Vágólapra másolva!
A kormány döntése alapján egy új, többfunkciós létesítmény épülhet Kispesten, a jelenlegi Bozsik Stadion helyén.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában azt mondta, hogy egy angol stílusú, 8-9 ezer néző befogadására alkalmas stadion készül majd el a főváros XIX. kerületében.

"Vígh László kormánybiztos már dolgozik is ezen, hogy egy új stadion fog épülni a jelenlegi Bozsik Stadion helyén. Úgy gondolom, hogy ez 2015 végére elkészül, de pontos időpontot majd csak akkor tudunk mondani, amikor meglesz a közbeszerzés" - jelentette ki Hemingway.

Hozzátette: nagyon reméli, hogy az új stadion nemcsak a labdarúgóklub számára lesz jó, hanem egész Kispestnek, sőt, az egész dél-pesti régiónak, mert a szavai szerint gyönyörűnek és modernnek ígért létesítmény nemcsak labdarúgó-mérkőzésekre, hanem egyéb rendezvények megtartására és még sok minden másra is alkalmas lesz.

"Ez az infrasruktúra-fejlesztés nemcsak a labdarúgásnak, hanem Magyarországnak is létkérdés" - fogalmazott a klubtulajdonos, aki azt még nem tudta megmondani, hogy az építkezés idén hol játssza majd hazai mérkőzéseit a Budapest Honvéd.