Vágólapra másolva!
Az újpesti és a miskolci polgármester levélben adtak hangot nemtetszésüknek, miután a Magyar Televízió csak felvételről tervezi adni a DVTK-Újpest Magyar Kupa-döntőt. Társadalompolitikai jelentőségről beszélnek. 

A Magyar Kupa-döntő eredeti (20.20-as) kezdési időpontját a diósgyőri szurkolók biztonságos hazaérkezése miatt tolta át a szövetség 19h-ra, de az MTVA a műsorrend sérthetetlensége miatt nem hajlandó élőben közvetíteni a mérkőzést, ehelyett az eredeti időpontban, felvételről adja a DVTK-Újpest döntőt.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város, és Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere közös levelükben felhívják Szabó László Zsolt megbízott igazgató figyelmét, hogy „az egyik legnagyobb presztízsű labdarúgó mérkőzést” illene élőben közvetíteni, mert „méltatlan, hogy a diósgyőri, újpesti és magyar futballbarátok nem láthatják egyenes adásban a Magyar Kupa-döntőt”.

A két polgármester a felfokozott érdeklődéssel magyarázza kérését, hiszen az utóbbi évek kupadöntőivel szemben már most csaknem 15 ezer jegy fogyott el a mérkőzésre. Mielőtt Kriza és Wintermantel megköszönik az MTVA-vezérigazgató „megértő közreműködését”, azt írják, „Úgy gondoljuk, elnök úr átérzi ennek a kérdésnek a társadalompolitikai jelentőségét is.”

Kedd délután aztán kiderült, hogy senki nem marad le a mérkőzésről, hiszen a Duna TV vállalta, hogy a megváltozott időpontban élőben a műsorára tűzi a meccset.