Vágólapra másolva!
A BL-szezon második csoportkörét rendezik a héten, kedden többek között lesz PSG-Barca, ManCity-Roma és Sporting-Chelsea-meccs. A játéknap rangadóját online is megnézheti!

A Barcelonától viharos körülmények között távozó Ibrahimovic sérülés miatt nem játszhat a Paris Saint-Germain-Barcelona meccsen. Pedig a párizsiak legjobbja még rá is pihent a meccsre, kihagyta az előző két bajnokit, mégsem épült fel a BL-csoportkör második fordulójára.

A svéd a pályán kívülről támadja egykori klubját és edzőjét, a jelenlegi Bayern Münchent irányító Pep Guardiolát. Azt mondta, szerinte Guardiola volt az akadálya annak, hogy nem nyerték meg a BL-t 2010-ben (igaz, az előző és a következő szezonban történetesen igen).

Messi mintha kevésbé lenne harapós

A katalánok az idényben még gólt sem kaptak, de ez a próbatétel nehezebb lesz az eddigieknél. A Goal.com által idézett spanyol lapvélemények szerint Lionel Messi játékát befolyásolhatja, hogy legutóbbi párizsi meccse óta mintha megváltozott volna. Akkor, 2013 áprilisában szenvedett térdsérülést, és ugyan felépülése után is szórta a gólokat, azóta kevésbé harapós. A két csapat tavalyi párharca a BL negyeddöntőjében egyébként barcelonai sikerrel végződött, a párizsi 2-2 után 1-1-gyel, több idegenben lőtt több góllal mentek tovább a katalánok.

Nasri most nem segíthet a Citynek Forrás: MTI/EPA/Sven Hoppe

A Chelsea-ből a nyáron a Romához igazoló Ashley Cole visszatér a Premier League-be, egy Manchester City elleni meccs erejéig. A rómaiak idén szárnyalnak, minden meccsüket megnyerték, a BL első fordulójában, például, a CSZKA Moszkvát verték simán, 5-1-re. A City kevésbé áll jól, a bajnokságban hatból csak három meccset nyert, a BL-ben pedig kikapott Münchenben a Bayerntől. Ráadásul a sérült Samir Nasrit is nélkülöznie kell. Igaz, az olaszoknál Kevin Strootman és Daniele De Rossi sem játszhat ma este.

Bosnyák barátok egymás ellen

A találkozó érdekessége, hogy két bosnyák válogatott is szembekerül egymással: Edin Dzeko és Miralem Pjanic ugyanúgy először játszik egymás ellen, mint a City és a Roma. A csoport másik meccsén a Bayern foghíjasan lép fel Moszkvában, Thiago Alcántara, Franck Ribéry, Javi Martinez, Holger Badstuber, Jerome Boateng és Bastian Schweinstegier sem játszhat. A CSZKA-nak a római kiütés után muszáj lenne ezt kihasználnia, ha vannak még tervei a csoportban.

Hazatér José Mourinho is, a Chelsea Lisszabonban mérkőzik meg a Sportinggal. A hírek szerint Diego Costa kezdhet, Didier Drogbára viszont bokasérülés miatt nem számíthat Mourinho. A Sportingnál ilyen gondok nincsenek, pályára léphet a Chelsea-t jól ismerő Nani is. A Manchester Unitedtől kölcsönzött középpályás lőtte a portugálok egyetlen gólját a Maribor elleni, 1-1-re végződő meccsen az első fordulóban. Akkor a Chelsea is ikszelt, a Schalkéval.

Így nézheti tévé nélkül

Az első körben mindössze egy idegenbeli győzelem született, most valószínűleg több lesz, ha hiszünk a fogadóirodák oddsainak. A keddi nyolc meccsből öt esetben is jóval esélyesebbnek tartják a vendég csapatot.

A PSG-Barcelona meccsről akkor sem marad le, ha sokan tolonganak a képernyő előtt a kocsmában, vagy ha épp a kezdő sípszó előtt romlik el a tévéje: egy regisztráció és a 330 forintos "meccsjegy" kifizetése után számítógépen vagy akár mobilon is láthatja a Sport TV közvetítését. További részletek itt!

Bajnokok Ligája
Csoportkör, 2. forduló
A keddi program:
E-csoport:
CSZKA Moszkva (orosz)-Bayern München (német) DIGI Sport 1, 17:45
Manchester City (angol)-Roma (olasz) DIGI Sport 1, 20:45
F-csoport:
PSG (francia)-Barcelona (spanyol) Sport 1, 20:45
APOEL (ciprusi)–Ajax (holland)
G-csoport:
Sporting (portugál)-Chelsea (angol) DIGI Sport 2, 20:45
Schalke (német)-Maribor (szlovén)
H-csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Porto (portugál)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Athletic Bilbao (spanyol)