Társoldalunk:

Kassai közelről látta az év focicsodáját

2014.04.11. 12:44

Ilyen még nem volt az Európa Liga történetében: a Valencia úgy jutott be a négy közé, hogy a bázeli odavágón 3-0-ra kikapott. A Mestallában Kassai Viktor fújta - gyakran - a sípot, két pirosat és 13 sárgát is kiosztott, ám a döntései olyannyira jók voltak, hogy még a vesztes svájciak is dicsérték a teljesítményét. Az 5-0-ra végződött meccs legjobbja, a mesterhármasig jutó 20 éves Paco Alcácer kiteszi a vitrinjébe a meccslabdát.

Nagy-nagy nyugalommal készülhetett a Basel a Valencia ellen negyeddöntős visszavágóra az Európa Ligában, hiszen a svájciaknak még zárt kapuk mögött, a szurkolóik nélkül is 3-0-ra sikerült győzniük hazai pályán. A vendéglátóknak már csak azért sem kellett aggódniuk, mert a Valencia nem szerzett gólt idegenben, így a Mestallában már egy Basel-gól is azt jelentette volna, hogy a spanyolok öt gólra kerülnek a továbbjutástól.

Csütörtök este bő fél óráig nem is volt semmi gond, a 38. percben azonban a 20 éves spanyol tehetség, Paco Alcácer egy varázslatos kapásgóllal előnyhöz juttatta a Valenciát. A Basel ekkor egy pillanatra megtorpant, de félnivalója még ekkor sem volt nagy. Aztán jött a 42. percben Eduardo Vargas, és egy szöglet utáni felhőfejessel a hazaiak szempontjából legalábbis biztatóvá módosította az állást.

A hosszabbítástól már csak egy gólra lévő Valencia a 70. percben le is dolgozta a hátrányt, egy újabb gyönyörű góllal: egy előrevágott labdát Vargas finoman letett az érkező Alcácernek, aki 16-ról nagyon bevarrta a jobb pipába. A 88. percben egy, az Újpest-Fradin látott elcsúszást idéző hátvédbaki után kapufát szereztek a spanyolok, azaz centik hívján eldőlt a továbbjutás.

De nem, jött a hosszabbítás, ahol a bázeliek már nem bírták cérnával, Kassai Viktor - még a svájci lapok szerint is - jogosan kiküldött két dél-amerikai focistát, mindkettőt a vendégcsapatból. Kassai az argentin Gaston Saurót két sárga egy piros, a chilei Marcelo Diazt egy sárga egy piros lapkombinációval küldte le. És innen már nem volt megállás, a 113. percben Alcácer közelről belőtte a harmadik gólját, majd a kapus felett a labdát átemelő Juan Bernattól jött az ötödik Basel-gól és az egész éjszakás ünneplés.

A triplázó Alcácer elrakja a meccslabdát

"Ez volt az eddigi profi karrierem legjobb meccse, de remélem, hogy több ilyen lesz még" - mondta Alcácer az UEFA honlapjának. "Köszönettel tartozom a csapattársaimnak, nélkülük nem tudtam volna megszerezni ezeket a gólokat. A labdát aláíratom velük, és kiteszem a polcra a lakásomban."

Alcácer élete meccse volt a csütörtökiForrás: AFP/Jose Jordan

Ezek után Alcácer könnyen a Valencia-sztárok sorsára juthat, azaz nagy pénzért eladja őt a klubja, úgy, mint az utóbbi időben David Villát, David Silvát, Juan Matát vagy éppen Roberto Soldadót.

Kassai Viktor teljesítményével még a svájciak is elégedettek voltak, a sport.ch például a meccs "harmadik sztárjának" nevezte. "Nem volt könnyű dolga ezen a hektikus és forró hangulató a meccsen a Mestallában, ennek ellenére az egész meccsen mindössze egy hibát követett el, és jól helytállt a kemény szituációkban" - írják a magyar FIFA-bíróról.

A Worldreferee.com is egész jónak ítélték meg a magyar bíró teljesítményét, az oldal felhasználói 7,9-esre, az oldal riporterei pedig 7,3-asra osztályozták Kassait.

Szerettük volna megkérdezni a játékvezetőt a meccs hangulatáról és a pozitív svájci visszhangokról is, ám a megkeresésünkre úgy reagált, hogy az UEFA előírásai szerint a meccsekről nem nyilatkozhat.

A legnagyobb fordítások

Az Európa Liga történtében még soha nem fordított egy csapat sem háromgólos hátrányból, más kupameccseken viszont voltak már hasonló feltámadások.

A BL-ben is csak egyszer esett meg hasonló, 2004-ben a Milan 4-1-re nyert otthon, hogy aztán La Corunában így is elbúcsúzzon, mivel a Depor 4-0-ra győzött.

A BEK-ben 1988-ban a keletnémet Dinamo Berlin 3-0-ra legyőzte otthon a nyugatnémet Werder Brement, előbbi csapatban a jelenlegi Fradi-edző Thomas Doll is gólt szerzett. A visszavágón aztán a Werder megállíthatatlan volt, és 5-0-ra győzött. Ez - már ami a gólok eloszlását illeti - hasonló a koreográfia, mint amit csütörtök este Valenciában láttak a nézők.

1986-ban, a BEK-ben a Barcelona is 3-0-s hátrányból futhatott neki a Göteborg elleni BEK-elődöntőnek, és Pichi Alonso egymaga ledolgozta a hátrányt, hogy aztán büntetőkkel a továbbjutást is kiharcolják a katalánok (a párbajt 5-4-re nyerték meg). A nagy vesztes Roland Nilsson volt, aki ha belövi az ötödik svéd büntetőt, akkor a Göteborg jut a döntőbe.

És végül még egy BEK-meccs, ahol a végén a nagyobb csapat örülhetett: a Derby County hiába nyert 4-1-re az 1975-ös nyolcaddöntőben, a Real Madrid a hazai meccsen a 4-1-es rendes játékidő után 5-1-re diadalmaskodott.