Vágólapra másolva!
Rangadónak indult, de nagyon sima meccs lett a vége: a Liverpool kitömte a forduló előtt éllovas Arsenalt, amely 5-1-es vereséget szenvedett az Anfield Roadon. A Chelsea a belga válogatott Eden Hazard mesterhármasával könnyedén nyert a vendég Newcastle United ellen, és ezzel élre állt.

A Liverpool ugyanazzal a kezdővel állt fel, amely a legutóbbi fordulóban 1-1-re végzett a West Brom ellen, míg az Arsenalnál a csapatban ragadt a Crystal Palace ellen duplázó Oxlade-Chamberlain, Wilshere pedig január 24-e óta először kezdett.

Mindössze 52 másodperc telt el a meccsből, amikor már ünnepelt az Anfield közönsége: Gerrard csavarta a kapu elé a labdát szabadrúgásból, amely két emberen is megpattant, majd a lesgyanús helyzetben lévő Skrtel térddel irányította a kapuba. Tíz perccel később újra a Gerrard-Skrtel páros dolgozott össze eredményesen, a szlovák belső védő fejese után sem a gólvonalon felugró Oxlade-Chamberlain, sem a vetődő Szczesny nem érte el a nagy ívben behulló labdát.

A Liverpool a kétgólos vezetés után is folytatta az Arsenal marcangolását, Sturridge emelését és Suárez kapufán csattanó bombáját még megúszta a vendégcsapat, a 17. percben azonban Suárez beadása után Sterling három lépésről belsőzte a labdát a hálóba. És a rémálomnak ezzel még nem volt vége, a 20. percben Coutinho zseniális labdájával Sturridge lépett ki, majd ballal elgurította Szczesny mellett.

Az első félidő összefoglalója:


A Vörösök ebben a szezonban 42 gólt értek el az első félidőben, amivel csúcstartók a ligában. A félidei statisztika árulkodó volt, az Arsenalnak nem volt kaput eltaláló lövése az első játékrészben, és mindössze másodszor fordult elő a Premier League-ben, hogy a szünet előtt négy gólt kaptak, korábban ilyet csak a MU ellen kellett átélniük, még 2001-ben.

A Liverpool 20 perc alatt szerezte az első négy gólját, aminél a PL-ben csak három csapat volt gyorsabb: 1998-ban a Leicester a Derbyt szórta meg négy góllal 15 perc alatt, 2003-ban az Arsenalnak 19 perc kellett a Manchester City ellen, míg a MU 2006-ban a Fulhamet tömte ki szintén 19 perc alatt.

A második félidő is rosszul kezdődött az Arsenal számára, Sterling elsőre még a kapust találta el, de a kipattanót már a helyére küldte. Az Arsenal csak a szépítésig jutott el, Gerrard összehozott egy tizenegyest, amelyet Arteta értékesített. A mostani vereség azt jelenti, hogy ha a Manchester City vagy a Chelsea győzni tud, akkor az Arsenal lekerül az élről.

A második félidő összefoglalója:

A Chelsea 3-0-ra legyőzte a Newcastle-t Eden Hazard triplájával. José Mourinho, a Kékek portugál vezetőedzője ezzel karrierje 73. hazai bajnoki mérkőzésén is megőrizte veretlenségét. A Chelsea 1986 májusa óta nem kapott ki a Newcastle-től a Stamford Bridge-en.

A londoni szurkolók duplán örülhettek csapatuk sikerének, ugyanis a Manchester City nagy meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott a Norwich City otthonában, így a Chelsea - amely hétfőn éppen a City otthonában diadalmaskodott - a tabella élére állt. Érdekesség, hogy a Manchester City legutóbb egy évvel ezelőtt nem tudott két bajnokit nyerni sorozatban.

A Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albion sima, 3-1-es vereséget szenvedett a Crystal Palace vendégeként, a magyar válogatott játékost a félidőben lecserélték.

A Swansea City hazai pályán rendkívül könnyedén, 3-0-ra nyert a Cardiff City ellen a walesi rangadón. A hazaiak kispadján ezúttal már nem Michael Laudrup ült, a dán szakvezetővel ugyanis a héten szerződést bontottak, így most Garry Monk irányította az együttest.

Premier League, 25. forduló:
Liverpool - Arsenal 5-1 (4-0)
gól: Skrtel (1., 10.), Sterling (16., 52.), Sturridge (20.), illetve Arteta (69., 11-esből)

Aston Villa - West Ham United 0-2 (0-0)
gól:
Nolan (46., 48.)

Chelsea - Newcastle United 3-0 (2-0)
gól:
Hazard (27., 34., 63.)

Crystal Palace - West Bromwich Albion 3-1 (2-0)
gól:
Ince (15.), Ledley (27.), Samak (69., 11-es), illetve Bifouma (46.)

Norwich City - Manchester City 0-0

Southampton - Stoke City 2-2 (2-2)
gól:
Lambert (6.), Davis (41.), illetve Odemwingie (38.), Crouch (44.)

Sunderland - Hull City 0-2 (0-1)
gól:
Long (16.), Jelavic (62.)

Swansea City - Cardiff City 3-0 (0-0)
Routledge (47.), Dyer (79.), Bony (85.)

vasárnap játsszák:
Tottenham Hotspur - Everton 14.30
Manchester United - Fulham 17.00

A tabella:
1. Chelsea 25 47-20 56 pont
2. Arsenal 25 48-26 55
3. Manchester City 25 68-27 54
4. Liverpool 25 63-30 50
5. Everton 24 37-25 45
6. Tottenham Hotspur 24 31-32 44
7. Manchester United 24 39-29 40
8. Newcastle 25 32-34 37
9. Southampton 25 35-29 36
10. Swansea City 25 32-35 27
11. Hull City 25 25-29 27
12. Aston Villa 25 27-36 27
13. Stoke City 25 26-40 26
14. Crystal Palace 25 18-34 26
15. West Ham United 25 26-33 25
16. Norwich City 25 19-37 25
17. Sunderland 25 25-38 24
18. West Bromwich Albion 25 29-37 23
19. Cardiff City 25 19-44 21
20. Fulham 24 22-53 19