Vágólapra másolva!
A három magyar csapat közül az Európa Liga selejtezőjének második körében csak a Diósgyőr tudott győzni, amely átvészelte a Liteksz Lovecs kezdeti rohamait, majd a hajrában kétszer is lecsapott. A Győr gyakorlatilag elszállt, miután otthon kapott ki 3-0-ra a svéd Göteborgtól, míg a Ferencváros 1-0-ra kapott ki a horvát Rijekától, úgy, hogy egész meccsen kapura sem lőtt. Visszavágók egy hét múlva.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
HNK Rijeka (horvát) - Ferencváros 1-0 (0-0) - az élő közvetítés
Rijeka, 9000 néző
v.: Stieler (német)
Rijeka: Vargic - Tomecak, Mitrovic, Samardzic, Leovac - Jugovic (Jahovic, 83.), Moisés, Sharbini (Kvrzic, 66.) - Brezovec, Krstanovic, Jajalo (Kramaric, 57.).
Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Mateos, Pavlovic, Bosnjak - Kukuruzovic, Nalepa, Gyömbér, Havojic - Ugrai (Lauth, 79.), Somália.
gól: Krstanovic (85., 11-esből)
sárga lap: Krstanovic (22.), illetve Pavlovic (54.), Nalepa (65.), Mateos (75.)

Az első félidőben egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, a Ferencváros mintha feladta volna a támadásvezetés lehetőségét, a félpályán is alig mentek át a játékosai. A horvátok előtt adódott néhány nagy lehetőség, de ezek kimaradtak, amiben a jól védő Dibusznak is megvolt a szerepe.

A folytatásban is szinte kizárólag a horvátok támadtak, de ekkor már hiányzott az átütőerő a játékukból, így nem sok helyzet volt ebben a játékrészben. Hazai gól mégis ekkor, méghozzá a hajrában született egy jogosan megítélt büntető értékesítésével. A Ferencváros teljesítményéről árulkodó adat, hogy egyetlen kapura lövése sem volt a meccsen, míg a horvátok 16-szor próbálkoztak, és 12-szer eltalálták a kaput.

Liteksz Lovecs (bolgár) - Diósgyőri VTK 0-2 (0-0)
Lovecs, 1000 néző
v.: Panaji (ciprusi)
Liteksz Lovecs: Vinícius - Popov, Bodurov, Mendy, Bozsikov - Boumal (Rumenov, 60.) - Vajusi, Zlatinov, Kossoko (Cvetkov, 77.), Asprilla (Cvetanov, 82.) - Jordán.
Diósgyőr: Antal - Okuka, Debreceni, Kádár, Husic - Egerszegi, Elek Á. - Gosztonyi (Grumic, 59.), Barczi (Bognár, 50.), Németh M. - Bacsa (Marjanovic, 78.).
gól: Németh M. (81.), Grumic (90.)
sárga lap: Vajushi (62.), Bozsikov (89.) illetve Okuka (36.), Gosztonyi (51.), Bacsa (74.), Egerszegi (91.)

Jobban kezdte a meccset a bolgár csapat, amely több nagy helyzetet is kialakított, de Antal remek védéseinek köszönhetően nem született gól. Ezt követően kissé feljavult a Diósgyőr játéka, Egerszegi pedig az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét hagyta ki.

A fordulás után is hasonlóan alakult a játék képe, Kraszimir Balakov együttese gyakorlatilag körbelőtte Antal kapuját, de a vezetést nem tudta megszerezni. A 81. percben aztán a magyar csapat a két új szerzeményének összjátéka gólt eredményezett: a csereként beálló Bognár István labdaszerzése után Németh Milán talált a kapuba.

Ráadásul az utolsó percben egy gyors ellentámadás végén a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos góllal - amelyet Grumic szerzett - bebiztosította győzelmét a Diósgyőr.

Győri ETO FC - IFK Göteborg (svéd) 0-3 (0-1)
Győr, 3000 néző
v.: Abdula (ukrán)
Győri ETO FC: Kamenár - Svec (Varga R., 46.), Windecker (Trajkovic, 59.), Had, Dinjar - Pátkai, Kamber, Kronaveter (Koltai, 57.) - Dudás, Rudolf, Andric.
IFK Göteborg: Sandberg - Bjärsmyr, Jónsson, Smedberg (Sobralense, 80.), A. Johansson - Augustinsson, J. Johansson, Mahlangu (Allansson, 87.), Vibe (Söder, 70.) - Svensson, Larsson.
gól: Vibe (8.), J. Johansson (56.), Mahlangu (83.)
sárga lap: Trajkovic (69.), Pátkai (77.), illetve Augustinsson (35.)

Jobban kezdte a mérkőzést a svéd csapat, fölénye pedig hamar góllá érett, Vibét nem tudták utolérni a győri védők, és bár az első lövést még védte Kamenár, a kipattanót Vibe belőtte. A félidő közepéig továbbra is a Göteborg játszott jobban, majd a Győr fokozatosan átvette a játék irányítását, sőt, ígéretes akciókat vezetett, három-négy helyzetet is kidolgozott, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

A folytatásban is az ETO támadott az egyenlítésért, de nem járt sikerrel, sőt, egy szöglet után egy szerencsés góllal megduplázta előnyét a Göteborg. A Győrnek semmi sem sikerült, Rudolf az ötösről például a kaput sem találta el, a Göteborg pedig a hajrában egy kontra végén a harmadik gólt is megszerezte, és ezzel valószínűleg a továbbjutást is eldöntötte.

További eredmények:
Asztana (kazah) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 3-0 (1-0)
Kairat Almati (kazah) - Esbjerg (dán) 1-1 (0-0)
MFK Kosice (szlovák) - Slovan Liberec (cseh) 0-1 (0-0)
Neftci (azeri) - Koper (szlovén) 1-2 (1-2)
Laci (albán) - Zorja Luhanszk (ukrán) 0-3 (0-1)
Trencin (szlovák) - Vojvodina (szerb) 4-0 (1-0)
Dinamo Minszk (fehérorosz) - MyPa-47 (finn) 3-0 (1-0)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) - Omonia (ciprusi) 0-2 (0-1)
Rovaniemi (finn) - Aszterasz Tripolisz (görög) 1-1 (1-1)
Elfsborg (svéd) - Inter Baki (azeri) 0-1 (0-1)
Ruch Chorzow (lengyel) - Vaduz (liechtensteini) 3-2 (2-1)
Atlantas Klaipeda (litván) - Sahtyor Karagandi (kazah) 0-0
Zestafoni (grúz) - Spartak Trnava (szlovák) 0-0
Nömme Kalju (észt) - Lech Poznan (lengyel) 1-0 (0-0)
Petrolul Ploiesti (román) - Flamurtari (albán) 2-0 (0-0)
Botev Plovdiv (bolgár) - St. Pölten (osztrák) 2-1 (1-0)
Neman Grodno (fehérorosz) - Hafnarfjördur (izlandi) 1-1 (0-0)
Mlada Boleslav (cseh) - Siroki Brijeg (bosnyák) 2-1 (0-0)
Brommapojkarna (svéd) - Crusaders (északír) 4-0 (2-0)
Rosenborg (norvég) - Sligo Rovers (ír) 1-2 (0-0)
CFR Cluj (román) - Jagodina (szerb) 0-0
Luzern (svájci) - St. Johnstone (skót) 1-1 (0-0)
CSZKA Szófia (bolgár) - Zimbru Chisinau (moldovai) 1-1 (1-1)
Vikingur (feröeri) - Tromsö (norvég) 0-0
Zulte Waregem (belga) - Zawisza Bydgoszcz (lengyel) 2-1 (2-1)
Molde (norvég) - Gorica (szlovén) 4-1 (3-0)
Bursaspor (török) - Csihura Szacshere (grúz) 0-0
Kalev Sillamäe (észt) - Krasznodar (orosz) 0-4 (0-2)
Metalurg Szkopje (macedón) - Zeljeznicar (bosnyák) 0-0
RNK Split (horvát) - Hapoel Beer Sheva (izraeli) 2-1 (0-1)
Motherwell (skót) - Stjarnan (izlandi) 2-2 (2-1)
Dundalk (ír) - Hajduk Split (horvát) 0-2 (0-1)
Derry City (ír) - Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 0-1 (0-1)
Aberdeen (skót) - Groningen (holland) 0-0
Linfield (északír) - AIK Solna (svéd) 1-0 (0-0)
FK Sarajevo (bosnyák) - Haugesund (norvég) 0-1 (0-0)
Cukaricki (szerb) - Grödig (osztrák) 0-4 (0-1)