Vágólapra másolva!

Kikapott a Merész-csapat Olaszországban

Vereséggel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott világliga-csoportjában, Cataniában, két góllal alulmaradva a házigazda olaszok nemzeti együttesével szemben.

Női világliga, európai B selejtezőcsoport, 2. forduló (az első kört a magyarok kihagyták):
Olaszország - Magyarország 9-7 (7-3, 1-1, 0-2, 1-1)
a magyar góldobók: Szücs, Keszthelyi 2-2, Bujka, Miskolczi, Menczinger 1-1

A mérkőzésen a hazaiak kezdtek jobban. Olyannyira, hogy alaposan megszórták a magyar kaput, 7-3-mal zárva a nyitónegyedet.

A kapuban a kapitány gyorsan cserélt, Baranyai Flóra helyére Gangl Edinát állította be az első szünetben, a nagyszünetre azonban nem csökkent a különbség (8-4). A harmadik játékrészben viszont feljavult védekezéssel felzárkózott a magyar válogatott (8-6). A befejező negyedben még közelebb kerülhetett volna a Merész-alakulat, de a helyzetek egy kivétellel kimaradtak, így az olasz csapat nyert 9-7-re.

A csoportból az első kettő jut be az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet június 10. és 15. között rendeznek meg Pekingben a kontinentális selejtezők legjobb nyolc válogatottjának részvételével.

A magyar csapat következő meccsét január 21-én, a görögök vendégeként játssza.