Társoldalunk:

Ósdi díszletek között süllyed el az olasz foci

2014.05.06. 19:14

A gazdaságilag megrendült, rossz alapokra épített és rosszul menedzselt olasz labdarúgás mélyrepülése egyre látványosabb, a rossz eredményeket lelátói balhék és az ultrák egyre növekvő hatalma súlyosbítja. A Serie A-t már a szerény portugál liga is maga mögött hagyta, de az olaszok mintha nem akarnák észrevenni a gondokat.

Nem is lehetne alkalmasabb képet találni az olasz futball állapotának illusztrálására, mint a tévé előtt ülve bajnoki címet nyerő Juventust, amely néhány nappal korábban fél órát emberelőnyben játszva képtelen volt gólt lőni a Benficának, és így nem lesz ott a saját stadionjában rendezett EL-döntőn.

Még a zsinórban harmadik bajnoki címet sem lesz könnyű óriási sikerként eladni, hiszen hiába történelmi a tett, az olasz labdarúgás állapotát elnézve a Juventus nem több, mint vakok közt a félszemű.

Nem kell az új futball!

Olaszország a régi típusú futball egyik utolsó bástyája. Miközben más országokban már régen eltüntették a labdarúgás környékéről az üzletet zavaró dolgokat, a Serie A-ban jobbára ósdi stadionokban csúnya focit játszanak, és gazdaságilag lehetetlen modell szerint irányítják a klubokat. Nem tudnak mit kezdeni a mai napig komoly befolyással bíró ultrákkal, mindennaposak a szurkolói balhék, és a gazdasági válság óta a sikerek is elkerülik az olasz futballt, hiszen a kevesebb pénz miatt tehetségeket kéne nevelni, az viszont soha nem ment jól az olaszoknak.

A rendszerint legjobban menedzselt olasz klub, a Juventus megindult előre, elsőként épített saját stadiont, részben emiatt gazdaságilag is sikeresebb vetélytársainál. A nézők kiszolgálásában azonban még van hova fejlődnie, hiszen ha valaki meccset akar nézni a Juventus stadionjában, annak az ultráktól kell megvennie a jegyét, nem ritkán az eredeti ár három-négyszereséért.

Romos stadion, rohamrendőrök, calcioForrás: AFP/Carlo Hermann

A többi olasz csapat a helyi önkormányzattól bérelt létesítményben játszik, azaz a stadionjára pénzt költ, nem pedig keres vele. Vannak ugyan próbálkozások e helyzet megváltoztatására, de nehezíti a dolgot, hogy az önkormányzatok ellenérdekeltek ebben, hiszen nem tudnának mit kezdeni a városi stadionokkal, ha a klubok saját létesítményeket építenének. Ezért irracionális árat kérnek az újak építésére kinézett telkekért, vagy más módon gátolják az építkezéseket.

Az utolsó fellegvár

A Serie A-ban egyébként is nehéz lenne családi eseményként reklámozni egy-egy rangadót, a városi derbikről már nem is beszélve (az idén Milánóban, Rómában, Torinóban, Veronában és Genovában is rendeztek ilyet), hiszen ezek általában szurkolói összecsapásokat, lezárt utakat és háborús állapotokat hoznak magukkal, amit elég nehéz összetéveszteni a játék ünnepével.

Az ultrák hatalma elképesztő, erre – és az általuk okozott hihetetlen károkra – a hétvégi Olasz Kupa-döntő volt a legtökéletesebb példa. A római meccs előtt a Roma ultrái lecsaptak a nápolyi szurkolókra, kettőt meglőttek közülük, egyikük életveszélyes állapotban került kórházba (pedig a célpont a másik lett volna, hiszen a hírek szerint beépített rendőr volt). A szurkolói zavargások miatt csúszott a meccs kezdési időpontja, a csapatkapitányok végül szinte engedélyt kértek a szurkolóktól, hogy lejátszhassák a döntőt.

A szurkolói zavargások Európában már elég régen nem szednek áldozatokat, Olaszországban azonban két-három évente történik egy tragédia – és egy csomó másik minden bizonnyal csak hajszálon múlik. Az ultrákat nem érdeklik a klubjaikra kirótt büntetések, sőt valójában ezzel is nyomást gyakorolnak a klubok vezetőire, hogy elérjék a saját céljaikat.

A 2008-as szicíliai derbi előtti zavargásokban elhunyt cataniai rendőr, Filippo Raciti temetéseForrás: AFP/Marcello Paternostro

Az sem kivételes, hogy a szurkolótáborokban, sőt akár a csapatokban is beépített emberei legyenek a maffiának. Ott van például Giuseppe Sculi, aki egy igazi calabriai capo unokája, és ezer szállal kötődik a legutóbbi bundabotrányhoz, de a Lazio ultrái is zendülést szítottak a jelenlegi elnök ellen, hogy a saját támogatóikhoz játsszák át a klub tulajdonjogát. Ehhez jönnek még a szégyenletes lelátói megnyilvánulások, egymás, sőt más klubok halottainak szemérmetlen gyalázása – és máris látjuk, miért nem járnak Olaszországban meccsekre a családok.

A pályán is van baj

Jellemző, hogy az olasz csapatok közül a nemzetközi kupákban csak a Napoli szerepelt dicséretesen, amely 24 pont hátrányból követi a Juventust. A többi kupacsapat, nincs mit szépíteni, leszerepelt, a BL-csoportjából például egyedül a Milan jutott tovább – miközben a Juve majdnem 40 pontot ver rá a bajnokságban. Az Európa Ligában szokás szerint súlytalanok voltak az olasz indulók, leszámítva a Juventust, amely azonban az elődöntőben esélyesként simán elbukott.

A torinói csapat így két roppant kellemetlen kiesést szenvedett el az idén, előbb a Galatasaray ütötte ki a BL egyik leggyengébb csoportjából, majd az EL-elődöntőben nem sikerült gólt szereznie hazai pályán a fél órát emberhátrányban játszó Benfica ellen.

Erős volt a Copenhagen, Galata, Real csoportForrás: AFP/Bulent Kilic

A gondok nem újak, már az Inter 2010-es BL-győzelme is inkább kiugró teljesítmény volt, mintsem tudatos építkezés eredménye, a csapatok nem versenyképesek a nemzetközi kupákban. Két éve a Bundesliga a Serie A elé került az UEFA rangsorában, most pedig a Benfica továbbjutásával a portugál liga is megelőzte. Már a francia Ligue 1 sincs messze, így lassan nem a négy BL-hely visszaszerzése, hanem a jelenlegi három megtartása lehet a reális cél.

Főleg úgy, hogy az utóbbi időben szinte lehetetlen neves sztárokat Olaszországba csábítani, csak a Juventus képes erre. Az egymást érő bundabotrányok, a rasszizmus, a szurkolói balhék és a stadionok állapota miatt a Serie A már egyáltalán nem vonzó a sztárok számára, ők az utóbbi években inkább elhagyják Olaszországot.

Nem futball, calcio

Eközben lenne mit tanulni a külföldi edzőktől is. A taktikus játék őshazájában reneszánszát éli az Európában avíttnak vélt háromvédős rendszer, és a nemzetközi meccsek eredményei azt mutatják, az olaszok rossz úton járnak, amikor a tőlük hagyományosan hiányzó széljáték problémájára az előretolt szélső védőkkel (szárnyvédőkkel) keresnek megoldást.

Az utánpótlás nevelésébe szokás szerint alig fektetnek energiát, évente van ugyan klubonként egy-egy ügyesnek tűnő játékos, aki beverekszi magát a felnőttcsapatba, de a nagy klubok jellemzően alig hoznak fel játékosokat az utánpótlásukból, vagy ha mégis, azt jobbára kényszerből teszik (lásd a Milan esetét).

A lelátón még erősek az olaszokForrás: AFP/Filippo Monteforte

A legnagyobb baj mégsem ez, hanem a pökhendi kivagyiság, amivel az olaszok saját futballjuk hanyatlását kezelik. A saját tévedhetetlenségükbe vetett hit, valamint a mindennél erősebb olasz szokásjog miatt inkább arra várnak, hogy a dolgok maguktól megjavuljanak, tenni azonban nagyon keveset tesznek a helyzet javításáért. A Juve edzője, Antonio Conte azt jósolta a kupadöntő balhéja után, hogy „néhány napig mindenki fel lesz háborodva, de aztán eltelik pár nap, és megint nem történik majd semmi”.

Ugyanez igaz nagyban az egész olasz rendszerre. Annyi változás van, hogy hosszú idő után tavaly végre beengedték a külföldi tőkét. A nagyszerű szezont futó Románál már vannak pozitív jelek, az Inter is külföldi befektető kezében van, és Silvio Berlusconi is belátta, hogy a Milannak komoly tőkeinjekcióra van szüksége, ha nem akar megragadni a jelenlegi szintjén. De ha tető alá is hozzák az eladást, az olasz futball problémáit csak annyiban oldják meg a külföldi milliárdosok, amennyire a spanyolét megoldotta az, hogy a két (idén három) nagycsapat jól elvan, a többiek pedig a létükért küzdenek.