Társoldalunk:

Paulo Sousáék kiejtették a Liverpoolt

2014.12.09. 22:59

A Liverpool a bajnokság után a Bajnokok Ligájában is negatív meglepetést okozott, a tavalyi angol ezüstérmes nem tudta legyőzni a Baselt, és kiesett a BL-ből, csak az Európa Ligában folytathatja. Botrányosan alacsony színvonalú 0-0-lal továbbment a Juve és az Atlético Madrid is, a Leverkusent pedig beelőzte a Monaco az utolsó körben. 

A csoport
Olympiakosz–Malmö 4–2 (2-1)
Juventus-Atlético Madrid 0-0

A csoport végeredménye: 1. Atlético Madrid 13 pont, 2. Juventus 10, 3. Olimpiakosz 9, 4. Malmö 3

A Juventus nagy lendülettel kezdte az Atlético Madrid elleni rangadót, és bár egy védelmi hibát kihasználva kis híján a spanyolok kerültek előnybe, az első félidőben csaknem felborult a pálya, akkora fölényben játszott az olasz bajnok.

Ez nagy helyzetekben nem mutatkozott meg, a madridi meccshez hasonlóan a Juve nem sokat tudott kezdeni a fölényével, az Atlético magabiztosan rombolt, és kontrákból próbált néha ellencsapásokat vezetni. A második félidőre méla unalomba fulladt a meccs, néhány távoli lövés ébreszthette fel a kőbe vésett 0-0-ba belealvó szurkolókat.

A csoport másik meccsén az Olimpiakosznak háromszoros meg kellett szereznie a vezetést a Malmö ellen, hogy életben tartsa reményeit, de végül hiába győzött 4-2-re, a torinói 0-0 miatt kiesett, illetve az Európa Ligában folytathatja.

B csoport:

Real Madrid–Ludogorec 4–0 (Ronaldo 20. - 11-esből, Bale 36., Arbeola 79., Medrán 88. )
Liverpool–Basel 1–1 (Gerrard 81., ill. Frei 25.)

 A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 18 pont, 2. Basel 7, 3. FC Liverpool 5, 4. Ludogorec 4

A B csoportban a Real Madridnak nem kellett megszakítania magát, hiszen a címvédő továbbjutása és a csoportelsősége is biztos volt már az utolsó forduló előtt. A Real gyorsan le is rendezte a Ludogorec elleni meccset, a szünetben már 2-0-ra vezetett a címvédő Cristiano Ronaldo és Gareth Bale góljaival. A második félidőben még két gólt lőtt a Real, és 100 százalékos teljesítménnyel, 16-2-es gólaránnyal masírozott a legjobb 16 közé.

A Real Madrid sorozatban 19 tétmeccset nyert meg, erre korábban egyetlen spanyol csapat sem volt képes. 

A Liverpoolnak azonban bőven volt miért hajtania, hiszen a Basel legyőzésével továbbjuthatott volna az angol csapat. Ehhez képest a svájciak Fabian Frei kapáslövésével már az első félidőben megszerezték a vezetést, majd egy furcsa helyzet miatt emberelőnybe is kerültek. A csereként beállt Lazar Markovic ellenfele felé legyintett, aki összeesett, a bíró pedig kiállította a Pool játékosát.

Ehhez képest bravúr, hogy a Pool 10 emberrel is kiegyenlített, de győznie kellett volna, az pedig nem sikerült, így Paulo Sousa csapata kiejtette a tavalyi angol ezüstérmest, és bejutott a legjobb 16 közé.

Fabian Frei góljával ment tovább a BaselForrás: AFP/Paul Ellis

C csoport:
Benfica-Leverkusen 0-0
Monaco-Zenit 2-0 (0-0) (Abdennour 63., Fabinho 89.)

A csoport végeredménye: 1. AS Monaco 11 pont, 2. Bayer Leverkusen 10 pont, 3. Zenit 7, 4. Benfica 5

A C csoportban még mindegyik csapatnak volt miért hajtani, bár a Benfica már nem juthatott tovább, ezért valószínűleg nem is érdekelte, hogy 0-0-ra végződött a Leverkusen elleni hazai meccse. A németek azonban bánhatják, mert a Zenitet 2-0-ra verő Monaco így megelőzte, és a francia csapat jutott csoportelsőként az egyenes kieséses szakaszba.

D csoport:

Galatasaray–Arsenal 1–4 (Sneijder 89., ill. Podolski 3., 92., Ramsey 11., 29.)
Borussia Dortmund–Anderlecht 1–1 (Immobile 58., ill. Mitrovics 84.)

A csoport végeredménye: 1. Dortmund 13 pont (14-4), 2. Arsenal 13 (15-8), 3. Anderlecht 6, 4. Galatasaray 1

A D csoportban már minden nagy kérdés eldőlt, de azért az Arsenal mindent megtett, hogy a Dortmunddal szemben meglevő jelentős gólkülönbségbeli hátrányát eltűntesse, egy félidő alatt hármat rámoltak be a Galatasaraynak. Köztük Aaron Ramsey elképesztő bombájával.

A Dortmund nem szaggatta az istrángot, de azért biztos továbbjutóként is megszerezte a vezetést az Anderlecht ellen Ciro Immobile góljával. A belgák a hajrában egyenlítettek, de már korábban is biztos volt, hogy ők mennek az EL-be, nem az Arsenal által rommá vert Galata. 

 

A nyolcaddöntősök:
Real Madrid (címvédő, spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Bayer Leverkusen (német), Borussia Dortmund (német), Arsenal (angol), Bayern München (német), Paris Saint-Germain (francia), FC Barcelona (spanyol), Chelsea (angol), FC Porto (portugál), Sahtar Donyeck (ukrán), Juventus (olasz), FC Basel (svájci), AS Monaco (francia)