Társoldalunk:

Maradona Matthäus ellen, meg egy Sámson

2014.06.06. 18:12

Misztikus pók lebegett a stadion fölött, Maradona Isten kezével ütött gólt, hirtelen elcsendesültek a brazilverés mámorában úszó magyar szurkolók. Akinek ez volt az első focivébéje, annak volt mire rácsodálkozni 1986-ban. Az Origo Sport rovatának munkatársai az utóbbi nyolc vb-ről őriznek személyes emlékeket, sorozatunkban ezeket idézzük fel.

1982: Az a legendás 10-1 gyógyítani tudott

Mexikó számomra a nulladik vébé volt. 1990-ben már minden csapatot ismertem, mindent elolvastam előre, tudtam, melyik ismeretlen játékosból válhat sztár (egy alcím emlékezetből: Kim Ju Szung, a koreai Sámson), melyik csapatnak hol van a gyenge pontja. Az 1986-os emlékeim töredékesek és kicsit misztikusak. Mindenekelőtt a felhajtás, és az érzés: a foci valami félelmetesen komoly dolog. Akkor még nem hallottam Bill Shankly klasszikusát (a foci nem élet-halál kérdése - sokkal több annál), de valami hasonlót éreztem.

A 86-os vébé egy részét a suliban is ki lehetett tárgyalni, mivel már május utolsó napján lejátszották a nyitómeccset (Bulgária-Olaszország 1-1). De a vb alapvetően otthon zajlott: a Junoszty tévé képernyőjén néztem az óriási, pók alakú árnyékot az Azték-stadion kezdőkörében, amely csak még hátborzongatóbbá tette az egész fociélményt. Sokszor nem is a támadásokat és a gólokat figyeltem, csak vártam, hogy robogjanak át a csapatok a félpályán, hadd lássam a pókot.

A fociisten egyik fő törvénye: a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat (Olaszország-Bulgária 1:1)

Később ezt levetkőztem, nem volt nehéz, olyan klasszisokra csodálkozhattam rá, mint Lineker, Rummenigge, Maradona. Amit az argentin akkor művelt, a mai napig is hihetetlen: négy perc alatt szerzett két olyan gólt, amelyek a foci történetének szűken számolt leghíresebbjei közé tartoznak azóta is. Anglia volt az áldozat, Ali Bennaceur a bíró, az első bíró, akit szidtam. Maradona 114 580 néző előtt simán beütött egy gólt kézzel, hogy később elintézze az egészet egy legendássá vált félmondatban (A gólban kicsit benne volt Isten keze, és egy kicsit Diego feje).

Maradona I.

Maradona II.

Történt mindez az utolsó negyeddöntőben, előtte mindhárom párharc (brazil-francia, német-mexikói, spanyol-belga) tizenegyesekkel dőlt el. Ezeken a meccseken jelenhetett meg embrionális formában a mára szépen kifejlődött jelenség, miszerint világversenyeken a magyarok mindig másnak drukkolnak. Mert 86-ban a negyeddöntőkre mi már sehol nem voltunk.

Pedig március 17-én még mindenki ezzel a versikével menőzött a suliban: "Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar-brazil három null." Barátságos meccs volt, két és fél hónappal a vb-rajt előtt. Aztán jöttek a szovjetek, a kussolás másnap a suliban, azóta meg a tésztázás.

Felragyogott viszont az afrikaiak csillaga 86-ban: Marokkó lett a fekete kontinens első válogatottja, amely nyolcaddöntőig jutott egy vébén, méghozzá Portugália legyőzése után csoportelsőként. Marokkót megállították a németek (Németh Lajos partjelző, Lothar Matthäus gólszerző), akik aztán a házigazdával, majd Franciaországgal is elbántak.

Az isteni Diego méregeti a trófeátForrás: AFP/Staff

Az utolsó szó azonban Maradonáé volt: bár a döntőn Matthäus személyében emberére akadt, hat perccel a lefújás előtt csak kiosztott egy gólpasszt Jorge Burruchagának. Argentína másodszor lett világbajnok, Maradona a csapat 14 góljából tízben is szerepet vállalt (öt-öt gól és gólpassz). Aztán az ő csillaga is leáldozott, de ez már más vébék krónikája.