Társoldalunk:

Nem nyűgözte le az UEFA-t a 2020-as magyar Eb-pályázat

2014.09.12. 10:17

Az UEFA elkészítette a jelentését a 2020-as Európa-bajnokság mérkőzéseinek megrendezésére pályázó városokról. Budapest is a pályázók között van, és az UEFA jelentéséből kiderül, hogy a még felépítésre váró Puskás Ferenc Stadion nem felelt meg minden kritériumnak. A szálláslehetőségek viszont lenyűgözték a nemzetközi szövetséget.

2020-ban rendhagyó Európa-bajnokságra kerül sor, a mérkőzéseket ugyanis nem egy vagy két országban, hanem kontinensszerte 13 városban rendezik. Összesen 19 szövetség pályázott a rendezésre, köztük a magyar is, amely a budapesti Puskás Ferenc Stadionnal három csoport- és egy egyenes kieséses meccsre jelentkezett be.

Az UEFA azt írja jelentésében a 2020-as Eb visszaállíthatja a magyar futball prezstízsét, egyben megkoronázhatja azt a tízéves programot, amely a honi labdarúgás megújítására irányul. A jelentés azt is megemlíti, hogy a politikai helyzet stabil az országban, de hozzáteszi, hogy az Eb-rendezés kiemelt anyagi ráfordítással jár.

Magáról a stadionról azt lehet tudni, hogy 2018 áprilisára épül fel 341 millió euróból (107,3 milliárd forint), és 68 156 néző befogadására lesz alkalmas. A stadion a befogadóképesség és a megközelíthetőség tekintetében megfelel az UEFA előírásainak, amit viszont hiányolt a nemzetközi szövetség, hogy nem készült kiürítési terv, valamint nem szerepelt a tervek között egy vezérlő terem kialakítása.

Ilyen lesz az új Puskás Ferenc StadionForrás: Mnsk.hu

A beléptetőkapukból is lehetett volna több, legalábbis a jelentés azt írja, a tervekben feltüntetett szám éppen elég ahhoz, hogy a nézők egy órán belül bejussanak a stadionba. Az öltözők és a pálya mérete - 105x68 méter - megfelel az előírásoknak, a mellékhelységek számával és az orvosi szoba elhelyezésével pedig elégedett volt az UEFA. Tekintve hogy a stadion építésének még nem kezdtek neki, több olyan terület is van - zárt láncú kamerahálózát, világítás, kivetítők, hőmérséklet-szabályozás -, amelyeket egyelőre nem tudtak értékelni.

Szeptember 19-én dől el, hogy lesz-e Eb meccs Budapesten

A sajtótájékoztatónak fenntartott terem megfelelő méretű, csakúgy, mint a közvetítő állások, a médiaközpont azonban kicsinek bizonyulhat, ezért a média és közvetítési feltételeknek csak részben felel meg a stadion.

A jelentés azt írja, a Liszt Ferenc Repülőtér éppen olyan méretű, amivel még egy Európa-bajnokság esetén előforduló forgalmat le lehet bonyolítani, a belváros és a stadion pedig jól megközelíthető a reptérről. Az UEFA a budapesti hotelek kapacitását lenyűgőzőnek, a szállások átlagárát pedig vonzónak nevezte. A magyar kormány garantálta, hogy elegendő számú és jó minőségű szálláshely várja majd a szurkolókat, és azt is, hogy várhatóan nem lesz jelentős drágulás.

A jelentés azt is pozitívumként említi, hogy Budapestnek komoly tapasztalata van a nagy sportesemények megrendezésében. Az UEFA szeptember 19-én jelenti be, hogy melyik az a 13 város, amely otthont adhat a meccseknek.