Vágólapra másolva!
Emléktáblát kap Mervyn Griffiths, az egyetlen walesi játékvezető, aki valaha közreműködött labdarúgó-világbajnokság döntőjében.

Griffiths az 1954-es berni magyar-német döntő egyik partjelzője volt és ő intett lest, amikor Puskás Ferenc a mérkőzés hajrájában, 3-2-es német vezetésnél a németek kapujába talált.

A BBC pénteki beszámolója szerint az úgynevezett kék emléktábla - blue plaque - azonban nem ezért az intézkedéséért kerül Griffiths gyermekkori otthonának falára az apró dél-walesi Six Bells településen. A táblával a helyi hatóságok annak állítanak emléket, hogy az 1909-ben született, 1974-ben elhunyt Griffiths eddig az egyetlen walesi, aki világbajnoki döntő játékvezetésében részt vehetett.

Puskás érvénytelenített gólja (vb-döntő, 1954) Forrás: Origo

Mindazonáltal a BBC is vitatottnak minősíti pénteki ismertetésében, hogy Griffiths lest jelzett Puskás találatánál a berni fináléban, amelyet így végül a német válogatott nyert 3-2-re.

Kék emléktáblát Nagy-Britanniában olyan néhai közéleti személyiségeknek - köztük sportolóknak, politikusoknak, színészeknek - adományoznak, akiknek tevékenységét az utókor kiemelkedőnek ítéli.

A meccs összefoglalója, a vitatott találat 5:22-nél nézhető meg: