Vágólapra másolva!
Fernando Torres talán az utolsó esélyt kapta arra, hogy megmentse a pályafutását, és a négy éve önmagát kereső spanyol csatár nevelőklubjához, az Atlético Madridhoz visszatérve rögtön a Real Madrid elleni duplával indított. Elképzelhető, hogy ez csak egy fellángolás volt, de ha valaki, akkor korábbi csapattársa, az Atléticót irányító Diego Simeone még képes lehet gatyába rázni Torrest.

Nem túlzás azt állítani, hogy Fernando Torres Real Madrid elleni két gólja felforgatta az internetet, a közösségi média tele volt hitetlenkedő bejegyzésekkel és vicces mémekkel az Atlético-továbbjutással végződő kupameccs után. Az az ember süllyesztette el a Real Madridot, akin az elmúlt években a sajtó és a szurkolók is rengetegszer köszörülték a nyelvüket, és nem értették, hogy felejthet el valaki focizni attól, hogy egy másik csapatba igazol.

Az Atlético-drukkerek bezzeg odáig vannak, hogy egykori bálványuk hazatért, még akkor is, ha az utóbbi évei szörnyen sikerültek. Ebben benne van a klub identitása is: míg a városi vetélytárs, a Real neve egyet jelent a soha el nem fogyó pénzzel, a hatalommal és a hírnévvel, addig az Atléticónak nem a dicsőség és a trófeák miatt szurkolnak a hívei – elfogadták, hogy mindenért meg kell harcolniuk, és ezt láthatják viszont Torresben is.

Egy tweet a sok közül a kupameccs utánról:

Torres a mostani előtt 2013 októberében, még Chelsea-játékosként, a Schalke ellen tudott klubszinten két gólt szerezni. Ráadásul sikerült megtörnie egy átkot: korábban egyszer sem szerzett gólt a Bernabéuban, még akkor sem, amikor nagyon jól ment neki – erre most mindjárt kettőt is.

Ahogy a második gól előtt egy pimasz csellel elküldte Pepét, az a régi Torrest idézte, azt a csatárt, akiért rajongtak a spanyol válogatott és a Liverpool szurkolói.


Rekordgyorsasággal szerzett 50 gólt

A 30 éves Torres pályafutása akkor tört meg, amikor 2011 januárjában brit átigazolási rekordot jelentő 50 millió fontért (21 milliárd forint) a Liverpooltól a Chelsea-hez igazolt. Pedig a Chelsea egy világ- és Európa-bajnok csatárt szerzett meg, aki a Premier League-ben is otthonosan érezte magát. A Liverpoolban korábban senki sem jutott el olyan gyorsan 50 gólig, mint ő (72 meccs kellett neki hozzá).

Érdemes megnézni, hogy milyen volt Torres a pályája csúcsán:

Torres a Liverpoolban 102 bajnokin 65 gólt lőtt, ami pazar ajánlólevél volt, ehhez képest a Chelsea-ben 110 PL-meccsen csak 20-at. A hanyatlás jelei már az első londoni félévében megmutatkoztak, 2011 tavaszán 14-szer lépett pályára, de csak egyszer talált be.

Gerrard és Kuyt ünnepli egy liverpooli gólja után Forrás: AFP

Rémlik, hogy BL-t és Európa Ligát is nyert?

Legjobb chelsea-s szezonjában, a 2012–13-as kiírásban is kevesebb bajnoki gólt szerzett (8), mint a legrosszabb liverpooli időszakában, az eligazolása előtti fél évben (9), mégis azt gondolhatta, jó helyen van, mivel a londoniakkal a BL-t, az Európa Ligát és az FA-kupát is megnyerte, sőt az Európa Liga-diadalhoz összesen kilenc góllal járult hozzá.

Az embereknek mégsem ezek a sikerek ugranak be Torres Chelsea-ben töltött éveiről, hanem a gólképtelenségét igazoló számok, és azok a jelenetek, amikor a legnagyobb helyzeteket is elrontotta.

Amikor az üres kapu sem elég nagy helyzet:

Hogy Torres miért esett így vissza, annak sok összetevője lehet, és biztosan közrejátszik a 2010 első felében végrehajtott két térdműtéte is, melyek érezhetően hatással voltak a robbanékonyságára és gyorsaságára.

2011 januárja és 2015 nyara között összesen öt edzővel dolgozott együtt, és nem sikerült alkalmazkodnia a stílusok folytonos változásához. Tegyük hozzá, Carlo Ancelotti, André Villas-Boas, Roberto Di Matteo, Rafa Benítez és José Mourinho sem volt képes előcsalni Torresből a régi énjét, holott egyikük sem a kezdő edzők közé tartozik.

Az előző BL-sorozatban az atléticósok vigasztalták Torrest az elődöntő után Forrás: AFP

Magával is meg kellett küzdenie

Azt ő maga is elismerte egy 2014-es interjúban, hogy nem tudta kezelni a rotációs rendszer miatt előálló helyzeteket: a Chelsea-ben gyakran előfordult, hogy az egyik meccsen még kezdő volt, és bár nem ment rosszul a játék, a következőn mégis a kispadon találta magát.

"Amikor játszol, nem kérdezed magadtól, hogy milyen érzés lehet a kispadon ülni. Át kell élned, hogy megtudd, milyen nehéz, amikor nem lehetsz ott a pályán. Amikor úgy mész neki egy meccsnek, hogy nem érzed az edző bizalmát, hogy aztán hirtelen beküldjenek, amikor nem is igazán vagy játékban. Bizarrul éreztem magam, hamarabb elfáradtam, és nehezebben cipeltem a testem a pályán, olyan volt, mintha kiment volna belőle minden szufla. Amikor megpróbálsz a kispadról a kezdőbe kerülni, nagyon sok mindennel meg kell küzdened, néha még magaddal is" – magyarázta egy interjúban.

Minden csak alkalmazkodás kérdése

Egyértelmű, hogy a rossz formájában ez a bizonytalanság is közrejátszott, görcsössé tette, és közben folyton azzal kellett szembesülnie, hogy ő, az 50 millió fontos csatár egyszerűen nem elég jó.

"Sokszor éreztem, hogy hiányzik a régi önmagam, az a játékos, akinek minden meccsen garantált helye volt a kezdőben. Volt olyan, hogy leültem otthon, és megnéztem a góljaimról szóló videókat, meg akartam érteni, hogy mit csináltam akkor, amikor még sorban lőttem a gólokat. Végül arra jutottam, hogy egyetlen dolog változott csak – a mez színe. Minden csak alkalmazkodás kérdése, vannak csapatok, amelyeknek a stílusa passzol hozzám, és vannak olyanok, amelyeké nem, ennyi az egész" – mondta Torres, és végül tavaly nyáron mind ő, mind a Chelsea belátta, hogy kár tovább erőlködni.

A Milan mentőöve

Valószínűleg már sokkal korábban lépnie kellett volna, de az évi 9 milliós fizetése (3,8 milliárd forint) még akkor is ott tartotta, amikor keveset játszott.

A mentőövet az a klub dobta, amely hajlamos felkarolni a zeniten túl lévő sztárokat, ahogy tette azt korábban Rivaldo, Ronaldinho vagy éppen a Torreshez hasonlóan a Chelsea-nél megégő Sevcsenko esetében. Torres a Milanban egy Juventus elleni, csereként letudott bő negyedórával kezdett, aztán az Empoli ellen először volt kezdő, és a 43. percben egy gyönyörű fejessel adott reményt kétgólos hátrányban lévő csapatának.

Az egyetlen milanos gól (01:22-nél látható a videón):

A Milan végül egyenlíteni tudott, szurkolói pedig elkezdtek reménykedni, hogy Torres talán végre magára talál. Hiába. Még nyolc meccsen kapott lehetőséget, hatszor kezdőként, de csak a láthatatlan ember főszerepére lett volna esélye, újabb gólt nem szerzett. A Milannál jóval hamarabb belátták, amire a Chelsea-nél csak évek múltán döbbentek rá, és a dörzsölt alelnök, Adriano Galliani egyből akcióba lépett, hogy valahova lepasszolja a csatárt.

Egy látványos mozdulat, amiből végül bedobás lett Forrás: AFP

A Kölyök hazatért

Az olaszok végül csak úgy tudtak megszabadulni Torrestől, hogy megvették a Chelsea-től, és aztán kölcsönadták nevelőklubjának, az Atléticónak, amely Alessio Cercit küldte érte cserébe a Milanhoz. Torres a lehető legjobb helyre került: 1995-ben, 11 évesen lett az Atlético akadémiájának tagja, és a lépcsőfokokat végigjárva, a klub ikonjaként távozott 2007-ben a Liverpoolhoz.

Az Atlético-drukkerek mindig is imádták az általuk csak El Ninónak, azaz a Kölyöknek becézett Torrest, pedig el voltak kényeztetve jobbnál jobb csatárokkal az elmúlt években, gondoljunk csak Sergio Agüéróra, Diego Forlánra, Radamel Falcaóra, Diego Costára vagy Mario Mandzukicra. Torres azonban saját nevelés, egy helyi hős, a csapatnak szurkoló fiú, aki a szemük előtt nőtt fel és lett gólzsák, sőt kapitány.

Simeone megint a szárnyai alá vette

Abban, hogy Torres visszatért, hatalmas szerepe van Diego Simeonénak, aki vakon megbízik benne. A pár év alatt a világ legjobb edzői közé emelkedő argentin 2003 és 2005 között együtt játszott vele az Atléticónál. Akkor Simeone volt a sokat megélt, közönségkedvenc veterán, Torres pedig egy óriási tehetség. Simeone a szárnyai alá vette az ifjoncot, igyekezett őt felkészíteni a futballistalét minden nehézségére.

Amikor még együtt játszottak Forrás: AFP

A kapcsolatuk akkor sem gyengült meg, amikor mindketten elszakadtak az Atléticótól. Most, hogy ismét összeállt a páros, Torres abban bízik, hogy Simeone ugyanúgy képes lesz kihozni belőle a legjobbat, ahogy megtette például Diego Costával. A brazil korábban csak egy nyers erőcsatár volt, sosem rúgott tíz bajnoki gólnál többet egy idényben – aztán Simeone kezelésbe vette, és kivirult a kezei között. És nem is Costa volt az egyetlen, aki kinőtte magát a Simeone-érában, Godínra, Kokéra vagy Gabira is igaz ez.

Most vagy soha

Az biztos, hogy ha az Atléticóban sem talál vissza egykori önmagához, akkor végleg elfelejthetjük Fernando Torrest. A Real ellen mindenesetre megmutatta, hogy képes még eldönteni meccseket. A kupapárharc után Simeone és Godín is elismerte, hogy Torres érkezése pozitív hatással volt a klubra, a szurkolók a szokásosnál is lelkesebben várják a meccseket, a társakra pedig ösztönzően hat a jelenléte.