Vágólapra másolva!
A fogadási csalások ügyében az ügyészség által eddig feltárt gyanús mérkőzések felénél az Eger volt az egyik résztvevő. Különböző okok miatt azonban a hétből csak egyért fizettek.

Az Egri FC hét meccséről tudható, hogy fogadási csalás keretében manipulálni akarták, de végül csak egy után fizettek az együttműködő játékosoknak – írja a keddi Nemzeti Sport a Központi Nyomozó Főügyészségtől kapott információkra hivatkozva.

A bundabotrányban érintett futballmérkőzések száma tizennégy, közöttük ott van a tavaly áprilisi FTC–Siófok (4–2), valamint U19-es bajnokik. A húsz gyanúsított közül K. Zoltán és L. Mátyás előzetes letartóztatásban van, az ügyészség május 28-ig indítványozta fogva tartásukat.

Az ügyészség szerint az Eger meccsei közül tárgyalás folyt a Debrecen–Eger (3–0), az Eger–Kaposvár (1–0), a Kecskemét–Eger (3–1), az Eger–Pécs (2–3), a Lombard Pápa–Eger (6–1), az Eger–Újpest (1–2) és a Honvéd–Eger (3–0) eredményének manipulálásáról, de végül csak a Lombard elleni súlyos vereségért kaptak a közreműködők összesen 10 ezer eurót.

A másik hat meccs azért nem fizetett, mert vagy a játékosok, vagy az aktív vesztegetők visszaléptek, illetve egy esetben a beszervezettek erőfeszítései ellenére nem a megbeszélt eredmény született.

Az Eger valamennyi mérkőzésénél egy jeladó működött közre, aki a szurkolók között foglalt helyet. Őt egy játékosnak kellett figyelnie, és a jelzései alapján ez a labdarúgó tájékoztatta a pályán a többi behálózott játékost. A jeladót az előre megbeszélt ruházata, valamint a lelátón elfoglalt helye alapján lehetett felismerni – írja a sportlap.