Vágólapra másolva!
Várhatóan közel két hónapig nem játszhat Luka Modric, a horvát válogatott és a Real Madrid labdarúgója, aki vasárnap, az olaszok elleni Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg.

A 29 éves középpályás az első félidő közepén szenvedett combsérülést, s ugyan ezt követően még megpróbálta folytatni a játékot, de néhány perccel később le kellett cserélni. A horvát csapat orvosa hétfőn elmondta, hogy jelen állás szerint úgy tűnik, Modric 6-8 hétig nem fog tudni játszani.

A milánói selejtező 1-1-es döntetlennel zárult, így a horvátok továbbra is - jobb gólarányuknak köszönhetően - vezetik csoportjukat az olaszok előtt. A mérkőzésen kitört botrány után 16 horvát szurkolót állítottak elő, mert pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, és ezért 10 percig állt a mérkőzés.