Társoldalunk:

A Milan nem akar elveszíteni

2014.02.20. 14:51

Tamás Krisztián megnyerte a Milannal az egyik legrangosabb utánpótlástornát úgy, hogy minden meccsen végig a pályán volt. Edzőjével, Filippo Inzaghival remek a kapcsolata, Balotellivel és a többi Milan-sztárral kondizik és úszik. Az egész világon hiányposzt az övé, szeretne már nagyválogatott is lenni, de egyelőre az U19-es Európa-bajnokságra, és a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre koncentrál.

Az AC Milan U19-es (primavera) csapata hétfőn megnyerte a 66. Viareggio-kupát. A Milan az Anderlecht elleni döntőben 0-1-ről előbb egyenlített, majd a hosszabbításban 3-1-re győzött, soraiban a 18 éves Tamás Krisztiánnal.

A kéthetes esemény a legrangosabb olasz utánpótlástorna, a 32 résztvevőben a legnagyobb csapatok (Milan, Juventus, Inter, Fiorentina) mellett számos külföldi együttest is szokott szerepelni. Tavaly is Milan-Anderlecht döntő volt, de akkor a belgák örülhettek. A Milan a mostani győzelmével rekordnak számító kilencedik alkalommal nyerte meg a tornát.

A 2011 óta a hétszeres BEK/BL-győztes olasz sztárcsapatban szereplő Tamás Krisztián az idei tornán minden meccsen végig a pályán volt. A legrangosabb olasz sportújság, a Gazzetta dello Sport még a torna alatt azt írta a teljesítményéről, "a magyar játékos szinte tökéletesen játszik, a bal oldalon mindig ő az úr". A Panorama.it elemzésében azt írta, Tamás "végig nagy húzóerőt jelentett a bal szélen".

Az utolsó Milan-gólnál Tamás Krisztián ritmusváltásával indult az akció (2.26-nál):

"Ez egy nagyon rangos torna, itt ennek a sikernek olyan súlya van, mintha megnyertük volna a bajnokságot. A döntő után együtt vacsoráztunk a csapattal, ott volt Adriano Galliani alelnök és Mauro Tassotti, a felnőtt csapat másodedzője is, Kaká pedig a Twitteren gratulált nekünk. Aztán elmentünk egy nagyot bulizni, kaptunk két nap pihenőt" – mondta az Origónak Tamás. Társaival a nagycsapat szerdai, Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntője előtt a San Siro gyepén mutathatta meg a közönségnek a trófeát.

A Milan primavera-csapata a bajnokságban a negyedik helyen áll, az U19-es Bajnokok Ligájában pedig bejutott a nyolcaddöntőbe, és a Chelsea ellen játszik. A továbbjutás egy meccsen dől el, és mivel az olaszok csoportmásodikként, az angolok pedig csoportelsőként léptek tovább, a találkozó Londonban lesz. "Ebben a korosztályban a Chelsea-é a legjobb csapat, de nem félünk tőlük. Ha jól védekezünk, és ugyanúgy játszunk, mint az elmúlt meccseken, akkor megverhetjük az angolokat is" – bizakodik Tamás Krisztián.

Újabb hároméves szerződés

A Nemzeti Sport február elején azt írta, Filippo Galli, a milánóiak utánpótlásért felelős igazgatója azt nyilatkozta: a magyar játékos biztosan nem fog bekerülni a felnőttcsapat keretébe, ezért a szezon végén akár távozhat is.

"Felháborított, amikor olvastam ezt" – reagált az értesülésre Tamás Krisztián. "Galli semmi ilyet nem mondott, úgy fogalmazott, hogy a szezon végén visszatérünk a hogyan továbbra, elképzelhető, hogy kölcsönadnak egy kisebb klubnak, hogy ott fejlődjek. Néhány héttel korábban hosszabbították meg a szerződésemet három évvel, mert tudták, hogy van néhány csapat, amely el szeretne vinni. Galli akkor azt mondta, nem akarnak elveszíteni, meg szeretnének tartani. Egyébként én vagyok az egyetlen játékos a primavera-csapatban, aki az idén minden egyes tétmeccset végigjátszotta, legyen szó bajnokiról, kupáról vagy BL-meccsről". (Galli nyilatkozatát itt idézi a Tuttomercatoweb, ebben valóban nincs szó arról, hogy Tamást el akarnák adni, csak arról, hogy jó lenne, ha kölcsönben egy másik csapatban fejlődne.)

Tamás Krisztián kell a MilannakForrás: Tamás Krisztián

Tamás megerősítette, hogy számos klub, többek között a másodosztályban listavezető Palermo is megkereste, de ha rajta múlik, akkor szeretne maradni. "Azért ez mégiscsak a Milan, a világ egyik legeredményesebb klubja. Ugyanakkor jövőre kiöregszem a primavera-csapatból, szóval még nem tudom, mi lesz velem" - tette hozzá.

2011-ben középpályásként igazolt Milánóba - a Milannews.it akkoriban Gareth Bale-hez hasonlította -, de bal oldali védőt faragtak belőle, és ennek nagyon örül. "Nemcsak Magyarországon, az egész világon hiányposzt a bal oldali védőé. Erősségem, hogy gyors vagyok, sokat futok, és sokat segítem a támadásokat. Olaszországban pedig rengeteget tanultam a védekezésről, itt van a legjobb utánpótlásképzés, ami a védekezést illeti, itt tudok a legtöbbet fejlődni."

Inzaghi edzőként is ezer fokon ég

A Milannál számos világsztártól tanulhat Tamás Krisztián, elég csak az edzőjét, Filippo Inzaghit említeni. Szó volt róla, hogy a Bajnokok Ligája-győztes korábbi olasz válogatott csatár veszi át a felnőttcsapat irányítását Massimiliano Allegri távozása után, a magyar játékos nagy örömmel fogadta a hírt, hogy Inzaghi végül maradt, és helyette Clarence Seedorfot nevezték ki vezetőedzőnek.

"Inzaghi fantasztikus ember, elképesztően tapasztalt, rengeteget lehet tőle tanulni. Nagyon szeretik őt itt Milánóban. Ugyanolyan, mint játékos korában volt, a meccseket végigordítja, az edzéseken is ezer fokon ég, és nagyon jól tudja kezelni a játékosokat. Szerintem készen állt volna a vezetőedzői posztra is" - mondta Tamás Krisztián.

Így éltették Inzaghit a kupagyőzelem utáni vacsorán:

Seedorfról azt mondta, mióta átvette a csapat irányítását, szemmel látható a fejlődés, és nem mellékesen azóta a Milan szerezte az egyik legtöbb pontot az olasz bajnokságban. "Seedorf is rettentően intelligens ember, hat nyelven beszél. Én még játszottam is ellene edzéseken, amikor idekerültem, de a felnőttekkel azóta nem edzettünk, mióta kinevezték. Ez azért van, mert nagyon sűrű most a program mindkét csapatnak, de egyszer azért bejött hozzánk az öltözőbe, és elmondta, hogy szeretné, ha év végén minél többünket láthatna majd az első csapatnál."

A jelenlegi Milannak pont az a gyengéje, amelyben korábban a legerősebb volt a világon, a védelem. "Az biztos, hogy fel kell néhány új igazolással tölteni a keretet, de szerintem fantasztikus focisták alkotják így is a csapatot. Elhiszem, hogy a szurkolók mindig nagyobb nevekre vágynak, de én nem tudom azt mondani, például, egy Mexésre vagy egy Ramira, hogy nem világklasszis, mert napról napra látom őket, és fantasztikus focisták" – mondta a Paolo Maldini egykori mezszámában, 3-asban játszó magyar védő.

Egy medencéban Robinhóval

A fiatalok általában egy időpontban edzenek a felnőttekkel Milanellóban, így Tamás rendre találkozik a világsztárokkal. Az edzések után együtt szoktak mozogni a konditeremben vagy a medencében. "Nagyon közvetlenek mindannyian, sokat szoktunk velük beszélgetni, ismerjük már egymást két-három éve. A hiedelemmel ellentétben nem Balotelli a csapat mókamestere, hanem Robinho, ő állandóan mulattatja a csapatot, hihetetlen figura."

Tamás Krisztián az idén gólt lőtt a Celticnek az U19-es BL-ben:

A Milan mellett még egy nagy feladat vár az idén Tamás Krisztiánra, a magyar  U19-es válogatottól nagyon sokat várnak a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ő maga a Viareggio-kupa miatt nem tudott hazautazni a csapat összetartására, de bízik benne, hogy jól fognak szerepelni az Eb-n. "Beszéltem Gézu bával (Mészöly Géza szövetségi edző – a szerk.), megértette, hogy a Milanban szükség volt rám, de egyébként is nagyon fáradt vagyok most, hiszen az elmúlt két hétben öt meccset játszottam. Voltak a válogatottnak nehéz periódusai, gondolok itt például az izraeli vereségre, de nagyon jó csapatunk van, és szerintem senki nem fog azon stresszelni, hogy otthon játszunk, ez mindenkit fel fog dobni."

Amikor a felnőtt válogatottról és Pintér Attila szövetségi kapitány összetartásairól kérdeztük, Tamás Krisztián csak annyit mondott: "Nem tudom, hogy a Milan engem hazaengedne-e, de bárcsak már ott tartanánk, hogy ezzel kelljen foglalkoznom!"