Vágólapra másolva!
Évek óta nem jár ki, pedig nélküle korábban elképzelhetetlen volt meccset rendezni a Hungária körúton. Annyit tudott a fociról, hogy akár professzor is lehetett volna. Nem csoda, hogy róla nevezték el az ország első futball akadémiáját.

Sándor Károly, a "Csikar" 85 éves, pont annyi, mint az édesapám. Más hasonlóság is van köztük: mind a ketten életük nagy részét a Hungária körúton töltötték. Csikar bácsi (én már csak bácsiként láttam az apró termetű szélsőt) mindig elegánsan, ingben, zakóban, télen gyönyörű posztókabátban ült a díszpáholyban. Ott volt, télen-nyáron, esőben, hóban, NB I-ben, NB II-ben. Nekem ő volt az MTK.

A hatvanas években zömmel olyanok jártak meccsre, akik még látták játszani Csikart. Akkor hallottam először (és azóta gyakorlatilag minden meccsen), hogy "bezzeg a Csikar ezt bevarrta volna", vagy "ez a gyerek majdnem olyan gyors, mint a Csikar, csak nem tud cselezni". Később beszélgethettem vele egy soha el nem készült portréfilm kapcsán. Mit mondjak, nem volt a szavak embere. De olyan sztorikat mesélt a maga különös stílusában, amilyeneket azóta sem hallottam.

Sándor Károly ( a Csikar) 75-szörös válogatott egykori labdarúgó, 80. születésnapján ajándékba kapott mezével, 2008. november 26. Forrás: MTI/Földi Imre

Puskást például szerette, de nem hajbókolt a nagysága előtt, mint annyian. Általában, senki előtt nem hajbókolt. Öcsivel inkább ugratták egymást. Az bántotta, hogy Puskás - bár imádta a kis Csikart - inkább a Púpossal (Budai II) szeretett játszani. Annyira összeszoktak a Honvédban. Ezért nem volt kezdő Csikar sem Londonban, sem Bernben, és lemaradt az 1952-es olimpiai aranyról is. Csikar nem haragudott az Öcsire, de azért bánotta a dolog. (Persze nemcsak Puskás, hanem a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv is inkább Budait favorizálta. Talán öcsi miatt, talán mert Csikar az öltözőben is mindig "nagy pofájú" volt.)

Egy hely volt, ahol mindig jól érezte magát, és ez az MTK. A Móravárosi Kinizsiből érkezett a Hungária körútra, még 1947-ben. Soha nem szerződött el sehová, pedig rengetegen csábították. Háromszoros magyar bajnok volt az MTK-val, amely az ötvenes években a Honvéddal együtt a kor két legjobb csapata volt.

1964-ben, vagyis épp akkor fejezte be pályafutását, amikor én születtem. Még játszhatott volna, de ő inkább a visszavonulást választotta abban az évben, amikor az MTK a KEK-döntőben a megismételt, második mérkőzésen alulmaradt a portugál Sportinggal szemben.

Csikar 379 bajnokin 182 gólt lőtt. ért el. Gyors felfutásairól és éles szögből elért góljairól volt híres. Ezt "cimbalom szögnek", vagy "Csikar szögnek" nevezik azóta is. Becenevét saját bevallása szerint onnan kapta, hogy nem volt olyan labda, amit ne próbált volna megszerezni, kicsikarni. Mások szerint viszont csapattársai kiabáltak neki mindig: "Karcsi, Karcsi!", ebből lett a Csikar.

Világklasszis szélső volt, ritkán tudták tartani. Nagy ellenfele, a Fradi legendás balvédője Dalnoki jenő volt (Puha vagy, Jenő!). rendszeresen ugratták egymást, Dalnoki erről egyszer így mesélt: „Ne hidd, hogy valaha is haragudtunk egymásra. Sőt, barátok voltunk és vagyunk is. Mind a ketten megszállottjai voltunk a győzelemnek. Mind a ketten nagyon becsültük egymás focitudását. A virtus volt a meghatározó: győzni a másik felett. Tehát, hogy megakadályozzam Sándor Csikart a góllövésben, neki pedig az, hogy túljárjon az eszemen. Ez nemcsak a játékban, hanem a szövegben is megnyilvánult. Ha nem azon a részen folyt a játék, akkor odalépett és mosolyogva megkérdezte: Te Jenő, van otthon tíz mázsa fám, te egy nagy favágó vagy, nem jönnél el fölvágni? Persze ilyenkor is mindig készen állt a válaszom: Karcsi, te tényleg egy lábbal is gyors vagy?”

Az MTK Budapest hivatalos weboldala idéz egy másik történetet, amelyből kiderül, hogy Csikar nemcsak focistának, embernek is világklasszis. E szerint éhány éve megtudta, róla készülnek elnevezni az agárdi akadémiát. "Talán Nándi (Hidekuti Nándor - a szerk.) jobban megérdemelné" - mondta erre. Megnyugtató választ kapott: "Nándi bácsiról a stadiont nevezzük el!" Erre áldását adta, és azóta is szívén viseli az MTK fiataljainak pályafutását. Amikor egészsége engedi Agárdon mesél a régi szép időkről.