Nem tudni, mi lesz Dzsudzsák sorsa

Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva
Moszkva, 2014. október 2. Dzsudzsák Balázs, az orosz Dinamo Moszkva (b) és a Santiago Aria, a holland PSV Eindhoven játékosa a labdarúgó Európa Liga csoportkörében, az E csoport második fordulójában játszott mérkőzésen Moszkvában 2014. október 2-án. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázst állítólag több európai klub is le szeretné igazolni, és mivel idén december végén lejár a moszkvai szerződése, jóval olcsóbban megszerezhető, mint amennyi a jelenlegi értéke. A 28 éves szélső a menedzsere szerint visszatér Moszkvába, de január végéig még bármi megtörténhet.

Dzsudzsák Balázsnak 2015 decemberében lejár a szerződése Moszkvában, ami azt jelenti, hogy a Dinamónak sietnie kell, ha még pénzt szeretne kapni a magyar szélsőért, akiért 2012-ben 19 millió eurót fizetett.

10 millió eurónál többet senki nem fizetett

Korábban elég valószínű volt, hogy a Dinamo (euróban) csak egy kövér nyolcszámjegyű összegért cserébe válna meg tőle, ezért nem is volt annyira meglepő, hogy a magyar játékost egyetlen klub sem tudta megszerezni. A Bosman-szabály alapján azonban, ha egy labdarúgó szerződése lejár, ingyen távozhat a klubjától, előtte pontosan fél évvel pedig bárkivel előre megegyezhet a közös folytatásról, átigazolási díjat ez esetben sem kell fizetnie a kérőnek.

Ilyenkor, a szerződés utolsó évében már nem szoktak a klubok makacsul ragaszkodni a magas eladási árhoz (legalábbis hiába tennének így, hiszen érdeklődő nem lenne), ám ahhoz természetesen megvan a joguk, hogy diszkont áron eladják labdarúgójukat.

A Dinamo Dzsudzsák esetében akkor járna a legjobban, ha új szerződést írnának alá, ám - vélhetően a rubelválság hatására - a klub nem is próbálkozott azzal, hogy marasztalja a mostani szezonban remekül futballozó szélsőt.

Amikor mindenki örül

Mindenki jól járhat viszont, ha most bejelentkezik egy nyugat-európai klub, és felajánl Dzsudzsákért 2-3, esetleg 4 millió eurót. Az értéke ugyanis - a Transfermarkt.de szerint - 11 millió euró körül van, így a Dinamo örülne, hogy egy ingyen lelépő játékos helyett pénzhez jut, a játékos örülne, hogy van új csapata, az új csapat pedig örülne, hogy megszerzett egy 11 millió eurós focistát töredék áron.

A múlt (PSV) és a jelen (Dinamo) is látható a képen, de vajon mit hoz a jövő? Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A 66-szoros válogatott játékos a minap azt mondta, akár már most csütörtökön vagy pénteken kiderül, hogy melyik csapat a konkrét érdeklődő, ám a menedzsere szerint erről még nincsen szó.

"Vannak érdeklődők, nincsen viszont konkrétum" - nyilatkozta az Origónak Vörösbaranyi József játékosügynök. "Jó helyzetben vagyunk, mert Balázs jól teljesített az idei szezonban, meglátjuk, mi lesz, most biztos, hogy visszatér a csapatához. Az átigazolási időszak egész januárban tart, a végéig bármi megtörténhet" - tette hozzá.

Dortmund, Everton, Lazio vagy Fenerbahce?

A 28 éves focista nevét már annyit csapattal összehozták, hogy azzal Dunát lehetne rekeszteni, most például arról írt a magyar és a külföldi sajtó, hogy a német Dortmund, az angol Everton, az olasz Lazio és a török Fenerbahce is harcban van az aláírásáért. Menedzsere nem említett csapatnevet, így továbbra is csak találgatni lehet, hogy hol folytatja a mostani legértékesebb magyar futballista.

Az orosz bajnokságban most van a téli szünet, legközelebb március 7-én lép csak pályára a tabellán harmadik Dinamo. Előtte Dzsudzsákék az Anderlecht ellen bizonyíthatnak az Európa Ligában - február 19-én Brüsszelben, 26-án pedig Moszkvában.