Pelé életéért küzdenek az orvosai

pelé budaörsi tesco
Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint Pelé állapota olyan válságosra fordult, hogy a Sao Pauló-i Albert Einstein Kórház intenzív osztályára szállították. A legendás brazil játékos november 12-én került először kórházba vesekő okozta gyomorpanaszok miatt, és három nap múlva kiengedték, most már viszont súlyos húgyúti fertőzéssel kezelik. 

A Mirror brazíliai tudósítója, Andy Lines néhány órája azt írta, múlt éjszaka Pelé állandó orvosi felügyelet mellett az életéért harcolt. Az évszázad futballistájának választott egykori játékos kedden került újra kórházba, miután komoly fájdalmai voltak.

Korábbi asszisztense, Fornos Rodrigues szerint Pelé állapota instabil volt, ezért került át a kórház intenzív osztályára, de nem sokkal később a kórház is kiadott egy közleményt, amiben csak annyi állt, hogy a túl sok látogató miatt kellett az intézmény egy zárt, csendesebb szárnyába szállítani az egykori játékost.

Pelét az intenzíven ápolják Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Pelé szóvivője este nyolckor közleményben tudatta, hogy a klasszis jobban van, és néhány napon belül elhagyhatja a kórházat. Az Associated Press úgy tudja, Brazília két legjobb szakorvosa felügyeli Pelé állapotát.