Társoldalunk:

Di Maria brit transzferrekorder lesz

2014.08.24. 13:54

Véget érhet a hosszú hetek óta zajló szappanopera Angel Di Maria ügyében. A Real Madrid argentin szélsője már csak elköszönni ment el a csapat legutóbbi edzésére, és már Carlo Ancelotti edző sem tagadja, hogy a játékos távozik. Brit transzferrekorder lesz belőle. 

Bár a célállomást senki nem nevezte meg, Di Maria egészen biztosan a Manchester United játékosa lesz, ahol a 3-5-2-es rendszerre átálló Louis van Gaal a balső szárnyvédő posztján számít majd az argentinra. Di Maria a hírek szerint felvette a kapcsolatot válogatottbeli csapattársával, Marcos Rojóval is, aki szintén a Unitedhez tart, hogy a manchesteri körülményekkel kapcsolatban érdeklődjön.

„A klub mindent megtett a megtartásáért, de ő másképp döntött. Jó a kapcsolatom Di Mariával, de már nem győzködöm, meghozta a döntését – mondta Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője. A célállomással kapcsolatban a Mirror bedobott egy érdekes sztorit, de hiába hivatkozik egy ManCity-vezetőre a bulvárlap, nem valószínű, hogy a City sokallta volna a játékos fizetési igényét, és az átigazolási díját.

A 75 milliós játékosForrás: Europress/Getty Images/Julian Finney

A United mindenesetre kész kifizetni a játékosért 75 millió eurót, azaz 60 millió fontot (és Di Maria 200 ezer eurós havi fizetését), amivel az argentin megdönti Fernando Torres átigazolási rekordját. A spanyol csatár 50 millióért került a Liverpooltól a Chelsea-hez, valószínűleg hétfőtől Angel Di Mariának hívják majd az új brit transzferrekordert.