Vágólapra másolva!
Megőrizte első helyét és négypontos előnyét a Chelsea labdarúgócsapata az angol élvonalban. A londoniak 1-1-re végeztek a Southampton otthonában, szerencséjükre a címvédő Manchester City elszórakozta kétgólos előnyét az utolsó előtti Burnley ellen.

Sorozatban harmadszor játszott döntetlent a Tottenham vendégeként a Manchester United az angol labdarúgó-bajnokságban. A Premier League 19. fordulójának nyitányán a vendégek hiába játszottak veszélyesebben, nem született gól. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Louis van Gaal amiatt volt mérges, hogy két nap alatt két bajnokit kellett játszania csapatának.

"Tudom, hogy ez az angol futballkultúra része, de nem hiszem, hogy az emberi test képes megújulni 48 óra alatt" - nyilatkozta a manchesteriek holland menedzsere. "Az első félidőben szerintem az idei legjobb teljesítményünket nyújtottuk, de négy-öt helyzetből sem sikerült betalálnunk. A szünet után már csak harcoltunk, és végül elvesztettünk két pontot."

A Chelsea megőrizte listavezető pozícióját, miután 1-1-es döntetlent játszott a forduló előtt negyedik Southampton otthonában. Jose Mourinho azt mondta, nehéz körülmények között sikerült pontot szerezni egy jó ellenféllel szemben, majd a játékvezető ténykedését kifogásolta.

José Mourinho kiakadt Forrás: AFP/Tobias Schwarz

"Nem tudom megérteni, miért nem volt büntető a Fabregas elleni szabálytalanság. Hatalmas tizenegyes volt, ehelyett a játékosom kapott sárga lapot. Azt hiszem, megyek, boldog új évet kívánok a bírónak, és megmondom neki, hogy szégyellje magát" - nyilatkozta a Chelsea edzője.

A Kékek szerencséjére a négypontos előny is megmaradt, a Manchester City ugyanis hiába vezetett két góllal, végül csak 2-2-es döntetlent ért el hazai pályán a kiesőjelölt Burnley ellen.

Eredmények, Premier League, 19. forduló:
Tottenham - Manchester United 0-0

Southampton - Chelsea 1-1 (1-1)
gól: Mané (17.), illetve Hazard (45.)
piros lap: Schneiderlin (88., Southampton)

Aston Villa - Sunderland 0-0
piros lap: Delph (49., Aston Villa)

Hull City - Leicester City 0-1 (0-1)
gól: Mahrez (32.)
piros lap: Quinn (90.), illetve Konchesky (88.)

Manchester City - Burnley 2-2 (2-0)
gól: David Silva (23.), Fernandinho (33.), illetve Boyd (47.), Barnes (81.)

Queens Park Rangers - Crystal Palace 0-0

Stoke City - West Bromwich Albion 2-0 (0-0)
gól: M. Diouf (51., 66.)

West Ham United - Arsenal 1-2 (0-2)
gól: Kouyaté (54.), illetve Cazorla (41., büntetőből), Welbeck (44.)

Newcastle - Everton 3-2 (1-1)
gól: Cissé (34.), Ayoze Pérez (51.), Colback (68.), illetve A. Koné (5.), Mirallas (84.)

A bajnokság állása:

1. 19 14 4 1 41- 14 46
2. 19 13 4 2 41- 17 43
3. 19 10 6 3 33- 19 36
4. 19 10 3 6 32- 15 33
5. 19 9 6 4 34- 23 33
6. 19 9 4 6 30- 23 31
7. 19 9 4 6 24- 24 31
8. 18 8 4 6 23- 19 28
9. 19 7 5 7 22- 28 26
10. 18 7 4 7 22- 24 25
11. 19 7 4 8 21- 23 25
12. 19 5 6 8 29- 31 21
13. 19 5 6 8 11- 22 21
14. 19 3 11 5 16- 27 20
15. 19 5 3 11 21- 34 18
16. 19 4 5 10 18- 28 17
17. 19 3 7 9 18- 26 16
18. 19 3 7 9 20- 30 16
19. 19 3 7 9 14- 29 16
20. 19 3 4 12 17- 31 13