Társoldalunk:

Katar tényleg kilóra vette meg a focivébét

2014.03.18. 08:34

A katari vb-kandidálás eddig is gyanús volt, most a Telegraph kinyomozta, hogy az arabok valóban pénzt adtak a FIFA akkori alelnökének, Jack Warnernek. A színes bűnlajstrommal rendelkező trinidadi sportvezető kétmilliót kapott a szavazatáért, az újság kérdésére nem kívánta kommentálni az esetet. 

2011 májusában az FA képviselője, Lord Triesman vezetésével vizsgálat indult a 2022-es katari világbajnokság ügyében, mert az angolok már akkor úgy sejtették, az arab futballszövetség képviselői vesztegetések egész sorával biztosították be, hogy Katar kapja a torna rendezési jogát. A vádak szerint a paraguayi Nicolas Léozt, az elefántcsontparti Jacques Anoumát és a kameruni Issa Hayatou-t mind megvesztegették, de ott volt a vizsgálat középpontjában a FIFA akkori alelnöke, Jack Warner is.

Warner a vádak szerint 4 millió dollárt követelt a szavazatáért, és Mohamed bin Hammam FIFA-elnöki jelölésének támogatásáért, de a gyanút mostanáig nem sikerült bizonyítani, csak annyi történt, hogy a két sportvezetőt felfüggesztették, Hammam élete végéig szóló eltiltást is kapott, amit végül visszavontak.

Az angol Telegraph nyomozása végül eredményt hozott, a lap munkatársai bizonyítékokat találtak arra, hogy egy a katari vb-rendezéshez köthető helyi vállalat kétmillió dollárt utalt át Jack Warnernek, és családjának. Az egykori FIFA-alelnök számlájára 1,2 millió érkezett, a többit fián és egyik alkalmazottján keresztül kapta meg. Az FBI hivatalos nyomozást indított a trinidadi sportvezető ellen, és kihallgatták Warner Miamiban élő fiát is.

Warner, aki felfüggesztése után azonnal nekiesett a FIFA elnökének, Sepp Blatternek, és azt állította, a szervezet mostani főtitkára, Jerome Valcke szerint is „Katar megvette magának a világbajnokságot”, egyébként is izgalmas bűnlajstrommal rendelkezik.

A CONCACAF -t(Észak- és Közép-Amerikai Szövetség) hét évig vezető politikus ragaszkodott hozzá, hogy a trinidadi vb-bónuszok az ő számlájára érkezzenek, de nyúlt le pénzt a haiti katasztrófa áldozatainak gyűjtött alapból, és nyomoznak elleni a szövetségi pénz kezelése miatt is. A hírek szerint vesztegetésre szólította fel az angolokat is a 2018-as vb-helyszín odaítélése előtt (végül a győztes oroszokra szavazott), és benne volt a FIFA jegyértékesítési, és a tv-jogdíjak körül kirobbant botrányban is.

 

Sepp Blatter és Jack Warnerleastthing.blogspot.hu

A katari világbajnokság nem csak a vesztegetési gyanú miatt hozott rengeteg vitát, hanem a várható időjárás, a helyi alkoholtilalom, emberi jogi kérdések, sőt, még Izrael lehetséges szereplése miatt is. Ha be is bizonyosodik, hogy Katar vesztegetéssel szerezte meg a rendezés jogát, a FIFA biztosan nem veszi el az arab országtól a világbajnokságot, hiszen akkor sem tett semmit, amikor kiderült, hogy a katari infrastruktúra fejlesztése közben rabszolgamunkát végző vendégmunkások közül több százan halhattak meg az embertelen körülmények miatt.