Társoldalunk:

Hatalmasat égett a Barca

2014.02.22. 18:43

A Real Madrid 3-0-ra verte otthon az Elchét a spanyol bajnokságban, majd este a Barcelona meglepően sima vereséget szenvedett a Real Sociedad vendégeként.

Primera División, 25. forduló:
Real Madrid - Elche 3-0 (1-0)
gól: Illaramendi (34.), Bale (72.), Isco (81.)

Az eltiltott Cristiano Ronaldo nélkül pályára lépő Real Madrid második gólját Gareth Bale szerezte egy brutálisan jól eltalált lövésből.

Real Sociedad-Barcelona 3-1
gól: A. Song (öngól, 32.), Griezmann (54.), Zurutuza (59.), illetve Messi (36.)

A két csapat a spanyol kupában is egymással csatázott februárban, így már alaposan kiismerhette egymást. Ez azonban csak a Sociedad játékán látszott szombat este: az első félidőben több ígéretes akció után a vezetést is megszerezte, és bár Messi gyorsan egyenlített, még a félidő vége előtt visszavehették volna az előnyt a hazaiak.

Gerardo Martinót a félidőben kiállította David Fernández, a Barca edzője vélhetően a Bartrának adott sárga lapért reklamált még kicsit, ahogy azt az oldalvonal mentén is tette.

Ezért vagy sem, de az addig sem túl acélos Barca a fordulás után még harmatosabb lett, főleg a védelme szétesése volt feltűnő: öt perc alatt két gólt is lőtt a Sociedad, de több helyzetnél is furcsán helyezkedtek a katalánok.

A hajrára aztán érkezett Fabregas és Alexis Sánchez is, miközben Neymar, Messi és Iniesta is a pályán volt. Annál meglepőbb, hogy még csak igazán komoly nyomást sem gyakorolt a Barca, ellenben a védelme csaknem összehozott egy újabb gólt.

A tabellán immár csak az Atlético Madrid tartja a lépést a 15 meccs óta veretlen Real Madriddal, igaz, az Atléticónak még meg kell nyernie a fordulóbeli meccsét (vasárnap 21.00: Osasuna-Atlético).

Aminek pedig mégis örülhetnek Katalóniában: Messi immár egyedül harmadik a spanyol bajnokság örök góllövőlistáján, azaz ellépett a 228 gólos Raúl mellől, és már csak Hugo Sánchez (234) és Telmo Zarra (251) van előtte.

Celta Vigo-Getafe 1-1
gól: Rafinha (59.), illetve Lafita (20.)
piros lap: Lisandro López (Getafe, 53.)

Almería-Málaga 0-0

Az állás:

1. 25 20 3 2 71-24 +47 63 pont
2. 25 19 3 3 70-20 +50 60
3. 24 19 3 2 59-16 +43 60
4. 24 13 5 6 43-30 +13 44
5. 25 12 7 6 46-35 +11 43
6. 24 12 4 8 44-29 +15 40
7. 25 8 9 8 24-31 -7 33
8. 24 8 8 8 42-41 +1 32
9. 24 9 5 10 36-35 +1 32
10. 24 9 5 10 28-30 -2 32
11. 25 8 6 11 32-36 -4 30
12. 24 8 3 13 21-30 -9 27
13. 25 6 8 11 22-37 -15 26
14. 24 7 5 12 21-37 -16 26
15. 25 7 5 13 23-40 -17 26
16. 25 7 5 13 24-42 -18 26
17. 25 6 7 12 23-34 -11 25
18. 25 4 10 11 27-43 -16 22
19. 24 6 2 16 25-58 -33 20
20. 24 3 5 16 20-53 -33 14