Vágólapra másolva!
Uli Hoenessnek a bírósági tárgyalása első napján eszébe jutott, hogy még annál is több adót csalt el, mint amennyit eredetileg bevallott. Csütörtökön lehet ítélet.

Hétfőn kezdődött Uli Hoeness, a Bayern München elnökének adócsalás miatt kezdeményezett büntetőpere. Az első tárgyalási napon Hoeness bevallotta, hogy az eddig ismert 3,5 millió euró helyett összesen 18,5 millió euró adót nem fizetett be - írja a Guardian brit lap internetes kiadása.

Uli Hoeness még tavaly januárban tett feljelentést saját maga ellen, amiért eltitkolta az adóhatóság elől, hogy 33 millió eurót tárol egy svájci bankszámlán. A német törvények szerint ilyen esetben az adócsaló elkerülheti a büntetőeljárást, ha pontosan ismerteti az elcsalt összeget, és kamatostul visszafizeti azt.

A vád többek között azt akarja bizonyítani a most folyó tárgyaláson, hogy a Bayern elnökének tudomása volt az ellene folyó eljárásról, ezért tette a feljelentést, így pedig semmiféle védettséget nem élvez az önkéntes bejelentés miatt. Az ügyészség emellett bizonyítékokkal támasztaná alá, hogy Hoeness még annál is nagyobb összeget titkolt el, mint amekkorát eredetileg bevallott: a vádba az eddig ismert 3,5 millió eurós adócsaláson felül bekerült 5,5 millió jogtalan veszteségleírás is.

Hoeness valószínűleg ennek próbálta elejét venni, amikor a tárgyalás kezdetén "őszintesége jeleként" elismerte, hogy az ügyészség állításával ellentétben nem 9, hanem összesen 18 millió eurót csalt el a korábbi években - de ennek a nagy részéért elévülés miatt egyébként sem lehetne megbüntetni.

Ítélet csütörtökön várható, a korábbi világbajnok játékos akár 10 év börtönt is kaphat.