Vágólapra másolva!
Három nappal azután, hogy lemondta a rendezést, kizárták Marokkót a jövő évi Afrikai Nemzetek Kupájáról.

Az afrikai kontinentális szövetség (CAF) végrehajtó bizottsága kedden, kairói ülésén tárgyalt a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupájáról, melynek a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt előbb elhalasztását kérte a házigazda Marokkó, majd miután ezt a CAF elutasította, jelezte, hogy nem rendezi meg az eseményt.

A bizottság most hivatalosan is megerősítette, hogy nem az észak-afrikai ország lesz a házigazda, és a rendezéstől való visszalépés miatt kizárja a tornáról marokkóiakat - akik további büntetésekre is számíthatnak majd.

Az új helyszín egyelőre nem ismert, a szövetség mindössze annyit közölt, hogy van néhány érdeklődő. A 2015-ös Afrika Kupát az eredeti tervek szerint január 17. és február 8. között tartanák meg.