Ha elég rosszak leszünk, kaphatunk egy jó helyet

Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (k) a telki edzőközpontban
Telki, 2014. január 7. Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (k) a telki edzőközpontban, ahol a szövetségi kapitány edzést tartott a Magyarországon játszó játékosoknak a kétnapos összetartás második napján 2014. január 7-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Régen volt akkora változás az európai labdarúgásban, mint az UEFA által a napokban bejelentett, a barátságos meccseket kiváltó össznemzeti liga terve. Az ötlettel a magyar válogatott is jól járhat, még akkor is, ha a négy év múlva esedékes indulásig semmit sem fejlődik.

"Bárcsak érteném, miről szól ez az egész!" - írta a minap a Twitteren Gary Lineker, egykori angol válogatott futballista és BBC-szakértő, miután az UEFA bejelentette, hogy 2018-tól a Nemzetek Ligája nevű új sorozattal próbálja felpezsdíteni az európai futballéletet. Az elsődleges cél, hogy ne legyenek többé unalmas barátságos mérkőzések, Michel Platini UEFA-elnök legalábbis főképp ezzel indokolja a liga létjogosultságát. "A barátságos meccsek ma már senkit nem érdekelnek - a drukkereket, a játékosokat, a médiát, de még a helyi fociszövetségeket sem" - mondta a francia sportvezető.

Akár igaza van ebben Platininek, akár nem, Lineker ironikusan vágyakozó megjegyzése nem véletlen: a sorozat lebonyolítási terveit röviden nehéz lenne összefoglalni. De amint megértettük, eléggé meglepődhetünk azon, hogy várhatóan kiknek lesz jó ez az egész.

Platini változtatás melletti érvelése egyelőre nem túl meggyőző Forrás: AFP/Valery Hache

A Nemzetek Ligájában mind az 54 UEFA-tagállam indulhat, és az UEFA-együtthatók alapján négy divízióba sorolják az országokat: az A-ba a legjobbakat, a D-be a leggyengébbeket. Mind a négy osztályban négy csoportot alakítanak ki, ezek közül tíz háromtagú, hat négytagú lesz, vagyis két divízióba 14-14, míg másik kettőbe 13-13 csapat kerül.

A B és a C divízió határán a magyarok

Lesz feljutó és kieső is, de arról egyelőre nincs hír, hogy mennyi. Arról sem találtunk még semmilyen információt az UEFA által közreadott tájékoztatókban, hogy mi alapján döntenek majd arról, melyik divízió legyen 14, és melyik 13 csapatos. Pedig ennek komoly jelentősége lehet - Magyarország, például, jelenleg 28. az európai ranglistán, így ha az A és a B divízió is 14 csapatos lenne, akkor most éppen becsúsznánk a B-be, de ha ezek közül csak az egyik 13 csapatos, akkor a harmadik vonalba mennénk. És ha valaki azt gondolja, hogy ezzel rosszul járnánk, hát téved - épp ellenkezőleg.

Minden divíziógyőztes kijut ugyanis a 2020-as Európa-bajnokságra. Tehát jelen állás szerint az Írország, Litvánia, Macedónia, Luxemburg, Málta, Liechtenstein, Észak-Írország, Wales, Örményország, Észtország, Feröer-szigetek, San Marino, Andorra, Gibraltár mezőnyből - papíron ez a 14 csapat a leggyengébb most Európában - egy ott lesz a 2020-as tornán. Akkor is, ha a normál selejtezőkön laposra verik a riválisai.

Ugyanígy egy csapat szerez jogot az Eb-részvételre az elitből. A jelenlegi UEFA-együtthatók alapján a következő csapatok kerülnének a legerősebb divízióba: Spanyolország, Anglia, Németország, Olaszország, Portugália, Franciaország, Oroszország, Hollandia, Ukrajna, Belgium, Törökország, Görögország, Svájc (és Ausztria, a divízió létszámától függően).

Pintér kapitány örül a változásnak, mert szerinte így majd többet lehet együtt a keret Forrás: MTI/Illyés Tibor

Érdekes lélektani helyzetet vetít előre, hogy aki megnyeri a saját divízióját, az ugyan ezzel kijut az Eb-re, de mivel eggyel följebb lép, a ligában legközelebb jóval nehezebb ellenfelekkel küzdhet. Aki viszont kiesik, örülhet, hiszen papíron gyengébb válogatottakat kap vetélytársnak, nagyobb esélye lesz a kijutásra. (Az UEFA jelezte, hogy a ligából a vb-kre is ki lehet majd jutni, a 13 európai helyből négyre a két topdivízióból lehet pályázni. Vagyis tényleg lesz tétje a jó szereplésnek a Nemzetek Ligájában, mégpedig kétévente.)

A liga először 2018 szeptemberében rajtol, és novemberig tart. Az egyes divíziók négy csoportgyőztese az elődöntőbe jut, 2019 júniusában semleges helyszínen rendezik a divíziódöntőket. A maradék 20 Eb-indulási jogot a hagyományos - 2019 végétől 2020 márciusáig tartó - Eb-selejtezőkön osztják szét, a megszokott módon. Ami eögtön felveti a kérdést, hogy ha egy válogatott megnyeri a divízióját, ezzel kijut az Eb-re, akkor milyen motivációja lesz a hagyományos selejtezőkön? És mit szólnak majd ehhez a helyzethez azok a válogatottak, amelyek történetesen nem páholyban lévő, hanem az Eb-részvételért még harcoló ellenfelekkel akadnak össze a selejtezőkön?

Klopp kiakadt, Pintér örül

Egy edzőnek persze elsőre egy ennél jóval gyakorlatiasabb szempont ugrik be. A Dortmundot irányító Jürgen Klopp szerint nem lehet ennyi meccset rátolni a játékosokra. "Úgy gondolom, más döntés született volna, ha azoknak az embereknek kellene futballozniuk, akik kitalálták az egészet. Sem az edzőket, sem a játékosokat nem kérdezték meg, mit gondolnak az ötletről" - panaszkodott a BL-döntős tréner. Ezzel szemben az angol szövetség főtitkára, Alex Horne azt mondta, izgalmasnak tartja, hogy Anglia rendszeresen Európa legjobb csapatai ellen fog játszani. Úgy vélte, már csak a kiesés réme miatt sem fognak lazítani a csapatok.

Klopp szerint az UEFA-nak a játékosokat és az edzőket is meg kellett volna kérdeznie Forrás: AFP/John Macdougall

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a derűlátók közé tartozik. "Üdvözlendő a kezdeményezés, hiszen rendkívüli módon lerövidült a nemzetközi futballnaptár. Olyan formálódó válogatott, mint amilyen a miénk, sokat profitálhat ebből, hiszen többet lehet együtt a keret, tétmérkőzéseken finomíthatnánk az edzéseken gyakoroltakat" - nyilatkozta az Nso.hu-nak Pintér Attila, és azt még meg sem említette, hogy a B vagy a C divízióból akár az Eb-re is közvetlenül ki lehet jutni.

Az egykori Hertha-kedvenc, Dárdai Pál szintén jónak tartja az ötletet, mert így legalább "nem lesznek lötyögős, langyos meccsek". "Annak viszont nem örülök, hogy így nem lesz lehetőségünk topcsapatokkal játszani" - mondta az Nso.hu-nak a volt válogatott középpályás. Az UEFA szerint ugyanakkor a liga létrehozása nem jelenti azt, hogy ne lehetne barátságos meccseket játszani akár tengerentúli erős ellenfelekkel, bár erre valóban kevesebb idő lesz 2018 után.