Hogy lesz ebből a Fradiból bajnokcsapat?

ferencváros ftc gyenge szereplés
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Ferencváros - Győri ETO FC találkozón a Puskás Ferenc Stadionban 2014. március 2-án.
Vágólapra másolva!
A Ferencváros kedden nagyon gyenge játékkal 1-1-re végzett a máltai focibajnokság ötödik legerősebb csapata ellen az Európa Liga selejtezőjében, úgy, hogy a döntetlennek még örülhetett. Jogosnak tűnnek Thomas Doll vezetőedző meccs előtti félelmei, jelen állás szerint a Fradi Besic és Leonardo nélkül, egy hét közös felkészüléssel a háta mögött a saját tavaszi önmagától is nagyon távol áll. A klub egykori KEK-döntős csatára, Máté János szerint ez a felforgatott csapat rosszabb, mint az előző idénybeli.

2006. október 11-e a magyar labdarúgás (egyik) fekete napja volt, a Bozsik Péter vezette válogatott akkor kikapott a mindössze 400 ezres lakosú Málta focicsapatától. A Dárdai Pál, Gera Zoltán és Huszti Szabolcs nevével fémjelzett együttes 2-1-es vereséget szenvedett, a máltaiak két gólját épp az az André Schembri rúgta, aki pár évvel később, a 2010-11-es szezonban a Ferencváros játékosaként 36 meccsen 14 gólt szerzett - a válogatottban ugyanennyi meccsen mindössze három gólig jutott.

Szégyenletes helyett csak nagyon kínos végeredmény

Közel nyolc évvel később klubszinten is összemérhette erejét a két futballnemzet, és a különbség papíron nem csökkent a máltai és a magyar labdarúgás között. Magyarország a 47. a FIFA világranglistáján, Málta a 132., a Fradi keretének az értéke (9,9 millió euró) pedig több mint a hatszorosa a máltaiakénak (1,6 millió euró). A két bajnokság erőssége között az IFFHS összehasonlító listáján már nincs ilyen nagy különbség, a magyar NB I a 76., a máltai a 104. Ha azonban a csapatok előző szezon végi formáját nézzük, a Fradi várhatta optimistábban az Európa Liga-selejtezőt.

Thomas Doll csapata a március 29. óta lejátszott kilenc bajnoki meccsét egytől egyig megnyerte, míg a máltai ligában ötödik Sliema Wanderers a legutóbbi hét tétmeccséből ötször kikapott, egyszer ikszelt és mindössze egyszer nyert.

Böde Dánielnek sem volt oka így örülni Máltán Forrás: MTI/Beliczay László

A mérkőzésen aztán a papíron meglévő különbségből semmi nem látszott, sőt a döntetlen a Fradira nézve volt hízelgő, a máltaiak ugyanis vezettek, kihagytak egy 11-est és a kapufát is eltalálták. A mérkőzés utáni nyilatkozatában a mindig őszinte Thomas Doll nem is rejtette véka alá a csalódottságát: "Ez egyáltalán nem az a futball volt, amilyet látni szerettem volna. Abból, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. A csapatunk erőtlen volt, az egy az egy elleni párharcokat védekezésben és támadásban is elveszítettük. Mindenben fejlődnünk kell, de elsősorban mentalitásban, hozzáállásban. Nagyon sajnálom, hogy a sok szurkolónk, aki Budapestről ellátogatott ide, ezt a rendkívül rossz mérkőzést látta. Jövő héten frissebben kell játszanunk, az egy teljesen másik összecsapás lesz, muszáj győznünk. Ettől függetlenül a mai teljesítményünk nagyon gyenge volt."

A csapat egykori KEK-döntős csatára, Máté János elég sötéten látja a Fradi jövőjét "Ez a csapat nem erősödött semmit tavaly óta, mert bár igazoltak játékosokat, abszolút ismeretleneket. Tavaly volt egy jó sorozat, zsinórban kilenc megnyert meccs, de utána számos játékos elment, éppen ezért nem sok jóra számítok. Való igaz, ez még csak a szezon első meccse volt, és mondhatnám, hogy ebből nem lehet messzemenő következtetést levonni, de én nem érzem, hogy ez a csapat jobb lenne, mint a tavalyi, sőt. Afelől nincs kétségem, hogy továbbjutnak, de akkor is, nézve a játékosállományt, gyengének tartom a csapatot" - mondta Máté az Origo kérdésére.

Most még nem elvárás az EL-csoportkörbe jutás

Az új csodastadionjába hamarosan beköltöző Fradi vezetői szerencsés máltai döntetlenek helyett sokkal többet ígértek a mostani szezon végére. "Az idén még nem kifejezett célunk a csoportkörbe jutás, de jövőre már az lesz. Ezzel szemben itthon kimondott cél jövőre a bajnoki cím, nehéz lesz, komoly a konkurencia, de elvárás az aranyérem" - mondta június közepén Orosz Pál FTC-vezérigazgató a Digi Sportnak.

Persze ahhoz, hogy egy bajnoki bronzérmes csapat feljebb léphessen, erősíteni kellene. Van is öt új játékos, a velük kiegészült keret egy hete van együtt, a Szabadkígyós elleni 16-0 nem a legideálisabb felkészülés, de ami a legnagyobb probléma, hogy a Fradi két legjobb játékosa szinte biztosan távozik a csapattól. Leonardo és az NB I egyetlen vb-t megjárt játékosa, Muhamed Besic nem is játszott a Sliema Wanderers ellen, pedig éppen a brazil támadó és a bosnyák védő volt az, aki tavasszal a hátán vitte a csapatot. Besicet a Fradi már nem is nevezte az Európa Ligába, érte legalább magyar szinten jó pénzt kaphat a Fradi, Orosz Pál legalábbis azt mondta, 2-3 millió euró alatt nem állnak szóba senkivel. Persze, hogy így lesz-e, az csak később derül ki, az említett összegből viszont biztos, hogy pótolni lehetne a fiatal védőt, de akár még Leonardót is.

"Nem akarom többé látni Doll arcát"

A szabadságát egy héttel meghosszabbító Leonardo esete bonyolultabb, a brazil összeveszett Doll-lal, olyannyira, hogy a minap a Csakfoci.hu szerint: így fogalmazott egy internetes hozzászólásában: "Szeretem a klubot és szeretem Budapestet is, de nem akarom többé látni ennek az edzőnek az arcát. Remélem, soha többé nem találkozom vele életemben." Előtte a Facebookon így fakadt ki: "Nagyon szomorú és csalódott vagyok, hogy az edző nem hagyja, hogy részt vegyek az edzéseken. Közölhette volna velem a véleményét korábban is, amikor még Brazíliában voltam és a családom, illetve a barátaim mellettem álltak. Remélem, belemegy, hogy felbontsuk a szerződésemet, noha nagyon szeretem a Ferencvárost és a szurkolóit. Az edző módszereivel, a velem tanúsított bánásmóddal viszont végeztem, elegem van belőle. Nagyon elszomorít az egész." Hogy milyen bánásmódra gondol, azt nem részletezte. Doll is csak annyit mondott a vitáról, hogy a csapat egységére való tekintettel döntött úgy, nem marasztalja a focistát.

Besicet és Leonardót pótolni nagyon nehéz lesz, az új szerzeményekről egyelőre nem is tudni, mire lesznek képesek. A Fradival készülő Gera Zoltán képességeit viszont mindenki ismeri, de a 35 éves támadó is csak sérülésmentesen lehetne vezére a csapatnak, márpedig az előző két évben sokat volt sérült, ráadásul még nem is biztos, hogy a West Bromtól távozó, ingyen megszerezhető klasszis tényleg az Üllői úton folytatja.

Gyömbér Gábor még a jobbak közé tartozott Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Gerára már nem lehet igazán számítani, a lába már nincs olyan állapotban, hogy komoly szerepet kapjon" - mondta róla Máté János. "A Besic-pénzből erősíteni kellene, mert a mostani garnitúra nem lesz elég. Szomorú, hogy milyen lassan játszik a csapat. Dollt tisztelem, de azt nem értem, ami pillanatnyilag a csapatnál zajlik."

Máté szerint az ő idejében nem volt ilyen nagy a játékosvándorlás a csapaton belül. "Abban az időben nem csak a Fradinál, de máshol sem változtattak ennyit, kialakult csapatok voltak. Itt most annyira felforgatják az együttest, hogy az rettenetes. Nem tudom, honnan szerezték az új igazolásokat, bár ne legyen igazam, és focizzanak jól a Fradiban. Leonardo esete is érdekes, sejtem, hogy miért megy el. Lejár egy év múlva a szerződése, és most szeretnének pénzt kapni érte. De ha most őt kiveszik a csapatból, akkor nagyon karcsú lesz idén a Fradi."

Jöttek-mentek a Fradinál

Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország), Nagy Dániel (Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Józsi György (?), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, ?) Mark Otten (holland, ?), Arsenio Valpoort (holland, ?), Muhamed Besic (bosnyák, ?), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Gera Zoltán (szabadon igazolható, West Bromwich Albion – Anglia), Jasmin Mesanovic (bosnyák, Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina), Kenan Piric (bosnyák, Gent – Belgium), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német). (Forrás: NSO.hu)

Csak nehogy gólt kapjunk

Doll egyébként már az EL-meccs előtt érezte, nem biztos, hogy a máltai csapaton csak úgy túl fog lépni a Fradi. "Nagyon kemény szezonon vagyunk túl, így nem túl szerencsés, hogy ilyen kevés felkészülés után már tétmeccset kell játszanunk. Panaszkodni persze egy percig sem szeretnénk, hiszen nagyon akartuk a harmadik helyet, és azt, hogy az Európa Ligában szerepelhessünk" – idézte a német szakembert a Fradi.hu.

Az 1-1 ellenére igazságtalanság lenne máris leírni a Fradit , hiszen a visszavágón akár jó játékkal, sok góllal is nyerhet, aztán bajnoki aranyérmes is lehet, de jelen állás szerint ettől most távolabb van a csapat, mint pár hónapja, jóval gyengébbnek tűnt Máltán, mint a bajnoki remeklés idején.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Puskás Ferenc Stadionban, a továbbjutó a második körben a horvát HNK Rijekával találkozik.