Vágólapra másolva!
Ha megfelel a pénteki orvosi vizsgálaton, akkor fél évre kölcsönbe a lengyel Lech Poznan csapatához szerződik Holman Dávid, a Ferencváros középpályása.

Pénteken a Lech Poznannál orvosi vizsgálaton vesz részt Holman Dávid, a Ferencváros labdarúgócsapatának középpályása, a 21 éves játékos fél évre szeretné kölcsönvenni a lengyel klub.

Lovrencsics Gergő együttesének alelnöke, Piotr Rutkowski azt nyilatkozta a Sport.pl portálon, hogy a magyar U21-es válogatott 2013-as meccsein figyeltek fel a játékosra. „Fiatal még, így adnánk neki időt a beilleszkedésre, hogy aztán megmutathassa a tudását” - mondta Rutkowski.

Holman a Lech játékosa lehet Forrás: MTI

A lap szerint a Lechnek elővásárlási joga is lesz, azaz amennyiben Holman bizonyít, úgy a nyáron egy évre leigazolhatja a csapat. A hazai bajnokság harmadik helyén álló poznaniak vasárnap repülnek el az első idei edzőtáborba, Maciej Skorza 28 játékossal számol egyelőre a törökországi Belekben, ehhez csatlakozhat Holman.

A Lech Poznan 28-as kerete:
kapusok: Krzysztof Kotorowski, Jasmin Buric, Maciej Gostomski, Mateusz Lis
védők: Kebba Ceesay, Tomasz Kedziora, Jan Bednarek, Marcin Kaminski, Paulus Arajuuri, Antonijs Cernomordjis, Maciej Wilusz, Luis Henriquez, Barry Douglas
középpályások: Lukasz Tralka, Karol Linetty, Szymon Drewniak, Lovrencsics Gergő, Krystian Sanocki, Szymon Pawlowski, Muhamed Keita, Dariusz Formella, Jakub Serafin, Darko Jevtic, Kasper Hamalainen, Niklas Zulciak
csatárok: Zaur Sadajew, Dawid Kownacki, Vojo Ubiparip