Botrányos döntetlen az olasz-horváton

olaszország, horvátország, szurkolók
A firefighter removes flares thrown by football fans on the pitch during the Euro 2016 qualifying football match Italy vs Croatia on November 16, 2014 at the San Siro stadium in Milan. AFP PHOTO / GIUSEPPE CACACE
Vágólapra másolva!
Tíz percig állt az Olaszország-Horvátország Eb-selejtező, mert a horvát ultrák pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. A milánói meccs döntetlennel zárult, Csehország legyőzte Izlandot, és szinte Eb-résztvevő. Izrael is jól halad. 

Antonio Conte olasz válogatottja nem kezdett rosszul Milánóban Horvátország ellen, és Antonio Candreva remek lövésével már a 11. percben megszerezte a vezetést. A horvátok fölényben játszottak, és négy perccel később egyenlítettek is: Ivan Perisic éles szögből leadott lövésére nem ért le Buffon.

A második félidőben az olasz alig tudtak kijönni a saját térfelükről, egyértelműen Horvátország uralta a meccset, de a hazaiak védelme jól takarított a kapuja előtt. A vendégeket elkísérő szurkolók aztán gondoskodtak róla, hogy megtörjön a csapatuk lendülete, a 75. percben pirotechnikai eszközöket kezdtek a pályára dobálni, és a játékvezető félbeszakította a mérkőzést. A randalírozó szurkolókat végül a rohamrendőrök fékezték meg, és tíz perc után folytatódhatott a játék.

Mikor újra elkezdődött a meccs, az olaszok tűntek veszélyesebbnek, nyoma sem maradt a horvátok fölényének, pedig mielőtt félbeszakadt volna a találkozó, érett a vendégek gólja. Stephan El-Shaarawy jó lövésével és Perisic óriási helyzetével zárult a meccs, egyikből sem született gól. A két csapat holtversenyben vezeti a H csoportot, a horvátok jobb gólkülönbséggel állnak előrébb.

Tíz percig állt a játék Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Az A csoport két hibátlan csapatának meccsén a csehek hátrányból fordítva 2-1-re verték Izlandot, így már egyedül vezetik csoportot.

A törökök simán lépték le Kazahsztánt, a forduló délutáni meccsén Hollandia feltörölte a pályát Lettországgal. Bulgária 1-1-re végzett Máltával.

A B csoportot a Bosznia-Hercegovinát 3-0-ra legyőző Izrael vezeti.

Eredmények, 4. forduló:
A csoport:
Csehország-Izland 2-1 (1-1)
Törökország-Kazahsztán 3-1 (3-0)
Hollandia-Lettország 6-0 (3-0)
A csoport állása: 1. Csehország 12 pont, 2. Izland 9, 3. Hollandia 6, 4. Törökország 4, 5. Lettország 2, 6. Kazahsztán 1

B csoport:
Izrael - Bosznia-Hercegovina 3-0 (2-0)
Belgium-Wales 0-0
Ciprus-Andorra 5-0 (3-0)
A csoport állása: 1. Izrael 9 pont/3 mérkőzés, 2. Wales 8/4, 3. Ciprus 6/4, 4. Belgium 5/3, 5. Bosznia-Hercegovina 2/4, 6. Andorra 0/4

H csoport:
Bulgária-Málta 1-1 (1-0)
Olaszország-Horvátország 1-1 (1-1)
Azerbajdzsán-Norvégia 0-1 (0-1)
A csoport állása: 1. Horvátország 10 pont (10-1), 2. Olaszország 10 (6-2), 3. Norvégia 9, 4. Bulgária 4, 5. Málta 1, 6. Azerbajdzsán 0