Vágólapra másolva!
Ötből ötöt nyert a Videoton az NB I nemrég indult új szezonjában. Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke szerint főleg José Gomes és több külföldi játékos távozásának köszönheti a mezőnyben egyedül hibátlan csapat az idei jó szereplést, de Sándor György nem varrná az előző edző nyakába a tavalyi kudarcot, és a légiósokat sem hibáztatja. Juhász Roland az új trénert, Joan Carrillót eddigi egyik legjobb edzőjének tartja.

A Videoton tavaly az első négy meccsét megnyerte a bajnokságban, az első pontjait az ötödik fordulóban veszítette el, aztán lassan kipukkadt, és végül csak a negyedik helyen zárt a tabellán, így nem indulhatott európai kupában. Az idén is a bajnoki címet és az ezzel járó nemzetközi kupaindulást tűzték ki a székesfehérváriak, és egyelőre magasan a legjobban szerepelnek az NB I-ben. Egyedüli százszázalékos csapatként mind az öt meccsüket megnyerték, a 16 rúgott mellett csupán kettő gólt kaptak, a játékuk is sokkal jobb az új vezetőedző (a tavalyi másodedző), Joan Carrillo irányításával.

Az előző szezonban az akkori vezetőedző, José Gomes főleg a nyilatkozataival tűnt ki. Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy a portugál szakember nem a Videotonhoz való ember volt. Kovács szerint Gomes távozásának és Carrillo előrelépésének is köszönhetőek az idei sikerek.

Az egyik legfelkészültebb edző

"Ezt így azért nem jelenteném ki, mert egyrészt én sokat köszönhetek Josénak, ő hozott ide engem, másrészt szerintem sokkal összetettebb oka volt a tavalyi gyengébb szereplésünknek" - mondta az Origónak Juhász Roland, a Videoton magyar válogatott védője. "Nemcsak az edző hibája volt, nekünk, játékosoknak is le kellett vonnunk a következtetéseket az elmúlt szezonból. Ami az új edzőt illeti, Joan valóban egy nagyszerű szakember. Szerencsés vagyok, mert pályafutásom során nagyon sok jó edzővel dolgoztam együtt, de ő a legfelkészültebbek egyike, emellett emberileg és pedagógiailag is tökéletes.”

Joan Carrillo (középen) Forrás: Vidi.hu

Egyetért csapattársával Sándor György, a Vidi középpályása, aki nem szeretne azzal foglalkozni, hogy José Gomes irányítása alatt hogyan teljesített a csapat, ő is inkább Joan Carrillo felkészültségét emelte ki. "A mostani edzőnk rendkívül összeszedett szakember, és nagyszerű ember is. A stáb, amit összerakott, szintén nagyon felkészült, az erőnléti edzőtől kezdve a kapusedzőn át a pályaedzőig" - mondta az Origónak Sándor György.

Szerinte különbség José Gomes és Joan Carrillo között, hogy utóbbi jóval komplexebb edzéseket vezet, több képességet fejleszt egyszerre. "Olyan gyakorlatokat csináltat velünk, amelyekkel nemcsak technikailag, hanem mentálisan és fizikálisan is fejlődünk. Specifikusan foglalkozik az egyes csapatrészekkel, más feladatokat kell végezniük az edzéseken a csatároknak, a középpályásoknak és a védőknek, mégis nagyszerűen működik együtt a csapat."

Juhász Roland szerint míg José Gomes főleg az ellenfélből készítette fel őket a meccsek előtt, addig Joan Carrillo elsősorban a Videoton saját játékára koncentrál. "Persze foglalkozunk a soron következő ellenféllel is, felkészülünk belőlük, de inkább a saját játékunkat elemezzük. Minden meccs után felhívja a figyelmet a hibákra, és elmondja, mi az, amit jól csináltunk, megerősíti bennünk a pozitív hozzáállást. Talán ennek is köszönhető az, hogy az idén emberhátrányban focizva és vesztett helyzetből felállva is tudtunk nyerni. Ez is erősíti a csapategységet."

Juhász és Nikolics két forduló alatt nyolc gólt termelt az idén Forrás: MTI/Beliczay László

Korábban szó volt arról, hogy a sok külföldi játékos miatt nem olyan jó a hangulat az öltözőben. A nyáron azonban számos légiós távozott, például Vítor Gomes, Lupeta, Mamadu, Nildo, Paraibá, Tujvel vagy Zé Luís is elhagyta a Videotont, és olyan válogatott szintű magyar játékosok érkeztek, mint Simon Ádám vagy Feczesin Róbert. A csapat legjobbjai hétről hétre a magyarok, Juhász, Gyurcsó, Kovács, Feczesin és Nikolics húzza a Videotont, és amíg tavaly előfordult, hogy egy-két magyar játékos volt csak a kezdőben, az elmúlt három bajnokin hét magyar kezdett a székesfehérváriaknál.

Megszűnt a külföldi-magyar viszály

Kovács Ferenc tiszteletbeli elnök úgy fogalmazott az említett interjúban, hogy "más az öltözői hangulat, megszűnt a külföldi-magyar viszály". Juhász Roland is úgy érzi, jót tett a csapatnak, hogy több a magyar játékos. "Sok légióst elküldtek a nyáron, magyarosodott a keret, és bár nem mondanám azt, hogy tavaly rosszak voltunk, de az idén valahogy jobban együtt van a csapat. Komolyabb ellentétek egyébként tavaly sem voltak, ki volt ez sarkítva, és nem akarom bántani a külföldieket, de tény, hogy a nyáron olyan játékosok jöttek, akik minden szempontból jót tettek a csapatnak."

Sándor György szerint ugyanakkor nem számít, mennyi külföldi játékos van egy csapatban, egy edzőnek tudnia kell kezelni mindenkit, nemzetiségtől függetlenül. "Nem az útlevelünk játszik a meccseken. Amikor Paulo Sousa volt az edzőnk, akkor is sok volt a külföldi a keretben, ő mégis tudta kezelni az összes játékost" - mondta Sándor.

Sándornak nincs baja a légiósokkal, itt a csapat spanyol kapusával, Calatayuddal ünnepel Forrás: MTI/Beliczay László

A bajnokságból öt forduló ment le, lassan kezd körvonalazódni, hogy mely csapatok szólhatnak bele a bajnoki címért folyó harcba. Juhász Roland szerint sokan csak a Videotonról, a Debrecenről, a Győrről és a Ferencvárosról beszélnek, de szerinte az MTK, a Diósgyőr és az Újpest is beleszólhat az aranyérem sorsába. "Örülök, hogy ennyire kiegyenlített a bajnokság, hiszen ez nagyon jót tesz a magyar focinak" - zárta Juhász Roland.

Sándor György szerint az elmúlt évek nagycsapatai, a Debrecen és a Győr mellett a Ferencváros és a Diósgyőr is elég komoly játékerőt képvisel. "Újpesten is kezdenek lehiggadni a kedélyek, jók lesznek az idén, de kell még nekik egy-két év, hogy odaférjenek a dobogóra. Viszont a Paks nagyon jól összeért, és ha nem kapja el egy komolyabb sérüléshullám, akkor komoly meglepetést okozhat.”