Társoldalunk:

Nem kell félni az 50 ezer romántól

2014.10.09. 18:09

Kolozsváron azt beszélik, a románok annyira biztosak a magyarok elleni győzelmükben, mint még soha, de nem szabad megijedni a bukaresti hangulattól, hiszen a magyar válogatottnak tavaly 60 ezer török szurkoló előtt is sikerült már jó eredményt elérnie. A szurkolói vonattal ezerkétszázan mennek Bukarestbe, van olyan nyugdíjas, aki azért most utazik, mert attól tart, a következő utat már nem érné meg.

Szalai fejét veri a román tornászlány

Ahogy közeledik a román-magyar Eb-selejtező, Kolozsváron úgy válik fő beszédtémává a két csapat szombati összecsapása. Románia második legnagyobb városának közel húsz százaléka (mintegy 60 ezer fő) magyar, akik a helyi sajtót olvasva és a városi beszélgetéseket hallva pontosan tudják, mire számíthat Dárdai Pál csapata a bukaresti találkozón. "Amennyire féltek a tavalyi meccstől, most annyira magabiztosak a románok" - mondta telefonon az Origónak egy kolozsvári drukker, József, aki szerint nem csak a szurkolók, hanem a sajtó és a válogatott stábja is nagyon optimista.

Önbizalomtól duzzadó románok

Tavaly azért voltak gondok a románok önbizalmával, mert a budapesti 2-2-es meccsen úgy egyenlítettek a végén, hogy nem volt sok közük a meccshez - mondja József, hozzátéve, hogy a románok szerint a mostani magyar csapat nagyon gyenge, hiszen képes volt még az északírektől is kikapni. "Piturca kapitány azt mondta, a román csapat erősebb lett, a magyar pedig gyengébb. Éppen ezért a magyarok elleni meccset a kötelező győzelmek közé sorolják a hazaiak, úgy vélik, a finnországi meccs nehezebb lesz, mint a szombati."

Tavaly Bödééknek nagyon nem sikerültForrás: MTI/Illyés Tibor

A hazaiak legfőképp azért optimisták - véli József -, mert a nyitómeccsen idegenben legyőzték Görögországot. "A cél most nem is a sima továbbjutás, hanem a csoportgyőzelem."

Ezzel együtt a magát focifanatikusnak valló József azt mondja, a románoké amolyan hangulatcsapat, ha az első gólt rúgja, feltehetően nyer, de ha kapja, akkor simén kikaphat, és "ez az, amiben bízhatnak a magyarok".

Játéklassító Piturca

A statisztikák azonban a magyar válogatott nemigen reménykedhet abban, hogy hamar vezetést szerez. 1999 (2-0) és 2001 (2-0) után tavaly zsinórban harmadszor kapott ki úgy Bukarestben, hogy nem lőtt gólt, ráadásul mindhárom találkozó első öt percében kapitulált a magyar védelem. 1972 óta nem szereztünk gólt Románia vendégeként, 1958 óta pedig nyerni sem sikerült idegenben.

József szerint most mégsem lehet román villámgólra számítani, mert Piturca inkább óvatos tréner. "Ezt a görögök ellen is láthattuk, a csapat ugyan gyorsan kihasználta az ellenfél védelmi hibáját, aztán lassította a játékot. Tavaly a magyarok ellen viszont bejött a románoknak Guzmics hibája."

Nem mindegy, mennyire lesznek lelkesek a drukkereinkForrás: MTI/Illyés Tibor

A kolozsvári drukker szerint a román sajtó sokkal többet foglalkozik most a meccsel, mint tavaly, a helyi magyar közösség viszont kevésbé aktív, aminek az északírek elleni vereség az oka. "Éppen ezért Kolozsvárról idén sokkal kevesebben fognak elutazni a meccsre." Pedig ő úgy véli, most lehet keresnivalónk, de csak akkor, ha a játékosok elhiszik, hogy nyerhetnek, és nem tele gatyával utaznak ki Bukarestbe. "Az 50 ezer romántól pedig nem kell félni, hiszen a magyar válogatott 60 ezer török drukker ellen is tudott már döntetlent elérni tavaly áprilisban. Túl van misztifikálva ez a bukaresti hangulat."

17 éves tinédzser, 66 éves nyugdíjas és sok lány is utazik

A magyarországi szurkolók nem veszítettek a lelkesedésükből, a románoktól kapott 2852 jegy jó része elfogyott. Az 1200 magyart szállító szurkolói vonatút egyik szervezője Bánki László, aki már tavaly is részese volt a bukaresti túrának.

Bánki a 18 órás útról azt mondta, odafelé 10 percnek tűnik, hatalmas a hangulat, megy az ismerkedés, iszogatás, a társaság vegyes. "Ma jelentkezett egy 66 éves úriember, hogy mindenképp utazni szeretne, mert attól tart, a következő bukaresti meccset már nem éri meg. De lesz egy 17 éves utasunk is, tőle kérjük a szülői igazolást, hogy jöhessen. Sok lány is velünk tart."

Lehúzták a vécén a magyar zászlót

Bánki László nem csodálkozik azon, hogy a legutóbbi román bajnoki fordulókban magyarellenes molinókkal készültek a hazaiak, már tavaly is ez volt. "Üzengettek, magyar zászlókat égettek, volt, hogy a vécén húzták le. Ez idegesítő, nem esik jól, de éppen emiatt még nagyobb bennünk a küzdőszellem, a tenni akarás, hogy győzelemhez segítsük a csapatot."

Szépen fogynak a jegyekForrás: Origo

Tavaly már az állomáson provokálták őket a rendőrök. "Lökdöstek minket, undorító módon beszéltek, az utca embere letolta a gatyáját, a zöldséges ugyanúgy, mint a kisgyerek. Én más országban még nem láttam ilyet. Az egyik busz ablakát betörték, egy nő dobálásra biztatta a gyerekét, szerencsére nem volt sérülés. Sokan emlékezhetnek rá, hogy volt egy román társaság, amelyet lekapcsoltak Romániában, mert szöges léccel és Molotov-koktéllal közeledtek a magyarok felé. De most nagy erőkkel védik majd a biztonságot, ezer rendőrt vezényeltek ki."

László Csaba: Nem szabad megijedni

A szervező-szurkoló a csapat erejéről megemlítette, az eddig mutatott játék kevés lesz, pláne, ha a válogatott úgy megy ki a pályára, mint tavaly. "De mint minden magyar, győzelmet várok, szerintem 2-1-re nyerünk. Ehhez azonban az kell, hogy a válogatott tagjai ne szarják össze magukat. Nem szabad megijedni, mi is ott leszünk velük."

A tavalyi különvonatosokForrás: MTI/Baranyi Ildikó

A Fradi korábbi edzője, László Csaba szerint a magyar válogatott akkor lehet sikeres, ha nem úgy játszunk, mint az utolsó, északírek elleni mérkőzésen. "Kell az az önbizalom, ami korábban nem volt meg. Dárdai Pálnak volt egy olyan kijelentése, hogy élvezni kell a játékot, én ezzel egyetértek, de emellett nem csak élvezni kell, hanem - pláne az első 20 percben - nagyon oda is kell figyelni. Mert hogy nekünk fognak ugrani, az biztos, és ránk akarják majd erőltetni a játékukat, hogy minél hamarabb gólt rúgjanak."

Éppen ezért a Skóciában korábban az év klubedzőjének is megválasztott László szerint minél tovább ki kell húzni kapott gól nélkül. "Ez esetben elmegy a kedvük, a közönség is elfordulhat tőlük. Nem szabad megijedni, megnehezíthetjük a dolgukat. A csapat erősségét a támadó szellemű futballisták jelentik, Dzsudzsák, Lovrencsics, Stieber, Szalai és Gera egyaránt jó formában van. Hátul viszont probléma, hogy Vanczák kiesett, ezért Juhász mellett más lesz a belső védő. A kapus szerintem Király lesz. A hátsó alakzat talán nem annyira stabil, de lehet, pont az említett játékosok adják majd a stabilitást. A pszichológiai előny hátrány is lehet a számukra, mert ahogy olvasom, lebecsülnek minket. Ha azt olvasod, hogy a Steaua többet ér a magyar válogatottnál, miért ne mutatnád meg, hogy ez butaság?"