Társoldalunk:

Kaptam egy gyomrost - Mészölyt kirúgta az MLSZ

2014.09.30. 19:54

A Magyar Labdarúgó Szövetség menesztette az U20-as válogatott szövetségi edzőjét, Mészöly Gézát, a helyére Szalai László került.

„Kaptam egy gyomrost – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Mészöly Géza. – A hazai Eb utáni értékelésnél nemcsak a kontinensbajnokságot elemeztem ki, hanem konkrét szakmai terveket tettem le a vb-re való felkészülést illetően. A szerződésem az MLSZ-ben határozatlan időre szólt, ami bármikor felbontható. Mára behívatott Vági Márton főtitkár, gondoltam, hogy most választ kapok arra: megerősítenek-e a tisztségemben, vagy elköszönnek tőlem. Én előbbit szerettem volna, bíztam is benne, de a valóságban végül az utóbbi történt meg.”

Az újonnan kinevezett Szalai László korábban Lothar Matthäus mellett dolgozott a felnőtt válogatottnál, sikerrel irányította a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia és a Magyar Futball Akadémia szakmai munkáját, pályájának nagy részét utánpótlás-játékosok mellett töltötte, jelenleg pedig az MLSZ-ben az edzőképzés igazgatója - írja az Mlsz.hu.