Vágólapra másolva!
Dárdai Pál szövetségi kapitány nyugodt a bukaresti Eb-selejtező előtt, egyáltalán nincs veszélyérzete, bízik a játékosaiban és a közösen elvégzett munkában. A legnehezebb feladatnak azt tartja, hogy visszafogja a túlzottan is motivált játékosait, nehogy kapkodásba csapjon át a nagy akarás.

"Sűrűn fogunk védekezni, egészséges agresszivitást várok a csapattól. Emellett nagyon fontosak a váltások, hogyan megyünk át védekezésből támadásba, és fordítva. Azt várom a játékosoktól, hogy harcosan, egymást segítve futballozzák végig a mérkőzést" - mondta Liszt Ferenc repülőtéren péntek reggel tartott sajtótájékoztatón a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál a románok elleni, szombati Eb-selejtezőről.

Az ideiglenesen, három meccsre kinevezett kapitány elégedetten beszélt a játékosaival végzett közös munkáról, szerinte ennyi idő alatt is lehet érdemi munkát végezni. Azt mondta, 5-7 megszerzett ponttal lenne elégedett a csapat előtt álló három (Románia, Feröer-szigetek, Finnország) mérkőzésen.

Dárdai Pál Forrás: Polyak Attila

Dárdai úgy látja, a legnehezebb feladata az, hogy megakadályozza a csapat túlpörgését. "A szerdai edzést már meg kellett állítanom, annyira hajszolták magukat a srácok. Ez veszélyes folyamat, kapkodás lehet a vége. Sokkal nehezebb egy motivált játékost visszafogni, mint egy lustát seggbe rúgni, hogy mozduljon meg végre" - tette hozzá.

Az Origo kérdésére a kapitány elmondta: a rövid felkészülési idő alatt nem volt könnyű súlyozni a munkát, mindenre időt kellett szakítani, taktikai szempontból mégis kiemelkedett a csapatrészek együttes mozgásának a begyakorlása. Emellett a pontrúgásokra fektették a legnagyobb hangsúlyt. "Legalább hat hét kellene arra, hogy egy új edző felkészítse a csapatát, de nyugodt vagyok, elvégeztük a munkát, amit akartunk, nincs kifogás" - jelentette ki.

Egy újdonság a válogatottnál

A játékosok közül Dzsudzsák Balázs azt emelte ki, amit az Origónak az elutazás előtt adott nyilatkozatában is: úgy látja, Dárdai "rendkívül pozitív szemlélettel" vezeti a csapatot, a németes mentalitást és felkészültséget hozza magával, "nem a hibákat keresi, hanem azt erősíteni bennünk, amiben jók vagyunk". Ez szerinte "újdonság a válogatottnál".

Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland Forrás: Polyak Attila

Még nem tudni, hogy Dzsudzsák Bukarestben a szélen, vagy a csatár mögött kap szerepet. Azt mondta, a gátlások felszabadítását tartja a legfontosabbnak, szerinte irreleváns, hogy 1958 óta nem nyertünk Romániában. "Az sem számít, hogy legutóbb kikaptunk, ez egy új csapat, új helyzet, se nem nyomaszt, se nem motivál az elmúlt évek mérlege. Mi most csak erre a meccsre koncentrálunk" – tette hozzá.

A koncentráció fontosságát emelte ki Juhász Roland is. "Legutóbb nem úgy sikerült a kezdés, ahogy szerettük volna, most nagyon oda kell figyelnünk, bár nem szeretném misztifikálni a kérdést. Mindkét félidő egyaránt fontos, végig fenn kell tartani a koncentrációnk. Nyugodtan telt a felkészülés, nem lehet semmire panaszunk, ezt a higgadtságot kell megőriznünk a pályán is" – hangsúlyozta Juhász.

Az Eb-selejtezők F csoportjában Magyarország az északírek, a románok, a feröeriek és a finnek mellett a világbajnoki nyolcaddöntős görögökkel szerepel együtt. A hatosból az első kettő jut ki a 2016-os franciaországi kontinensviadalra. A harmadik helyezett szintén egyenesen kijut az Eb-re, ha az összes többi csoport harmadikjánál jobb lesz a mérlege, ha nem, akkor pedig pótselejtezőt játszhat majd a Eb-szereplésért.
A szombati, bukaresti találkozó 18.00 órakor kezdődik, a mérkőzést a skót William Collum vezeti majd.

F csoport:
állás:
1. Finnország 1 3-1 3 pont
2. Észak-Írország 1 2-1 3
3. Románia 1 1-0 3
4. MAGYARORSZÁG 1 1-2 0
5. Görögország 1 0-1 0
6. Feröer-szigetek 1 1-3 0

korábban:
1. forduló (szeptember 7.):
MAGYARORSZÁG - Észak-Írország 1-2 (0-0)
Feröer-szigetek - Finnország 1-3 (1-0)
Görögország-Románia 0-1 (0-1)

további program:
2. forduló, szombat:
Románia-MAGYARORSZÁG, Bukarest 18.00
Finnország-Görögország, Helsinki 20.45
Észak-Írország - Feröer-szigetek, Belfast 20.45

3. forduló, kedd:
Feröer-szigetek - MAGYARORSZÁG, Tórshavn 20.45
Finnország-Románia, Helsinki 20.45
Görögország - Észak-Írország, Athén 20.45

4. forduló, november 14.:
MAGYARORSZÁG-Finnország 20.45
Görögország - Feröer-szigetek 20.45
Románia - Észak-Írország 20.45

5. forduló, 2015. március 29.:
Észak-Írország - Finnország 18.00
Románia - Feröer-szigetek 18.00
MAGYARORSZÁG-Görögország 20.45

6. forduló, 2015. június 13.:
Finnország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Görögország 20.45
Észak-Írország - Románia 20.45

7. forduló, 2015. szeptember 4.:
MAGYARORSZÁG-Románia 20.45
Feröer-szigetek - Észak-Írország 20.45
Görögország-Finnország 20.45

8. forduló, 2015. szeptember 7.:
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG 20.45
Finnország - Feröer-szigetek 20.45
Románia-Görögország 20.45

9. forduló, 2015. október 8.:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország - Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45

10. forduló, 2015. október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Románia 18.00
Finnország - Észak-Írország 18.00