Vágólapra másolva!
A magyar válogatott szövetségi kapitányát is meglepte a feröeriek elleni szenvedés, ennek ellenére "halál nyugodtan" készül a finnek ellen, nem tudja elképzelni, hogy ne győzzünk. Juhász Roland hamarosan beéri Puskás Ferencet a válogatottsági ranglistán.

Szerda délután hazaérkezett Budapestre a Feröer-szigeteket 1-0-ra legyőző magyar fociválogatott. Dzsudzsák Balázsnak hamar félbe kellett szakítania a nyilatkozatát, mivel az MLSZ mobil reklámtáblája ráborult a terminál kijáratánál, de ez sem zökkentette kia románok elleni egyenlítő gól szerzőjét.

"Tisztességesen helytálltunk Románia ellen, főleg az volt nagy boldogság számunkra, ahogyan a második félidőben játszottunk" - mondta a csapatkapitány , majd rátért a feröeriek elleni találkozóra. "Igaz, hogy nem játszottunk jól, de 1-0-ra nyertünk, és ezért ugyanúgy három pontot adnak, mintha 5-0-ra győztünk volna. A pálya miatt biztos, hogy ez a 90 perc bekerül életünk legrosszabb élményei közé. Még közlekedni is nehéz volt a műfüvön. Azon gondolkodtunk, milyen stoplisban kellene játszani" - mondta Dzsudzsák.

Dárdait polgármesternek?

Csányi Sándor MLSZ-elnököt arról kérdezték, mi lesz Dárdai Pállal. Az ideiglenes kapitányt egyre több szurkoló szeretné a finnek elleni mérkőzés után is a kispadon látni, sőt akadt, aki az ő nevét írta a szavazólapra az önkormányzati választásokon. "Mi már eleve hosszabb távra terveztünk vele, de hogy szeretne-e polgármester lenni, arról őt kellene megkérdezni" - viccelődött Csányi.

Dzsudzsák Balázs Fotó: Szabó Gábor - Origo

Dárdai szerint a játékosok annyira kifáradtak, hogy még örülni sem tudtak a keddi győzelemnek, de ebben talán az is benne volt, hogy jobb játékkal, több góllal szerettek volna nyerni. "Szegények nem akartak örülni, de mondtam nekik, hogy nyugodtan örüljenek, hiszen nyertek" - nyilatkozta a szövetségi kapitány. Elismerte, nem biztos, hogy jó döntés volt egy soha együtt még nem szereplő csapatot pályára küldeni. "Küzdeni küzdött a csapat, de nem volt játék. Azon gondolkodtam utólag, lehet, a félig sérülteket is pályára kellett volna küldenem. Engem is meglepett ez a nagy szenvedés."

Halál nyugodtan a finnek ellen

A Herthánál utánpótlás-edzőként dolgozó szakember most annak örül a legjobban, hogy a siker után "halál nyugodtan" lehet készülni a finnek elleni, hazai Eb-selejtezőre. "Olyan érzésem volt, hogy a feröeriek elleni meccs lesz nehéz, és most, hogy ezt behúztuk, garantálom, hogy legyőzzük a finneket. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hazai közönség előtt ne nyerjünk a finnek ellen. A románok ellen a második félidőben már jó volt az előre védekezés, ha így folytatjuk, akkor elégedett leszek."

Dárdai Pál Fotó: Szabó Gábor - Origo

A jövőjét firtató kérdésre ugyanazt mondta, amit a feröeri meccs előtt: "Ha meglesz a hét pont, visszatérhetünk rá, jön a karácsony, és majd a feleségem eldönti, mi lesz." A könnyedség mögött is látszott azonban rajta a feszültség, egy interjú során dühös és hangos szóváltásba keveredett egy újságíróval, a szerinte "rosszindulatú" kérdéseket és a rossz játékot felhánytorgatását nehezményezve.

Juhász megelőzheti Puskást

Juhász Roland a feröeriek ellen már 83. alkalommal volt válogatott, ezzel megelőzte Garaba Imrét, és már csak két meccs kell neki, hogy utolérje Puskás Ferencet. "A válogatottság a legfontosabb a számomra, így természetesen figyelem, hogy kiket előztem meg, és tudom, hogy a következő Puskás Ferenc lehet. Olyan nagy nevek vannak az élcsoportban (1. Bozsik József, 2. Fazekas László, 3. Király Gábor, 4. Grosics Gyula, 5. Puskás - a szerk.), hogy ha velük bármilyen összevetésben egy helyre kerülök, az nagyon nagy dolog. Hogy hol lesz a vége? Nem tudom, attól is függ, hogyan teljesítek a pályán. Én mindent megteszek" - tette hozzá.

A műfüves pályáról azt mondta, olyan volt, mintha futsalozni kellett volna. "Összességében nem éreztem, hogy nagy veszélyben lenne a kapunk, még úgy sem, hogy a végén a két pontrúgásukból bármi lehetett volna. Megnyertük a meccset 1-0-ra, ezt a győzelmet a helyén kell kezelni, és előre kell tekinteni."

Új szemléletet hozott

"Még sokat kell javulnunk és fejlődnünk, de az utóbbi tíz napot nagyon pozitívan értékelem" - mondta az Origónak a Videoton védője. Szerinte az elvégzett munka alapján mondhatja Dárdai Pál, hogy garantálja a finnek elleni győzelmet. "Pali új szemléletet és mentalitást hozott a válogatotthoz, nagyon figyel arra, hogy jó közösség formálódjon. Próbálja a saját mentalitását és nyugodtságát átadni a csapatnak. A garantált győzelemhez persze a finneknek is lesz egy-két szavuk, de tényleg jó lenne, ha már otthon is elkezdenénk gyűjtögetni a pontokat. Remélem, hogy telt ház előtt, eredményesen focizhatunk majd."