Vágólapra másolva!
Két új Metropolis-metrószerelvényt neveztek el az Aranycsapat két élő játékosáról, Buzánszky Jenőről és Grosics Gyuláról a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen 1953-ban aratott 6-3-as diadalának 60. évfordulója alkalmából.

A névadásról a Fővárosi Önkormányzat döntött, az Alstom Hungária Zrt. kezdeményezésére. A Puskás Ferenc Stadion metróállomáson tartott hétfői névadó ünnepségen a szerelvényeken elhelyezett névtáblákat Tarlós István főpolgármester és Alf Henryk Wulf, az Alstom Közép-Európáért felelős alelnöke leplezte le Buzánszky Jenővel.

A főpolgármester elmondta, hogy Grosics Gyula nem tudott eljönni az eseményre, mert váratlan betegsége miatt már azon a vasárnapi vacsorán sem tudott részt venni, amelyet Áder János köztársasági elnök adott a 6-3 évfordulója alkalmából. Az MTI úgy tudja, hogy az Aranycsapat kapusát vasárnap kórházba kellett szállítani. Megjelent a névadón Szepesi György, aki annak idején a Magyar Rádióban a 6-3-as mérkőzést közvetítette.

Tarlós István beszédében emlékeztetett arra, hogy ritka az olyan pillanat, amikor a nemzet szíve egyszerre dobban, de 1953. november 25. és az angolok elleni londoni győzelem ilyen volt. Hozzátette: a győzelem hatására az egész világ örökre megtanulta, hol található Budapest.

"Nagy esemény a mai nap Budapest életében is, hiszen végre forgalomban tudhatjuk már az Alstom metrókocsikat a fővárosban, és tavaszra talán a négyes metró is elindul" - fogalmazott a főpolgármester.

"A szerelvények elnevezésével az Alstom is kifejezheti tiszteletét az Aranycsapat játékosainak, akiket nem csak Európában, de az egész világon történelmi jelentőségű sportolókként tartanak számon" - mondta Alf Henryk Wulf, az Alstom Csoport Közép-Európáért felelős alelnöke. Hozzáfűzte: több mint 100 országban vannak jelen, de nemcsak Budapest, hanem az Alstom történetében is ez az első alkalom, amikor metrószerelvényeket híres sportolókról neveznek el.

Az utasok november 25-től a kettes metrón, két Metropolis-szerelvény első és utolsó ablakai felett találkozhatnak azzal az emblémával, amely azt hirdeti, hogy a szerelvény Buzánszky Jenő és Grosics Gyula nevét viseli.

Buzánszky Jenő arról beszélt, hogy békeidőben a sport és a kultúra az a terület, amellyel egy kis ország kivívhatja a világ elismerését. A legendás játékos örömét fejezte ki, hogy a 60. évforduló alkalmából a 6-3 újra az emberek figyelmének középpontjába kerül.

"Remélem, hogy ez az emlékezetes győzelem más nemzedékékeknek is jó példa lehet arra, hogy az élet más területén is érdemes a maximumot megtenni a siker érdekében, s akkor ők is hasonló megbecsülésben részesülhetnek, mint az Aranycsapat játékosai" - tette hozzá Buzánszky Jenő.