Elköszönhetünk Dárdaitól

Dárdai Pál, foci
Budapest, 2014. november 18. Dárdai Pál szövetségi kapitány a Magyarország-Oroszország barátságos labdarúgó-mérkőzés elején Budapesten, a Groupama Arénában 2014. november 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Michael Preetz, a Hertha BSC klubmenedzsere a Nemzeti Sportnak is megerősítette: nem engedik el Dárdai Pált, aki így nem folytatja a munkát a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként.
Ragaszkodnak Dárdaihoz a németek, nem csoda Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Dárdai Pál, valamint a Hertha már a kezdetekkor világossá tette, hogy a szakember megbízatása ideiglenes szövetségi kapitányként négy mérkőzés után véget ér – mondta a sportnapilapnak Preetz. – E téren azóta sem változott semmi, ennélfogva Dárdai Pál magyarországi megbízatása nem hosszabbodik meg. Eleve Pál kérése, kívánsága volt, hogy megbízatása után ismét a berlini utánpótlásképzésben végzett munkájára és edzői tanulmányaira összpontosíthasson."

Korábban szó volt arról, hogy Dárdai szeretné elérni, hogy a következő két Eb-selejtezőre (Görögország, Finnország) hazajöjjön öt-öt napra, ám Peter Bohmbach, a Hertha sajtófőnöke szerint nincs más út a fiatal magyar szakember előtt, mintsem az, amiben megegyezett a klubvezetőséggel.

Arról is lehetett olvasni, hogy akár a Hertha felnőtt csapatát is megkaphatja Dárdai, Preetz klubmenedzser így fogalmazott: "Dárdai Pál magyarországi munkájával bizonyította, távlati esély nyílhat rá, hogy profi csapatnál is lehetőséget kapjon."