Vágólapra másolva!
Keményen kritizálta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget Bert van Marwijk, amiért a FIFA Katarnak ítélte oda a 2022-es világbajnokság rendezési jogát.

"A világbajnokságot olyan országban kell rendezni, amelyiknek van futball-kultúrája" - jelentette ki a 61 éves tréner, akinek vezetésével a 2010-es vb-n Hollandia döntőt játszott.

A Hamburg jelenlegi vezetőedzője szerint hatalmas hiba volt a FIFA-döntése, amely hihetetlen kárt okozhat.

A torna időpontja szinte folyamatosan napirenden van, amióta kijelölték a helyszínt. Sok szakember, játékos és orvos adott hangot azon véleményének, hogy nem lenne helyes nyáron rendezni a vb-t, mert Katarban akkor a hőmérséklet meghaladhatja a 40 Celsius fokot is.

A novemberi vagy decemberi rendezés ellen viszont már több európai topliga is tiltakozott, mivel ebben az esetben hosszabb időre félbeszakadna a bajnokságuk. A FIFA mozgásterét szűkíti, hogy februárban pedig téli olimpiát rendeznek.

Katar legutóbb azért került a bírálatok kereszttüzébe, mert kiderült, hogy a stadionok építésénél foglalkoztatott külföldi munkások embertelen körülmények között dolgoznak, s több haláleset is történt emiatt.