Dárdai: Időben húzzuk be a kéziféket

Dárdai Pál, foci
Budapest, 2014. november 18. Dárdai Pál szövetségi kapitány a Magyarország-Oroszország barátságos labdarúgó-mérkőzés elején Budapesten, a Groupama Arénában 2014. november 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A finnek elleni győztes Eb-selejtező után érezte először Dárdai Pál, hogy folytatnia kéne a munkát a válogatottnál. A maradás mellett döntő kapitány érzi, hogy mindenki pozitív most a válogatottal kapcsolatban, de azt mondta, be kell húzni a kéziféket, és reálisan látni, hogy a harmadik helyre lehet esélyünk a csoportban. Szalai Ádámot megvédte, Huszti Szabolccsal még tesz egy próbát.

„Mielőtt eldöntöttem, hogy mi legyen, szerettem volna kiszakadni az itthoni hurráhangulatból. Az ember megpróbál az eszére hallgatni, azt tudtam, hogy mit szeretne a csapat, azt is tudtam, hogy mit nem szeret a családom, de nem volt ez egyszerű döntés. Ahogy azt pár napja is elmondtam, a végső döntést a legkisebb fiamnak, Bencének köszönhetjük, aki meggyőzött, hogy vissza kell jönnöm a csapathoz. Én pedig hiszek az ártatlanság gondolkozásában” – magyarázta Dárdai Pál, hogy miért döntött úgy, hogy folyatja az ősszel megkezdett munkát a válogatottnál.

Már az első edzőtábor alkalmával azt tapasztalta, hogy a játékosok fogékonyak arra, amit mond nekik, és a fordulópont a finnek elleni győztes meccs után volt, amikor bement az öltözőbe, ahol olyan csapategységet és kohéziót érzett, hogy szinte rezonáltak a falak. „Akkor kezdtem eljátszani a gondolattal, hogy folytatom tovább, ami nem fair a Herthával szemben, hiszen nekik először azt ígértem, hogy csak négy meccs lesz.”

Megvan a csapata

Dárdai kiemelte, hogy mindenki a magyar közegtől féltette, de úgy érzi, ez a közeg most teljesen pozitív. „Megvan az a 12-15 játékosom, akikre minden esetben lehet számítani, ezért is vállaltam el. Az első két edzőtábor alatt rengeteg információt szereztem a játékosokról, ezért a folytatásban könnyebb dolgunk lesz az edzőtáborokban”.

Dárdai Pál reálisan látja az esélyeket Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Édesapja, a korábbi élvonalbeli labdarúgó nem örült annak, hogy visszatért a válogatotthoz, jobban szerette volna, ha a Herthára koncentrál. „Miért félt mindenki a közegtől engem? Ha becsületesen dolgozom, miért kell félteni? Ha valami szar volt, akkor azt le lehet írni, de ha ne adj Isten becsúszik egymás után két vereség, nem kéne úgy viselkedni, hogy egy egész család rosszul érezze magát”.

Dárdai a sajtótájékoztató előtt a magyar edzőknek tartott előadást, azt mondta, az itthoni edzőképzés feje, Szalai László pozitív és agilis ember, akitől jó képzést kap. „Aki figyel, az tud tanulni. Minden edzőnek képeznie kell magát, nekem is van mit tanulnom a lexikális dolgokból. Berlinben megbecsülnek és vigyáznak rám, az U15-ös csapatnál kevesebb a meccs, helyette inkább tornák vannak, így könnyebben tudom a két feladatkört párhuzamosan csinálni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha edző szeretnék lenni, akkor ahhoz szükség van a napi munkára, ekkor tudok csak előre lépni, és komolyabb csapatot kapni a Hethától, ehhez pedig az kell, hogy ott legyek”.

Előbb karácsony, aztán továbbjutás

A kapitány nem akart tippelésbe bocsátkozni, hogy mi lesz a következő két Eb-selejtezőn, a görögök és a finnek ellen, azt mondta, előbb le kell zárni a szépre sikerült elmúlt két hónapot, meg kell ünnepelni a karácsonyt, aztán majd márciusban el lehet kezdeni tervezgetni, amikor kiderült, hogy a játékosoknak hogyan sikerült e felkészülés.

"Megvan az a 12-15 játékos" Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Magam is tapasztalom, hogy most nagy eufória van, és nagyon jó, hogy mindeni ilyen pozitív, de időben húzzuk be a kéziféket! A harmadik helyre van esélyünk, de azért is nagy harc lesz, hiszen négy csapat küzd egymással az első három helyért. Abba tudunk kapaszkodni, hogy összefogott az ország, és ez mindenképpen előrelépés. Nem tudom, hogy ez miattam van-e, de lehetett látni, hogy a játékosokról leszakadt a gatya, úgy hajtottak, és jól jöttek ki a meccsekből, ami a hangulatot is megváltoztatta. Én pedig emiatt és a körülmények miatt úgy éreztem magam, mintha Németországban dolgoznék. Nincs mit veszítenem, ha a játékosok így teszi a dolgukat, akkor jól fogunk kijönni ebből a csoportból, mert az irány most jó, és ezt kell tartani”.

Tesz még egy próbát Husztinál

Az is kiderült, hogy Dárdainak a szabadidejében is szinte folyton a futball körül forognak a gondolatai. „Nagyon sokat beszélgetek magammal, nem vagyok idióta, de folyton agyalok, mit kéne, hogyan kéne. Amikor a feleségem ezt látja, mindig megkérdezi, hogy nem akarom-e vele megbeszélni, amire általában azt felelem, hogy ezt most nem.”

A kapitány arra, hogy bár korábban már kétszer is kudarcot vallott, valószínűleg harmadszorra is megpróbál beszélni Huszti Szabolccsal, aki korábban lemondta a válogatottságot. Szalai Ádám Pintér Attilánál nem volt kerettag, Dárdai kinevezésével azonban visszatért, és a kapitány most is elmondta, hogy ő egyértelműen vezérnek tekinti a Hoffenheim csatárát, akit intelligens futballistának tart, aki két embert leköt, és rettegnek tőle a védők. „Beszéltem az edzőjével, azt várják tőle, hogy márciusban legyen topformában, ami nekünk is jól jönne”.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A keret nincs zárva azok előtt, akik eddig nem kerültek be, figyeli a játékosokat, ugyanakkor eredménykényszer van, és manapság már nincs idő arra, hogy valaki kapjon tíz válogatott meccset arra, hogy a kapitány megnézze, elég jó-e ehhez a szinthez. „Nem akarok bebújni a fiatalítás mögé, nyerni akarok, játékosként is ilyen voltam. Úgy érzem, pedagógiailag jól bánok az emberekkel, ki tudom hozni belőlük a maximumot, és az edzőtáborokban csak csütörtökig vagyok ideges, mert ha a meccsnek már úgy megyek neki, hogy mindent megcsináltam, amit elterveztem, akkor tudom, hogy jól dolgoztunk. Romániában például büszke voltam magamra, mert semmi félelemérzet nem volt bennem a kispadon, nyugodtságot éreztem, amiben az is közrejátszott, hogy a jó a stábom, és egymást erősítjük”.