Vágólapra másolva!
A Barcelona mindenben megegyezett a Sao Paulóval Douglas Pereira szerződtetéséről.

A katalán klub 4 millió euróért vásárolja meg a 24 éves hátvédet, s öt évre szóló szerződést köt vele.

Pereira a hét végén érkezik meg Barcelonába, ahol átesik a kötelező orvosi vizsgálaton, s ezt követően írja alá szerződését.

A spanyol együttes a nyáron többek között az uruguayi Luis Suarezt és a horvát Ivan Rakiticet szerződtette, s elképzelhető, hogy hosszú ideig Pereira lesz a csapat utolsó szerzeménye, miután a nemzetközi szövetség a következő két átigazolási szezonból kizárta a klubot.