Vágólapra másolva!
Patrick Vieira egyetértett Roy Keane-nel: szerinte is ő győzne, ha verekednének, bár hozzáteszi, biztosan nem úszná meg sérülések nélkül a bunyót. Keane legnagyobb ellenfele még nem olvasta az egykori United-középpályás könyvét, de sokat hallott róla, és nem lepte meg a tartalma. 

Roy Keane botránykönyvében sok mindenkinek beszólt, meglepő módon egykori legnagyobb ellenfeléről, Patrick Vieiráról azt mondta, ha verekedésre kerülne sor, elképzelhető, hogy a francia középpályás nyerne.

„Ha bunyóra kerülne a sor, jó hosszú ideig vernénk egymást, mire le tudnám győzni, és a végére biztosan lenne néhány sebem nekem is. Az biztos, hogy nem adná meg könnyen magát – mondta Vieira, aki azóta a Manchester City utánpótláscsapatánál dolgozik.

A két játékos óriási meccseket vívott egymással, nem ritkán futballpályára nem való epizódokkal, így a Manchester United és az akkoriban csúcson levő Arsenal meccseit általában az ő párharcaikra hegyezték ki. Visszavonulásuk után készült is egy dokumentumfilm a két játékosról, amiben az ITV összeültette a két játékost, hogy beszéljenek egymásról.

Mindenkinek beszól Forrás: AFP

„Hasonló típusú játékosok voltunk, ugyanazok voltak az erényeink. Mindig nyerni akartunk, eltökéltek voltunk, ezért lettünk mindketten a csapatunk vezérei. Imádtam ellene játszani, és bár sokan azt hitték, utáljuk egymást, mindig megvolt köztünk a tisztelet a másik felé – mondta Vieira.