Vágólapra másolva!
A Roma és a Napoli is győzni tudott a Serie A 28. fordulójában, így nem változott a két dobogós csapat közti különbség. Totti gól-gólpassz kombinációval zárt, Higuaín az utolsó percben döntötte el a meccset.

Két meccset rendeztek hétfőn este a Serie A 28. fordulójának zárónapján, pályára lépett a dobogó második és harmadik helyezett csapata is. A Roma az Udinesét fogadta, a Napoli a Torinóhoz utazott.

A Torino-Napoli meccset játszották korábban. A hazaiak pocsék formában várták az összecsapást, elmúlt három meccsükön még gólt sem tudtak szerezni, és mindegyiket el is vesztették, így visszacsúsztak a táblázat 10. helyére.

Sokáig úgy tűnt, hogy bár gólt a Napoli ellen sem tudnak lőni, legalább a pontszerzés összejön. Az alacsony színvonalú találkozőn azonban az utolsó tíz percet felpörgette a Napoli, és a 90. percben esett Higuaín-góllal be is húzták a meccset. A gól némileg gyanús körülmények között esett, Higuaín eltüntette a Torino középső védőjét, Gliket, hogy megszerezze az indítást, amiből a győztes gól esett.


Olaszország, Serie A, 28. forduló
Torino-Napoli 0-1 (0-0)
Gól: Higuaín (90.)

Az AS Roma már a táblázaton közvetlenül mögöttük álló nápolyiak győzelmének tudatában lépett pályára az Udinese ellen. Totti felépült sérüléséből, így újra ott lehetett a kezdőcsapatban, és játékával tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzést. A Roma csapatkapitánya mindhárom góljukban szerepet vállalt: az elsőt ő maga szerezte egy lepattanó labdát követő átlövéssel, a másodiknál a kontratámadás kulcspasszát adta, a harmadiknál pedig ő adta a gólpasszt Toroszidisznek.

Totti gólja

Igaz, az Udinese első gólja is úgy született, hogy Totti könnyelműen eladta a labdát a saját térfele közepén, és ebből fordultak le a vendégek.

A meccs végig izgalmas játékot hozott, a kétszer is kétgólos hátrányba kerülő Udinese egy pillanatig sem adta fel a, és az utolsó percekben a Roma egyértelmű bekkelésre kényszerült, de végül kihúzták.


Szurkolóik üzentek a korábban súlyos sérülést szenvedő, és emiatt várhatóan kilenc hónapos kihagyásra kényszerülő Kevin Strootmannak is.

A Roma-szurkolók üzenete a sérült Kevin Strootmannak Forrás: Roma / Twitter

"Egy gladiátor minden körülmények között megérdemli a tiszteletet... Veled vagyunk, Kevin!!!" - olvasható a transzparensen.

Serie A, 28. forduló:

AS Roma-Udinese 3-2 (2-0)
gól: (Totti 21., Destro 29., Toroszidisz 69., ill. Pinzi 51., Basta 80.)

korábban:

Torino-Napoli 0-1 (0-0)
Fiorentina-Chievo 3-1 (2-0)
Genoa-Juventus 0-1 (0-0)
AC Milan-Parma 2-4 (0-1)
Cagliari-Lazio 0-2 (0-1)
Livorno-Bologna 2-1 (0-0)
Sassuolo-Catania 3-1 (0-1)
Atalanta-Sampdoria 3-0 (2-0)
Verona-Internazionale 0-2 (0-1)

A tabella:
1. Juventus 28 64-19 75 pont
2. AS Roma 27 52-14 61
3. SSC Napoli 28 53-29 58
4. Fiorentina 28 48-31 48
5. Internazionale 28 46-29 47
6. Parma 27 45-31 46
7. SS Lazio 28 36-35 41
8. Verona 28 43-46 40
9. Atalanta 28 31-38 37
10. Torino 28 39-36 36
11. AC Milan 28 41-42 35
12. Genoa 28 31-35 35
13. Sampdoria 28 33-42 34
14. Udinese 28 32-42 31
15. Cagliari 28 27-38 29
16. Chievo 28 23-41 24
17. Livorno 28 31-51 24
18. Bologna 28 23-43 23
19. Sassuolo 28 28-56 21
20. Catania 28 21-49 20