Vágólapra másolva!
A gyenge bajnoki rajt miatt menesztették posztjáról Mirko Slomkát, a Bundesligában sereghajtó Hamburg labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Helyét, ideiglenesen Joe Zinnbauer veszi át.

A 47 éves Slomka februárban vette át az együttes irányítását, amellyel osztályozón harcolta ki a bennmaradást. A Hamburg a Bundesliga 1963-as alapítása óta egyedüliként mindig az élvonalban szerepelt.

A HSV - amelynek játékosa Stieber Zoltán is - három forduló során mindössze egyetlen pontot gyűjtött, és a mezőnyben egyedüliként még nem szerzett gólt. Legutóbb vasárnap Hannoverben szenvedett 2-0-s vereséget.

Dietmar Beiersdorfer, a klub igazgatója kedden délután bejelentette, hogy ideiglenesen az eddig az utánpótlás együttest edző Joe Zinnbauert bízták meg a vezetőedzői teendőkkel.