Vágólapra másolva!
Összejött a reváns a Milannak, a hazai pályán 2-1-re elvesztett bajnoki után az olasz kupában vágott vissza a Sassuolónak.

Pippo Inzaghi csapata a 2014-es évet úgy zárta, hogy a Napoli és a Roma ellen négy pontot szerzett úgy, hogy gólt sem kapott. Ehhez képest idén a Sassuolo és a Torino elleni, finoman szólva sem nyerhetetlennek tűnő meccseken összese egy pontot kapartak össze a piros-feketék.

A Sassuolo ellen Pazzini kezdett elöl, így Inzaghi szokásától eltérően tett igazi csatárt a kezdőbe, ami meg is hozta az eredményét, a 38. percben a kezdőként első meccsét játszó Cerci gólpasszából a korábbi Fiorentina-, Sampdoria-, Inter-csatár szerzett vezetést a Milannak.

A 63. percben egy vitatott jelenet után jutott büntetőhöz a Sassuolo, Pavoletti mintha lökte volna Zapatát, aki esés közben felborította a csatárt, így akár kifelé is járhatott volna szabadrúgás, de tizenegyes jött helyette, amit a múlt heti bajnoki is eredményes Sansone értékesített.

A forgatóköny eddig hasonló volt, mint a bajnokin, de a győztes találatot most nem a kiscsapat, hanem a Milan szerezte meg, a 86. percben Bonera ívelt a védők mögé, Poli kapáslövése még a lécen csattant, de a kipattanót De Jong beverte. A Milan a Lazio-Torino csata továbbjutóval játszik a nyolc között.

olasz kupa, nyolcaddöntő:
Milan - Sassuolo 2-1 (1-0)
gól: Pazzini (38.), De Jong (86.), illetve Sansone (64., 11-es)

Király-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Levante - Málaga 3-2 (0-2)
gól: Barral (71., 74.), Juanfran (85.), illetve Ricardo Horta (22.), Recio (38.)
piros lap: Barral (90.)
továbbjutott: a Málaga, 4-3-as összesítéssel

Espanyol - Valencia 2-0 (0-0)
gól: Felipe Caicedo (79., 89.)
piros lap: Mustafi (14., Valencia)
továbbjutott: az Espanyol, 3-2-es összesítéssel