Vágólapra másolva!
Duplán is a forduló nyertese lett a Juventus Olaszországban: a vasárnap esti rangadón 3-0-ra verte a Napolit, és egy pontra megközelítette a tabellán a délután botló AS Romát.

Serie A, 12. forduló:
Juventus-Napoli 3-0
gól: Llorente (2.), Pirlo (74.), Pogba (79.)
piros lap: Ogbonna (83., Juventus)

BL-csapatok rangadóján találkozott a Juventus a Napolival a Serie A-ban, a hazaiak határozott kezdése gyors gólt fialt, melyben mindkét nyári igazolás benne volt: Tévez sarkazására Llorente csapott le a leghamarabb, lesgyanús pozícióból indulva. Fölényben játszott a Juve, de helyzetben ez annyira nem mutatkozott meg, a Napoli is riogatott, főleg Higuaín és Insigne villanásaival.

Fordulás után felváltva adódtak helyzetek, de gólt senki nem tudott lőni, pedig Vidal abszolút ziccerig is eljutott. A Napoli támadásait többször is a remek napot és minden labdát kifogó Buffon állította meg.

Ami nem ment futásból, összejött nekifutásból: Pirlo szép ívű szabadrúgása a bal felsőbe csapódott (2-0), a Napoli mégsem adta fel, három perccel később Buffon bravúrral védte Insigne közeli lövését.

Aztán mégis eldőlt a meccs: Pogba kapott őrizetlenül egy labdát középen, húsz méterre a kaputól, felpörgette, majd őserővel a kapu bal oldalába küldte.

A Juve egy pontra megközelítette az éllovas Romát, mégsem örülhet felhőtlenül, mert két védője is eltiltott lesz a következő fordulóban: Bonucci összeszedte az ötödik sárgáját, míg Ogbonna ezen a meccsen kettőt is. Egy sima Juve-passz fennakadt Rocchi játékvezetőn, ebből indulhatott volna a Napoli, de egy hazai védő megakadályozta a kontrát - így kapta meg Ogbonna a pirosat érő második lapját.

Fiorentina-Sampdoria 2-1
gól: Rossi (11. - 11-es, 17.), illetve Gabbiadini (75.)

Az állás:

1. 12 10 2 0 26-3 +23 32 pont
2. 12 10 1 1 26-10 +16 31
3. 12 9 1 2 24-11 +13 28
4. 12 7 4 1 29-12 +17 25
5. 12 7 3 2 24-14 +10 24
6. 12 7 1 4 22-19 +3 22
7. 12 5 2 5 13-14 -1 17
8. 12 4 4 4 16-16 +0 16
9. 12 5 1 6 14-15 -1 16
10. 12 3 4 5 17-19 -2 13
11. 12 3 4 5 17-20 -3 13
12. 12 4 1 7 11-15 -4 13
13. 12 3 4 5 13-20 -7 13
14. 12 2 6 4 18-21 -3 12
15. 12 3 3 6 13-18 -5 12
16. 12 2 4 6 14-24 -10 10
17. 12 2 4 6 13-28 -15 10
18. 12 2 3 7 13-22 -9 9
19. 12 2 3 7 8-19 -11 9
20. 12 1 3 8 7-18 -11 6