Társoldalunk:

Elkapták a Barcelonát is

2015.01.04. 23:11

A Barcelona nem használta ki, hogy a Real Madrid délután kikapott a Valenciától: maga is botlott a Real Sociedad otthonában, így továbbra is második a tabellán.

Primera División, 17. forduló:
Real Sociedad-Barcelona 1-0
gól: Jordi Alba (öngól, 2.)

Luis Enrique érdekes felállásban küldte pályára a Barcelonát a Real Sociedad ellen: kimaradt a kezdőből Messi, Neymar és Dani Alves is.

Pedig a katalánok nem játszottak klubvébét december végén, mint a Real Madrid, ráadásul a nagy rivális délután bukott Valenciában, úgyhogy a Barcán múlt, élre ugrik-e. A törekvéstől már a második percben kicsit távolabb került a csapat, miután Jordi Alba fejelt egy öngólt.

Fordulás után aztán jött Messi is, majd kisvártatva Neymar is. A katalánok csak az utóbbi csere után, a második félidő derekán kerültek fölénybe - ám ekkor sem olyan nyomasztó fölénybe, ahogy az elmúlt években megszokhattuk tőlük.

A Sociedad érezte a korlátait, kontrákra rendezkedett be, és sikerült is kibekkelnie az utolsó perceket. Még láthattunk egy argentin-brazil összecsapást is: a Sociedadban csupán harmadszor védő 22 éves kapus, Gerónimo Rulli elől pöccintette el a labdát Neymar, akinek egy sárgával díjazták a szemfülességét, mert nem állt kilenc méterre.

Inigo Martinez ünnepel a lefújáskorForrás: AFP/Ander Gillenea

David Moyes csapata három bajnoki után nyert ismét. A Sociedad csupán negyedszer nyert bajnokit a szezonban, de a Barca előtt Madrid két sztárklubját, a Realt és az Atléticót is legyűrte. Nem lenne 13., ha a Levante ellen is így iparkodna.

A Barcelona az utóbbi kilenc fordulóban négyszer is pontot vesztett (háromszor kikapott, míg a Valencia legyőzése egy 93. perces gólon múlt). Egy hét múlva következhet a Barcelona-Atlético Madrid rangadó.

Ezzel a Real Madrid délutáni veresége nem járt komolyabb következményekkel, a csapat a tabella élén maradt, és még egy elmaradt meccse is van.

Az állás:

1. 16 meccs 13 0 3 56-15 +41 39 pont
2. 17 12 2 3 41-8 +33 38
3. 17 12 2 3 34-15 +19 38
4. 17 10 4 3 31-14 +17 34
5. 16 10 3 3 26-17 +9 33
6. 17 9 4 4 29-16 +13 31
7. 17 9 3 5 21-17 +4 30
8. 17 6 5 6 21-23 -2 23
9. 17 5 5 7 17-19 -2 20
10. 17 5 5 7 21-26 -5 20
11. 17 6 2 9 19-32 -13 20
12. 17 5 4 8 14-21 -7 19
13. 17 4 6 7 18-22 -4 18
14. 17 4 5 8 13-22 -9 17
15. 17 4 4 9 15-25 -10 16
16. 17 4 4 9 14-27 -13 16
17. 17 3 6 8 13-33 -20 15
18. 16 2 7 7 10-26 -16 13
19. 17 2 5 10 15-34 -19 11
20. 16 1 8 7 11-27 -16 11