Vágólapra másolva!
Egy remekül eltalált szabadrúgásgóllal 1-0-ra nyert a Juventus a Fiorentina vendégeként az Európa Liga-nyolcaddöntő visszavágóján, így a torinóiak jutottak be a kupasorozat legjobb nyolc csapata közé. A Tottenham nyílttá tette a továbbjutást Lisszabonban, de végül nem bírt a Benficával, a Lyonnak a plzeni vereség is belefért. A Salzburg hiába játszott szinte egész mérkőzésen emberelőnyben, végül hazai pályán esett ki a Basel ellen.

A forduló rangadóját Firenzében játszották, az olasz csapatok rangadóján az első mérkőzés 1-1-es döntetlenje komoly izgalmakat ígért.

Lendületesen kezdte a mérkőzést a Fiorentina, már az első percben veszélyeztetett Mario Gomez révén, de hiába futballozott hatalmas lendülettel, a mezőnyfölényt nem sikerült gólra váltani.

A 28. percben Pizarro jó lövése alig kerülte el a kaput, válaszul a Juventus Tévez, majd Pogba révén veszélyeztetett, de 20-22 méteres lövéseik nem okoztak gondot a hazai kapusnak. A 39. percben Ilicic került ziccerbe, de szinte megijedt a kínálkozó lehetőségtől, mert 16 méterről a kaput sem találta el.

A második félidő elején mindjárt nagy lehetőséghez jutott a Fiorentina, de Borja Valero 17 méteres szabadrúgása pont Buffon ölébe hullott. Amikor már úgy tűnt, ez a mérkőzés nem hoz gólt, akkor Gonzalo Rodríguez kiállítása mindent megváltoztatott.

Az argentin védő második sárga lapja még nem is lett volna döntő, de a 16-os vonalánál szabálytalankodott, Andrea Pirlo számára pedig egy ilyen pozícióból elvégezhető szabadrúgás ziccernek felelt meg. A Juventus végül 1-0-ra nyert, és 2-1-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.


A Benfica az utolsó másodpercekben szerzett góljával tovább nyújtotta hazai veretlenségét: a portugálok 2012. október 2-a óta nem kaptak ki otthon, akkor a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén a Barcelona 2-0-ra győzött az Estádio da Luzban.

Kiesett a Napoli is, amely gyorsan ledolgozta portói hátrányát, ám nem tudta növelni előnyét. A vendég portugálok a második félidő közepén kétszer is betaláltak, Zapata gólja csak arra volt jó, hogy a hazaiak ne kettős vereséggel búcsúzzanak.

Óriási meglepetésre kiesett a Salzburg is, pedig az osztrákok az idei EL-sorozatban még pontot sem veszítettek otthon, és egy hete Baselben is több góllal kellett volna nyerniük. A Gulácsi Péterrel felálló hazaiak kezébe ráadásul nagy lehetőség pottyant, hiszen a visszavágón a svájciak már a 9. percben megfogyatkoztak, ezt Soriano gyorsan ki is használta.

A vendégultrák ezt nem bírták elviselni, dobálták a pályán lévőket, így a játékvezető megszakította a játékost és az öltözőbe parancsolta a csapatokat. Kis szünet után folytatódott a csata, ám a második félidőben Streller váratlanul egyenlített, Sauro pedig a vezetést is megszerezte a vendégeknek. A Basel az utolsó félórát már nem rontotta el, és 2-1-es sikerével kiverte az esélyesebbnek vélt osztrákokat.

Eredmények, Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:
Anzsi Mahacskala (orosz) - AZ Alkmaar (holland) 0-0
piros lap: Mkrtsjan (93., Anzsi)
továbbjutott: az AZ Alkmaar 1-0-s összesítéssel.

Valencia (spanyol) - Ludogorec (bolgár) 1-0 (0-0)
gól: Paco Alcácer (59.)
továbbjutott: a Valencia 4-0-s összesítéssel.

Plzen (cseh) - Lyon (francia) 2-1 (0-1)
gól: Kolar (60.), Tecl (62.), illetve Gomis (45.)
továbbjutott: a Lyon 5-3-as összesítéssel.

Benfica (portugál) - Tottenham (angol) 2-2 (1-0)
gól: Garay (34.), Lima (95., büntetőből), illetve Chadli (78., 79.)
továbbjutott: a Benfica 5-3-as összesítéssel.


Fiorentina (olasz) - Juventus (olasz) 0-1 (0-0)

gól: Pirlo (71.)
piros lap: G. Rodríguez (69., Fiorentina)
továbbjutott: a Juventus 2-1-es összesítéssel.

Napoli (olasz) - Porto (portugál) 2-2 (1-0)
gól: Pandev (21.), Zapata (92.), illetve Ghilas (69.), Ricardo Quaresma (76.)
továbbjutott: a Porto 3-2-es összesítéssel.

Salzburg (osztrák) - Basel (svájci) 1-2 (1-0)
gól: Soriano (22.), illetve Streller (50.), Sauro (60.)
piros lap: Alan (86.), illetve Suchy (9.)
továbbjutott: a Basel 2-1-es összesítéssel.

Betis (spanyol) - Sevilla (spanyol) 0-2 (0-2)
gól: Reyes (20.), Bacca (75.)
továbbjutott: a Sevilla 2-2-es összesítéssel, büntetőkkel 4-3-mal.