Vágólapra másolva!
1986, a magyar fociválogatott ez idáig utolsó világbajnoki szereplése óta 19 futballkapitány veselkedett neki, hogy kijuttassa a csapatot egy vb-re vagy Eb-re, de a próbálkozások vége mindig teljes csőd lett. A mostani sorozat megint borzasztóan indult, Pintér Attilára mintha kicsit nagy lenne kabát. Szavazzon az elmúlt 28 év legrosszabb és legjobb kapitányára!

Volt olyan szakember, aki három meccset kapott, járt itt holland Európa-bajnok és német aranylabdás, Mágussal, U20-as vb-bronzérmessel, Szőke Sziklával is próbálkozott az MLSZ - mindhiába, a légiósok preferálása, a fiatalítás, a magyar sztárok kihagyása sem volt elég a cél eléréséhez. Jöttek viszont kínos kudarcok, vereség Máltán és Izlandon, öt meccsen 33 kapott gól a hollandoktól, amikor pedig - a komikus öngól utáni vb-pótselejtezőn - a legközelebb volt a siker, 12-t kaptunk Jugoszláviától. Most ott tartunk, hogy úgy tűnik, a megemelt Eb-létszám sem segít a magyar focin, hiszen a jelenlegi - kétszeres NB I-es bajnok - kapitányt rögtön az első meccs, az északírek elleni blamázs után ki akarják rúgni. Olvasóink a cikk alján kiválaszthatják, kivel volt a legrosszabb a válogatott, és ki volt a legjobb kapitány 1986 óta. Lássuk a felhozatalt!

A rossz emlékű mexikói világbajnokság után Komora Imre vette át a válogatott irányítását Mezey Györgytől, de nem kapott túl sok időt a bizonyításra. A volt olimpiai bajnok focista irányításával 1986 szeptemberében, Oslóban ikszelt (0-0) a válogatott, majd két Eb-selejtezős vereség következett: a hollandoktól 1-0-ra kapott ki a csapat a budapesti Eb-selejtezőn, aztán Athénban 2-1-re nyertek a görögök. Ez nullaszázalékos győzelmi mérleg. A Hollandia elleni Komora-csapat: Szendrei József - Sallai Sándor, Pintér Attila, Róth Antal (Keller József, 46.), Preszeller Tamás, Garaba Imre, Kardos József, Détári Lajos, Kovács Kálmán, Boda Imre (Szekeres József 65.).

Ezek után jött az első Verebes József-éra, amely csak négy meccsből állt, a ciprusi 1-0-s győzelmet egy 2-0-s rotterdami vereség követte, majd Budapesten 5-3-ra nyertünk a lengyelek ellen. Végezetül egy barátságos meccsen Lipcsében gól nélküli döntetlent ért el a válogatott az NDK ellen a Rába ETO és az MTK Mágusával a kispadon. 1993. szeptember 8-án másodszor lett kapitány, és rögtön két vb-selejtezővel kezdett: egy oroszok elleni budapesti 3-1-es vereséggel és egy Luxemburg elleni 1-0-s diadallal. Ezek után nyolc barátságos meccsen vezette a csapatot, győzni egyiken sem sikerült, sőt a hollandoktól 7-1-re kikaptunk Eindhovenben.

Verebes József a Rába ETO-val és az MTK-val is bajnok lett - a válogatottnál már nem volt ilyen sikeres Forrás: Eto.hu

Az összmérlege: 3 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség (21,4 százalékos győzelmi arány). Az első Verebes-csapat (ellenfél: Lengyelország, 5-3): Gáspár József - Farkas Tibor, Híres Gábor, Szalai Attila, Péter Zoltán (Preszeller Tamás 68.), Rostás Sándor (Kékesi Rezső 46.), Garaba Imre, Détári Lajos, Kiprich József, Vincze István, Szekeres József. A második Verebes-csapat (ellenfél: Hollandia, 1-7): Végh Zoltán - Márton Gábor, Puglits Gábor, Mészöly Géza, Keller József, Halmai Gábor, Lipcsei Péter (ifj. Albert Flórián 46.), Illés Béla, Keresztúri András (Balog Tibor 32.), Klausz László (Dombi Tibor 46.), Vincze István (Csertői Aurél 46.).

Megbízott szövetségi kapitányként az MTK mostani korrekorder trénere, Garami József jött a sorban 1987-ben, vele öt meccsen kétszer nyert a válogatott: a görögök (3-0) és Ciprus (1-0) elleni hazai Eb-selejtezőn. Az összmérlege: 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség (40%). A Garami-csapat (ellenfél: Ciprus, 1-0): Disztl Péter - Sallai Sándor, Toma Árpád, Kovács Ervin, Keller József, Fitos József, Détári Lajos (Vincze István, 80.), Bognár György, Kiprich József, Mészáros Ferenc (Hajszán Gyula 46.).

Az első máltai pofon

Bálint Lászlót technikai igazgatónak hívták, és nem kapott tétmeccset 1988-ban, a legjobb eredménye a Belgium elleni idegenbeli 3-0, a legrosszabb az osztrákok elleni, budapesti 0-4 volt. Utóbbi után fel is kellett állnia a kispadról. Az összmérlege: 2 gy, 2 d, 2 v (33%). A Bálint-csapat (ellenfél: Ausztria, 0-4): Disztl Péter - Pintér Attila, Sallai Sándor, Balog Tibor, Garaba Imre, Sass János (Kozma István 67.), Fitos József (Keller József 86.), Bognár György, Détári Lajos, Kiprich József, Vincze István (Eszterházy Márton 58.).

Mezey György 1988-ban is kapott öt meccsen a kispadon, de nem lett jó vége, az Eb-selejtezőkön ugyanis az északírek elleni budapesti 1-0-s siker után Athénban (0-3) kikaptak, Málta ellen Vallettában pedig csak 2-2-re volt képesek Kiprich Józsefék. A szakember összmérlege: 2 gy, 2 d, 1 v (40%). Nyilván ennél sokkal jobb a helyzet, ha beleszámítjuk az 1986 előtti sikeres időszakot is: 20 gy, 7 d, 8 v (57,1%).

Mezey György 1986 után még visszatért kapitányként, jóval később a Videotonból csinált bajnokcsapatot Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Mezey-csapat (ellenfél: Málta, 2-2): Disztl Péter - Kozma István, Disztl László, Csuhay József, Keller József, Kékesi Rezső, Kovács Ervin, Csucsánszky Zoltán, Vincze István (Fischer Pál 73.), Kiprich József (Pintér Attila 86.), Balog Tibor.

Bicskei Bertalan egyszeres válogatott focistaként lett szövetségi kapitány 1989-ben. Első kapitánykodása idején kilenc találkozón irányította a válogatottat, ezeken mindössze két győzelmet ért el - az északírek ellen akkor még idegenben is sikerült 2-1-re nyerni, míg Svájcot barátságos meccsen vertük 3-0-ra. Hat vb-selejtezőjén hat pontot szerzett a Bicskei-csapat. 1998 és 2001 között 36 meccsen bizonyíthatott, de vele sem sikerült az áttörés. Az Eb-selejtezőkön a románok, a portugálok és a szlovákok mögött, a vb-selejtezőkön Olaszország, Románia és Grúzia mögött lett negyedik Magyarország. Utóbbit már nem Bicskeivel fejeztük be, miután Grúziában 3-1-re kikaptunk.

Az összmérlege a barátságos meccseken elért jobb eredmények miatt pozitív: 15 gy, 19 d, 11 v (33,3%). Az első Bicskei-csapat (1989, ellenfél: Észak-Írország 2-1): Disztl Péter - Disztl László, Sallai Sándor, Kovács Ervin, Limperger Zsolt, Keller József, Sass János, Détári Lajos, Bognár György (Bognár Zoltán 84.), Fischer Pál (Hajszán Gyula 88.). A második Bicskei-csapat (2000, Litvánia 6-1): Király Gábor - Sebők Vilmos (Bodnár László 83.), Korsós György, Mátyus János (Dombi Tibor 73.), Fehér Csaba (Juhár Tamás 78.), Lisztes Krisztián, Pető Tamás, Illés Béla, Hamar István, Horváth Ferenc, Fehér Miklós.

Aztán jött Izland

Mészöly Kálmán - Baróti Lajos (117) és Sebes Gusztáv (66) után - a harmadik legtöbb meccsel (60) rendelkező magyar szövetségi kapitány. A Szőke Szikla első kapitánykodása vb-részvétellel végződött (El Salvadort 10-1-re vertük az 1982-es vb-n, ez azóta is rekord), ezek után 1990–91-ben is megkapta a bizalmat. A szovjetek elleni, idegenbeli 2-2 után saját kérésére távozott, a szaúdi al-Ittihad ajánlatát fogadta el. A selejtezőcsoportot végül a szovjetek nyerték meg, kijutva ezzel az Eb-re - az olaszok és a norvégok mögött, velük együtt maradt le a tornáról a magyar csapat. Mészöly 1994-ben újra kapitány lett, és az Eb-selejtezőkön Svájc, Törökország és Svédország mögött, mindössze Izlandot megelőzve csak csoportnegyedik lett. A mélypontot az akkoriban a futottak még kategóriába tartozó Izland elleni 2-1-es vereség jelentette, igaz, közben becsúszott egy 5-1-es barátságos zakó is Mexikóban, de például Svájc is hármat gurított a társaságnak Zürichben. A második Mészöly-éra mérlege: 8 gy, 3 d, 7 v (44%), a harmadiké: 3 gy, 3 d, 6 v (25%).

Mészöly Kálmán és az U20-as vb-bronzérmes csapat. A Szőke Szikla kijutott a válogatottal az 1982-es vb-re, a két visszatérése már nem volt ilyen sikeres Forrás: MTI/Beliczay László

A második Mészöly-csapat (1991, ellenfél: Szovjetunió, 2-2): Petry Zsolt - Disztl László, Lipcsei Péter, Limperger Zsolt, Mónos Tamás (Duró József 41.), Kozma István (Fischer Pál 59.), Détári Lajos, Lőrincz Emil, Szalma József, Kiprich József, Kovács Kálmán. A harmadik Mészöly-csapat (1995, ellenfél: Izland, 1-2): Petry Zsolt - Csábi József, Mészöly Géza, Lipcsei Péter, Mracskó Mihály, Halmai Gábor, Illés Béla (Márton Gábor 68.), Sallói István, Kozma István, Csertői Aurél, Vincze István (Hamar István 69.)

1991-ben Glázer Róbert is kapott négy meccset megbízott kapitányként, győznie egyszer sem sikerült. A norvégok elleni szombathelyi Eb-selejtező volt az egyetlen tétmeccs (0-0), ezenkívül egy Belgium és egy Mexikó elleni barátságos meccsen elszenvedett vereséget (0-2, illetve 0-3) és egy Salvador elleni 1-1-et tudott a tréner felmutatni. Ez nullaszázalékos győzelmi mutató. A Glázer-csapat (ellenfél: Norvégia, 0-0): Petry Zsolt - Pintér Attila, Urbán Flórián, Lőrincz Emil, Nagy Tibor, Pisont István (Eszenyi Dénes 83.), Lipcsei Péter (Illés Béla 72.), Duró József, Détári Lajos, Fischer Pál, Kovács Kálmán.

Még Puskás Ferenc sem

1992-ben amilyen nagy reményekkel érkezett az aradi Jenei Imre, olyan nagy kudarccal nyitott a vb-selejtezőkön, Izland ezúttal Budapesten tudott 2-1-re nyerni. A kinevezése után egy évvel a görögök 1-0-ra nyertek Magyarországon, és ezzel véget is ért számára a magyar kapitánykodás. A hat győzelméből öt is barátságos meccsen jött össze, az egyetlen nyertes tétmérkőzésen Luxemburgot sikerült megverni. Összmérleg: 6 gy, 4 d, 4 v (42,9%). A Jenei-csapat (ellenfél: Görögország, 0-1): Petry Zsolt - Telek András, Csábi József, Disztl László (Nagy Tibor 35.), Pisont István (Balog Tibor 70.), Détári Lajos, Urbán Flórián, Eszenyi Dénes, Duró József, Kiprich József, Kovács Kálmán.

A válogatott kispadján még Puskás Ferenc sem tudott csodát tenni. 1993-ban a svédek elleni felkészülési meccsen elszenvedett 2-0-s vereség után a moszkvai vb-selejtezőn 3-0-ra kikaptunk, majd az írek elleni 4-2-es barátságos győzelem után következett az immáron szokásossá vált Izland elleni fiaskó. Ezúttal már nem csak egy góllal nyertek az izlandiak, hanem 2-0-ra. Összmérleg: 1 gy, 0 d, 3 v (25%). A Puskás-csapat (ellenfél: Izland, 0-2): Petry Zsolt - Telek András, Simon Tibor, Lőrincz Emil, Pisont István, Márton Gábor, Balog Tibor, Urbán Flórián, Keresztúri András, Orosz Ferenc (Hámori Ferenc 67.), Hamar István (Sallói István 80.).

Pofára esés a célvonalon

A már említett Verebes- és Mészöly-korszakok után jött el Csank János ideje 1996-ban. Máig komoly vitatéma, hogy a finnek elleni komikus öngóllal kivívott vb-pótselejtező siker vagy kudarc, Bánfi Jánosék ugyanis a jugoszlávok elleni párharcban 12-1-es összesítéssel maradtak alul. Az biztos, hogy nem a legacélosabb válogatottak ellen (norvég, finn, svájci, azeri) sikerült elérni a második helyet, de legalább sikerült. Összességében többször kapott ki a Csank-csapat, mint ahányszor nyert: 6 gy, 2 d, 8 v (37,5%).

Csank János elérte a vb-pótselejtezőt a válogatottal, a vége 1-12 lett (képünkön a ZTE edzőjeként) Forrás: MTI/Varga György

A Csank-csapat (ellenfél: Finnország, 1-1): Sáfár Szabolcs - Lőrincz Emil, Sebők Vilmos, Lipcsei Péter, Keresztúri András, Mracskó Mihály, Nyilas Elek (Horváth Ferenc 67.), Halmai Gábor, Egressy Gábor (Dombi Tibor 81.), Kovács Zoltán (Illés Béla 57.), Orosz Ferenc.

Gellei Imre egy románok és egy olaszok elleni vereséggel zárta le a második Bicskei-korszakot, majd egy egész Eb-selejtező-sorozatban megkapta a lehetőséget a bizonyításra. A svédektől elloptunk egy pontot, és a 2003-as rigai meccsig megvolt az esély a második hely megszerzésére, ám a csapat nekirontott idegenben a letteknek, akik 3-1-gyel büntették a könnyelműséget. Aztán vereség Lengyelországtól is, így jött össze megint a negyedik hely. Az összmérleg: 8 gy, 3 d, 12 v (34,8%). A Gellei-csapat (ellenfél: Lettország, 1-3): Király Gábor - Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Juhár Tamás, Fehér Csaba, Lisztes Krisztián, Dárdai Pál, Lőw Zsolt (Böör Zoltán 46.), Gera Zoltán (Kovács Zoltán 87.), Szabics Imre, Fehér Miklós (Kenesei Krisztián 46.).

Legalább a Sanyi brillírozott

Ekkor kezdték azt hinni az MLSZ-nél, hogy a külföldi edző a megoldás, így érkezhetett a megváltónak hitt, focistaként világklasszis, ám a kispadon azóta is komoly eredmény nélküli Lothar Matthäus. A 2004-es vb selejtezőjén vele sem sikerült előbbre lépni, hiába próbált ki 83 játékost a csapatban (a rossz nyelvek szerint tudatosan segítve ezzel a menedzserek munkáját). A horvát, svéd, bolgár trió mögött negyedik lett a válogatott, de most legalább Izlandot sikerült oda-vissza megverni, és ekkor még Málta sem okozott gondot. Ki kell emelni a németek elleni kaiserslauterni barátságos meccset, amelyen Torghelle duplájával 2-0-ra nyertünk a vb-ezüstérmes ellen (Torghelle később az argentinoknak és a braziloknak is gólt lőtt). Matthäus összmérlege: 11 gy, 3 d, 14 v (39,3%).

Matthäust a felemás eredmények ellenére kedvelték a drukkerek Forrás: MTI/Földi Imre

A Matthäus-csapat (2005, Svédország, 0-1): Király Gábor - Bodnár László, Juhász Roland (Gyepes Gábor 46.), Éger László, Vanczák Vilmos, Takács Ákos, Böőr Zoltán (Halmosi Péter 87.), Hajnal Tamás (Kerekes Zsombor 90.), Huszti Szabolcs, Gera Zoltán, Torghelle Sándor.

2006-ban Bozsik Péter váltotta a német aranylabdást - kevés sikerrel. Négy Eb-selejtező, egy győzelem (Bosznia ellen 3-1), három vereség (Norvégiában 1-4, Törökországban 0-1, majd a mélypontot jelentő, Málta elleni 1-2). Ezzel be is telt a pohár, ráadásul akik pályán voltak Vallettában, sokáig magukon hordták a bélyegét annak, hogy részesei voltak a megalázó vereségnek. Az összmérleg két barátságos siker miatt mégsem annyira rossz: 3 gy, 0 d, 4 v (42,9%). A Bozsik-csapat (Málta, 1-2): Király Gábor - Fehér Csaba (Halmosi Péter 77.), Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Leandro de Almeida (Kiss Zoltán 46.), Tóth Balázs, Dárdai Pál, Gera Zoltán, Szabics Imre (Czvitkovics Pétre 60.), Huszti Szabolcs, Torghelle Sándor.

Moldova is előzött

Várhidi Péter (2006–2008) üde színfolt volt, hiszen be merte dobni a fiatalokat a mély vízbe, igaz, azokat is, akik még nem igazán érdemelték ki a bizalmat. A világbajnok olaszok elleni 3-1-es barátságos győzelem szép emlék, csakhogy az Eb-selejtezőn nem ment ilyen jól focistáinknak, és megesett az a szégyen, hogy a magyarok a hatodik helyen végeztek a görög, török, norvég, bosnyák, moldovai ötös mögött. Az összmérlege: 7 gy, 1 d, 8 v (43,8%).

Két kapitány egy képen: balra Várhidi Péter, jobbra Bicskei Bertalan Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Várhidi-csapat (Olaszország, 3-1): Fülöp Márton - Vanczák Vilmos (Csizmadia Csaba 73.), Juhász Roland, Vaskó Tamás, Szélesi Zoltán, Tőzsér Dániel (Leandro de Almeida 59.), Vass Ádám, Dzsudzsák Balázs (Halmosi Péter 83.), Hajnal Tamás (Filkor Attila 59.), Gera Zoltán (Buzsáky Ákos 92.), Priskin Tamás (Feczesin Róbert 73.).

A hollandok Európa-bajnokát, Erwin Koemant legalább olyan optimizmussal mutatta be az akkor MLSZ-vezetés, mint előtte Matthäust, de vele sem sikerült sokat előrelépni. A Koeman-csapat az Albánia és a Málta elleni kötelező győzelmeket szállította ugyan, ám a portugálok és a svédek ellen egyet sem sikerült szerezni. A Gera Zoltánt mellőző hollanddal a végén sikerült nyerni Dániában - amikor a dánok már csoportelsők voltak. Magyarország végül csoportnegyedik lett. A búcsúmeccse a hollandok elleni 1-6 volt. Az összmérleg: 7 gy, 4 d, 9 v (35%). A Koeman-csapat (Dánia, 1-0): Babos Gábor - Bodnár László, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Halmosi Péter, Dzsudzsák Balázs (Priskin Tamás 90.), Tóth Balázs, Varga József, Buzsáky Ákos (Huszti Szabolcs 77.), Torghelle Sándor, Rudolf Gergely (Vadócz Krisztián 87.).

Már megint a hollandok

Az U20-as vb-n a magyarokkal bronzérmet szerző Egervári Sándor egészen sokáig (2010-2013) a padon maradt. Neki is leginkább a hollandokkal gyűlt meg a baja, négy meccsen (mindegyik selejtező) 27 gólt rámoltak be a kapunkba. Az Eb-selejtezőn harmadik lett Magyarország a hollandok és a svédek mögött, részsiker, hogy utóbbiakat végre le tudtuk otthon győzni, a 19 szerzett pont sem rossz - így Egervári maradt. A vb-selejtezőkön is sokáig jól tartotta magát a csapat, ám amikor sokan azt hitték, hogy valamivel jobb lett a magyar foci, és elérhetjük a második helyet, akkor jöttek a kijózanító pofonok, előbb Bukarestben (0-3), majd a legnagyobbat csattanó Amszterdamban (1-8). Egervári azonnal lemondott, Andorra (2-0) ellen már nem is ő, hanem addigi segítője, Csábi József ült a kispadon (az ő a tevékenységét megítélni nyilván nem lehet e meccs alapján). Egervári összmérlege: 16 gy, 8 d, 8 v (50%).

Az Egervári-csapat (Törökország, 1-1): Király Gábor - Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt (Guzmics Richárd 46.), Mészáros Norbert, Kádár Tamás, Varga József, Pintér Ádám, Koman Vladimir, Hajnal Tamás (Böde Dániel 66.), Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám (Elek Ákos 78.).

És itt van Pintér Attila

Az MLSZ ezek után ismert külföldi sztáredzőt ígért, ehelyett - a sajtó és a közvélemény döbbenetére - a nyers modoráról ismert, az NB I-ben a Győrrel és az FTC-vel is bajnoki címet nyerő Pintér Attila ülhetett le a kispadra. A finnek elleni vereség, a dánok elleni döntetlen és az albánok, illetve a kazahok elleni győzelem után a papíron jóval gyengébb északírek ellen kezdte az Eb-selejtezőket a Pintér-csapat, és rögtön elbukott, 1-0-ról sikerült az ellenfélnek fordítania az új Fradi-stadionban. A vereség különösen azért fájt, mert ezúttal a csoportharmadik is pótselejtezőn szerepelhet a megnövelt Eb-létszám miatt. Az összmérleg: 2 gy, 1 d, 2 v (40%).

Pintér Attila szénája nem áll jól, hiszen az első tétmeccsén rögtön vereséggel kezdett Fotó: Polyák Attila - Origo

A Pintér-csapat (Észak-Írország, 1-2): Gulácsi Péter - Vanczák Vilmos, Lipták Zoltán, Juhász Roland, Gyurcsó Ádám (Lovrencsics Gergő 58.), Varga József, Tőzsér Dániel, Balogh Balázs, Dzsudzsák Balázs, Rudolf Gergely (Kovács István 70.), Nikolics Nemanja (Priskin Tamás 46.).

És most szavazzon!

Szavazzon!

Ki volt az utóbbi 28 év legrosszabb magyar szövetségi kapitánya?

Szavazzon!

Ki volt az utóbbi 28 év legjobb magyar szövetségi kapitánya?