Társoldalunk:

Kicsinálhatja a Barcát a FIFA-büntetés

2014.04.03. 19:14

A 18 éven aluli játékosok átigazolásának szabályait 2009 és 2013 között 10 utánpótláskorú futballista esetében megszegő Barcelonára súlyos büntetést mért a FIFA. A két átigazolási időszakból való kizárás hatalmas csapás lenne a klubnak, amely hosszú idő után éppen az idén lenne kénytelen lyukakat tömködni a keretében. Ki fúrja a Barcát, és mi lesz, ha érvényben marad a büntetés, amely a lehető legrosszabbkor jött?

Bár a Barcelona hivatalos közleményében úgy fogalmaz, "meglepetésként érte a FIFA döntése", ez már csak azért sem igaz, mert szűk egy évvel ezelőtt a világszövetség már szankcionálta ugyanebben az ügyben a klubot. 2013-ban a mostani határozatban is érintett hat játékost nem engedte hivatalos mérkőzésen pályára lépni a FIFA, és már egy éve felhívta a klub figyelmét a szabályokra, amelyeket az említetteken kívül még négy, azaz összesen tíz játékosának szerződtetésekor figyelmen kívül hagyott.

A FIFA szabályai szerint csak akkor lehet 18 év alatti játékost igazolni, ha az alábbi három kitétel valamelyike teljesül: a) a játékos szülei az átigazolástól függetlenül az érintett országba költöznek, b) a játékos nem költözik 50 km-nél messzebbre az általa átlépett országhatártól, illetve c) a játékos 16 és 18 év közötti, és az Európai Unión belül költözik.

A szóban forgó ifjúsági játékosok az átigazolási időszakban mind 14 és 16 év között voltak, közülük csak egy, a francia Theo Chendri EU-s ország állampolgára, viszont ő még csak 15 volt, amikor a Barca leigazolta.

Védekezik és támad a Barca

A két átigazolási szezonra szóló eltiltás ellen a Barcelonának 90 napja van fellebbezni, a klub már jelezte, hogy élni fog a jogával. A büntetés kiszabása óta a klub azzal védekezik, hogy a FIFA feleslegesen aggódik a fiatalkorú játékosok miatt, hiszen a világhírű La Masia tökéletes biztonságot nyújt a tanulóinak, és az akadémián nemcsak futballozni tanulnak meg a növendékek, hanem minőségi oktatásban is részesülnek. Raul Sanllehi sportigazgató hozzátette, ha 1999-ben is éltek volna ezek a szabályok, Lionel Messi ma nem lehetne a Barcelona játékosa.

A klub a sokkból felocsúdva gyorsan megtalálta a felelőst is. A Barcánál úgy gondolják, valakik szándékosan a klub ellehetetlenítésén dolgoznak, Josep Maria Bartomeu elnök szerint például kimondottan gyanús, hogy mind a Neymar-ügyben végzett nyomozás, mind az adóhatósági vizsgálat, és most a fiatalok átigazolásának ügye is szokatlanul gyorsan zajlott le ahhoz képest, hogy általában mennyi idő alatt mozdul meg a jogi gépezet. Bár nem mondta ki senki, a Marca úgy tudja, hogy a Barca vezetői a Real Madrid kezét látják a dologban – bár a madridi lap hozzáteszi, hogy a lemondott Joan Laporta elnök is hasonló eltereléssel próbálkozott a korábbi ügyeiben kapott kellemetlen kérdések idején.

Tudták, hogy tilosban járnakForrás: AFP/Josep Lago

Az ügy szempontjából persze lényegtelen, fúrja-e valaki a Barcelonát. A szabályokat ismerték, tudták, hogy tilosban járnak, és most valamit biztosan ki kell találniuk ahelyett, hogy a La Masia – egyébként vitathatatlan – múltbeli eredményeit próbálják előtérbe helyezni. Joseph Blatter FIFA-elnök a 2013-as tiltás után úgy nyilatkozott, hogy a fiatal játékosok szabálytalan átigazolása súlyos esetben emberkereskedelemnek is minősülhet, és legalább olyan keményen kell büntetni, mint a bundázást. Blatter keménykedéseit érdemes fenntartásokkal kezelni, de ebben a kérdésben valóban elszántnak tűnik.

Bölcsőrablók és emberkereskedők

A Barcát – és az esetet felügyelő, a fiataloknak játékengedélyt adó Spanyol Labdarúgó Szövetséget – sújtó büntetés precedensértékű lehet. A nagy klubok közül egyedül a Chelsea kapott hasonló eltiltást, bár 2009-ben a londoniakra sikerült rábizonyítani, hogy rávették Gael Kakutát, szegje meg a Lensszal fennálló szerződését, ami különösen súlyos vétség. Végül a Chelsea megúszta, mert kifizette a Lenst.

A Barca-játékosoknak kiadott játékengedély miatt a klubhoz hasonlóan félmillió svájci frankos büntetéssel sújtott spanyol szövetségnek volt már hasonló esete, 2005-ben a Cádiz egy 16 éves paraguayi játékos átigazolását akarta tisztára mosni, de végül a CAS (Nemzetközi Sportdöntőbíróság) nem hagyta jóvá a szövetség döntését.

Csak a Barcelona utóbbi évtizedben mutatott eredményei világítottak rá pontosan, milyen fontos az utánpótlásképzés, hiszen a katalánok úgy építették fel a világ legjobb csapatát, hogy nem kellett felnőtt játékosokért iszonyatos pénzeket kifizetniük (azért így is megtették néha). A fiatal játékosokért korábban nem folyt ádáz verseny, a Barcelona simán uralta a terepet, de időközben ez is megváltozott. Az akadémiára szánt fiatalok közül (a roppant szigorú angol Home Rule szabályrendszer ellenére) Josimart a Chelsea, Pleguezuelót az Arsenal, Sergi Canóst a Liverpool happolta el a Barca elől, ezért a nagy nehezen megszerzett „koreai Messit”, Li Szungvut nagy becsben tartják a klubnál.

A világ minden táján figyelik a tehetségeketForrás: AFP/Gamal Noman

A 2011-es dél-afrikai Danone Cupon kiszúrt koreait két társával, Paik Szunghóval és Csang Gjolhival együtt igazolta le a Barcelona, és a döntés megtérülni látszik: Szungvu az U15-ös korosztályban megdöntötte Messi rekordjait, 29 meccsen 38 gólt lőtt, és 18 gólpasszt adott. A Barca sikeresen hessegette el az angol klubokat a játékos környékéről, akinek Pep testvére, Pere Guardiola a menedzsere, és a hírek szerint az első profi szerződésébe már 12 millió eurós kivásárlási záradékot szántak a Barca vezetői. Li Szungvu családja a nyáron költözött volna Barcelonába, de ha a döntés érvényben marad, fiuk csapat nélkül marad – valószínűleg nem sokáig.

A legrosszabbkor jönne

Az utóbbi években a Barcelona fejlesztette ugyan a keretét, de egyszer sem volt olyan helyzetben, hogy muszáj volt játékost igazolnia. Az idén azonban ez elkerülhetetlen, hiszen Carles Puyol visszavonulása és Víctor Valdés (egyelőre bizonytalan) távozása miatt konkrét lyukakat kellene betömnie a klubnak.

A védelem egyébként is gyengélkedik, a Puyol helyére hátratolt Javier Mascherano (akit amúgy is vinne Nápolyba Rafa Benítez) a Barca labdabirtoklási dominanciájának visszaesése miatt sokat bizonytalankodik, és Gerard Piquének is vannak hullámvölgyei. Dani Alves nagyszerű szélső, de védőnek inkább közepes, mögötte biztosítani kell, és a mostani védelemnek a saját feladatával is meggyűlik a baja. A kapuskérdés már évek óta téma, de a fent említett okok miatt az idén eljött az ideje, hogy a Barca egész hátsó alakzatát, a csapat védekezését alapjaiban kell újragondolni. Ehhez pedig alighanem igazolni kell. 

Canteranók: Piqué és Busquets üldözi IniestátForrás: AFP/Javier Soriano

Marc-Andre ter Stegen nyilvánosságra hozott szerződtetése megoldotta volna a kapuskérdést, és a 17 éves Alen Halilovic személyében egy horvát támadó középpályás érkezése is biztosra vehető volt egészen a hét elejéig. Most azonban teljes a bizonytalanság – főleg a német kapus körül. Haliloviccsal aláírt szerződése van a klubnak, a Dinamo Zagreb 2,2 millió euróért mondott le a játékjogáról, ráadásul a játékos nyáron betölti a 18. életévét. Ter Stegennek azonban még egy évig él a szerződése a Borussia Mönchengladbachnál, így hiába egyezett meg a két klub és a játékos is, aláírt szerződése nem lehet a Barcelonával. A játékos és ügynöke is azt mondta, a jelenlegi helyzetben csak annyi biztos, hogy Ter Stegen jövőre már nem lesz a Borussia játékosa.

Még így sem a kapus a legnagyobb gondja a Barcának, hiszen a térdszalagszakadást szenvedett Valdés a kialakult helyzet miatt új szerződést kaphat. A védelembe viszont biztosan igazolni kellene. Piqué stabil(abb a többieknél), de ha marad is Mascherano, az ő teljesítménye Tata Martino rendszerében nem elég jó, és mellettük csak egy középhátvéd, Marc Bartra szerepel a keretben, ő pedig hiába tehetséges, egyelőre rutintalan. A Barca amúgy sem engedheti meg, hogy mindössze három középhátvéddel vágjon neki egy szezonnak, és az sem megoldás, ha a B csapatból hozza fel akár a kameruni Frank Bagnackot (18 éves), akár Sergi Gómezt (20). Kölcsönjátékosok visszahívása sem oldaná meg a problémát, mert a négy szóba jöhető futballista – Krkic (Ajax), Deulofeu (Everton), Rafinha (Celta) és Keirrison (Coritiba) – mind középpályás vagy támadó.

Át kell gondolni a következő idényt

Március közepén Bartomeu elnök azt nyilatkozta, ez lehet az az év, amikor a Barcelona 120 millió euró körüli adózás utáni nyereségét teljes egészében átigazolásokra költheti. A klub eddig nem csinált titkot belőle, hogy David Luiz (Chelsea) és Jan Vertonghen (Tottenham) leigazolását tervezi, azaz elsősorban védőjátékosokat akar szerződtetni. Ha azonban a FIFA büntetése érvényben marad – de ha megfelezik, akkor is – a Barcelona nyáron nem tud játékost igazolni, ami alapjaiban írhatja át a klub 2014–15-ös esélyeit és lehetőségeit.

A tét óriási, hiszen ha a büntetés érvényben marad, a Barcelona nemcsak fiatal értékeit nem tudja megvédeni (a szóban forgó tíz játékosra azonnal lecsapnának más klubok), de a nyári átigazolási célpontjai is más kluboknál köthetnek ki, és egy csonka kerettel megkezdett szezon sem ígér túl sok jót. A súlyos adósságokat görgető klubon óriásit ütne egy teljes, de akár egy félévnyi kiesés is.

De mi lesz Tajti Mátyással?
A FIFA-büntetés miatt a Puskás Akadémia középpályásának, Tajti Mátyásnak most már nagyobb esélye van arra, hogy a Barca helyett a Real Madrid kínáljon számára szerződést idén júniusban, amikor 16 éves lesz. A madridi vonallal kapcsolatos fejlemény, hogy a Puskás-Suzuki-Kupára Felcsútra látogat a Real játékosmegfigyelő-hálózatának a vezetője, Francisco de García. A tornát április 18. és 21. között rendezik.