Társoldalunk:

Hogy került Dárdai játékosa 26 évesen Kínába?

2015.01.25. 20:03

Mi visz rá egy válogatott focistát, hogy Kínába szerződjön? És milyen körülményekre számíthat? Elek Ákos nemrég úgy lett a Csangcsun Jataj játékosa, hogy előtte megkérdezte Dárdai Pál szövetségi kapitányt, onnan is behívja-e. Bundaügyekről nem hallott, de azt már tudja, mit nem fog Kínában csinálni.

Elek Ákos, a Diósgyőr középpályása nemrég jelentette be, hogy Kínába, a Csangcsun Jatajhoz igazol. Meglepő döntésnek tűnik egy karrierje közepén járó, válogatott futballistától. Miért éppen Kína? Az ázsiai ország bajnokságának színvonaláról egy európai nem sokat tudhat, hiszen a tévében nem láthatunk meccseket, Huszti Szabolcsról sem tudni szinte semmit azóta, hogy - élete legjobb formájában - a hannoveri légióséletet felcserélte a kínaira.

Husztit sztárnak igazolták a kínaiak

A 31 éves focista menedzsere, Filipovics Vladan Huszti tavaly nyári átigazolásakor így indokolta a klubváltást. "A német vezetőség olyan kivásárlási árat kért, amit Bundesliga-csapat aligha fizetett volna ki Husztiért, sőt a Hannover nem is akarta riválisnak eladni. Több országba is ajánlottam őt, de amikor a Csangcsun Jataj elnöke meglátta a róla készült anyagot, eldöntötte: Huszti Szabolcs kell neki! Az elmúlt két évben több klasszis játékos is Kínába szerződött, és Szabit is sztárnak igazolták." (Husztit e-mailben kérdeztük a kínai bajnokságról, ám elutasító választ kaptunk, azt írta, "én már nem adok interjút".)

Huszti (balra) az előző szezonban 14 meccsen 3 gólt lőtt, öt gólpasszt adott és négy sárgát kapottForrás: Imaginechina/Dong Daxiaochao

Vannak sztárok, de még nem sokan

De kik ezek a klasszisok? A legnagyobb név egy edző, a vb-győztes Marcello Lippi, akivel 2012 és 2014 között zsinórban három bajnoki aranyat, sőt ázsiai BL-t is nyert a Kuangcsou Evergrande. (Lippi azóta visszavonult, az utódja Fabio Cannavaro.)

A játékosok között viszont nehezen találunk olyan sztárokat, mint a Kínához hasonlóan nagy dobbantásra készülő, szomszédos Indiában. Utóbbi országban Alessandro Del Pierónak (vb-győztes), David Trezeguet-nek (vb- és Eb-győztes), Nikolas Anelkának (Eb-győztes), Luis Garciának (BL-győztes), Fredrik Ljungbergnek (Premier League-győztes) drukkolhattak a legutóbbi idényben a szurkolók. Ehhez képest Kínában - bár korábban megfordult itt Anelka és Didier Drogba is - most Alberto Gilardino és Vágner Love lehetne a húzónév, csakhogy előbbit a minap a Fiorentina megszerezte kölcsönben. A kínai klubok szerződtetnek azért nem levezetni akaró légiósokat is (a lista itt nézhető meg), például az egyaránt brazil válogatott Diego Tardellit (29 éves) és Ricardo Goulartot (23).

Jött egy brazil válogatott
A 16 csapatos kínai ligában jelenleg 536 labdarúgó szerepel, 12,7 százalékuk (68 játékos) légiós. A focisták átlagéletkora 25,3, a legdrágább játékos az Európában kevéssé ismert Ricardo Goulart, az egyszeres brazil válogatottért új kínai csúcsot jelentő 15 millió eurót fizetett az Evergrande a Cruzeirónak.

Jó színvonal, rossz fizetési morál

Kínában Huszti előtt is megfordultak magyar játékosok, a volt újpesti kedvenc, Kovács Zoltán 2004-ben a Sencsen Csianlipaóban töltött el egy fél évet. "Amikor kimentem, a színvonal és az infrastruktúra is a magyar előtt járt, de a fizetési morállal akadtak problémák, ezért is jöttem haza viszonylag hamar" - mondta kérdésünkre Kovács.

Lippi Kínában sem tudott hibázniForrás: AFP/Str

"A meccseknek komoly nézettségük volt, jó stadionokban, jó körülmények között futballoztunk, de én akkor, 31 évesen sem titkoltam, hogy nem a szakmai előrelépés, hanem a pénz motivált, amikor aláírtam. Ezzel együtt a bajnokság előbbre tartott az akkori NB I-nél: taktikailag nem, de az iramában jobb volt. A kínai játékosok felkészültek voltak, köszönhetően többek között az angol erőnléti edzőnknek" - tette hozzá Kovács Zoltán.

Messi fizetésére is lenne pénz

A liga teljes piaci értéke 151,45 millió euró - a magyaré 97,28 millió -, a fizetések pedig csillagászatiak. A Kuangcsou 2011-ben meg tudta venni a brazil Fluminense argentin csillagát, Dario Concát, akit az azt megelőző előző két évben a brazil bajnokság legjobb játékosának választottak. Az éves fizetése lapértesülések szerint évi 10,6 millió euró volt, amivel Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Lionel Messi és Yaya Touré mögött ő lett a világ ötödik legjobban kereső futballistája az átigazolása évében. Huszti Szabolcsnak a Hannover elnöke, Martin Kind küldött is egy fricskát, mielőtt aláírt Kínába, amikor azt nyilatkozta: "Szabolcs a jövedelemnek kifejezetten kiemelt jelentőséget tulajdonít." Később német lapértesülésekre hivatkozva itthon egy napilap azt írta, hogy Dzsudzsák Balázst megelőzve Huszti a legjobban kereső magyar futballista lett évi négymillió eurós (1,2 milliárd forintos) fizetésével.

Elek Ákos még csak 26 éves, ezért sokan meglepődtek, hogy a Diósgyőr csapatkapitánya az ázsiai ország felé vette az irányt. Ami biztos, több néző előtt futballozhat majd, hiszen az előző szezonban 13. helyen végzett klub átlagnézőszáma 12 886 volt, a nézőcsúcs 26 187 volt.

Elek megvárta, mit mond Dárdai

Elek az Origónak azt mondta, nem volt senki, aki le akarta volna beszélni a klubváltásról. "Megvannak azok az emberek az életemben, akikre hallgatok, és akiknek kikérem a véleményét, és ezek az emberek inkább biztattak."

Elek Ákosra Kínából is számít a válogatott szövetségi kapitányaForrás: MTI/Illyés Tibor

De ami a legfontosabb volt Elek számára, hogy mit szólna a kínai kalandhoz Dárdai Pál szövetségi kapitány. "Mielőtt kirepültem, felhívtam, mert nem akartam úgy kimenni, hogy kockára teszem a válogatottságomat. Azt mondta, ha egészséges vagyok és 'le vagyok edzve', akkor számít rám. Ha azt a választ kapom tőle, hogy Kínából nem tud behívni, akkor nem jöttem volna ki. Benne van a programomban, hogy jövő nyáron az Eb-n szeretnék játszani."

Gazdaságilag olyan, mint az európai középmezőny

Elek menedzsere, Esterházy Mátyás szerint a kínai liga a gazdasági erejét tekintve az európai középmezőnybe tartozna. "A keretek összértéke 153 millió eurót tesz ki, ezzel a kínai az európai bajnokságok közül a horvát, a cseh, a norvég és az osztrák ligához hasonló piaci erőt képvisel. Ákos csapata sportszakmailag és gazdaságilag is éa középmezőnyhöz tartozik" - nyilatkozta a játékosügynök Elek átigazolása után.

Melegítés kínai módraForrás: Imaginechina/Xu Kangping

A korábban a Videotonban is szereplő játékosnak Kínában az tűnt fel, hogy az emberek hihetetlen nyugodtak, nem kapkodnak, nem idegeskednek. "Bár ez nem mindig jó, mert elég sokáig húzodott az aláírásom, éppen a nyugodtságuk miatt" - jegyezte meg. Az már világos számára, hogy autót nem fog Kínában vezetni, ott ugyanis "nem szamít sem a zebra, sem a piros lámpa. Itt két sávban négy autó megy egyszerre, ez elég fura." Az emberek viszont kedvesek, egyedül az okoz nehézséget, hogy kevesen beszélnek angolul. "De így, hogy Huszti Szabi is itt van, azért könnyebb."

Miért nem fociznak a kínai gyerekek?

Hiába a sok pénz és a légiósáradat, a kínai gyerekek körében nem igazán nő a foci népszerűsége. Rowan Simons korábban 20 évig futballozott Kínában, jelenleg pedig amatőrök ezreinek biztosít játéklehetőséget az egyik legnépszerűbb pekingi sporthálózat, a China Club Football elnökeként, de a jövőt illetően egyáltalán nem optimista.

A szurkolók nézni szeretik a focit, játszani nemForrás: Imaginechina/Li Pengju

Kínában ugyanis elképesztően kevés gyerek focizik. A Kínai Labdarúgó Szövetség adatai szerint jelenleg legfeljebb 50 ezren vannak. Egy több mint 1 milliárd lakosú országban! Ugyanez a szám a 80 milliós Nagy-Britanniában négymillió. Az alapján, hogy a tapasztalatok szerint körülbelül 200 ezer fiatal játékosból lesz egy klasszis, Kínának "arra van esélye, hogy egynegyed világklasszisa legyen" - vonta le a következtetést Simons. Szerinte ennek elsődleges oka, hogy a szülők úgy látják, a sport túl sok időt vesz el a tanulástól.

Mindehol vannak furcsaságok

Könnyen lehet, hogy azóta nehéz meggyőzni a szülőket a futball előnyeiről, amióta a kínai foci fogadási csalásoktól, bundameccsektől hangos. Elek Ákostól megkérdeztük, ezek az ügyek nem zavarták-e őt akkor, amikor aláírta a szerződését. "Nem tudok ilyesmikről, de nyilván a saját bőrömön kell majd megtapasztalnom. Már ha ez létezik egyáltalán" -  válaszolta.

Így szurkolnak a kínai nőkForrás: Imaginechina/Yun Long

A menedzsere szerint sem biztos, hogy minden igaz abból, amit a kínai liga bundaügyeiről olvasni lehet. "Sok bajnokságban vannak furcsaságok, a magyar bajnokságról is hallottunk már hasonló dolgokat. Ezek alapján egy bajnokságot sem ítélnék meg, vannak csapatok, játékosok, bírók, akik ebben benne lehetnek Kínában, de hogy az egész ottani futball arról szólna, az túlzás."

Erről a téma szakértője, Declan Hill oknyomozó újságíró így nyilatkozott az Origónak 2011-ben: "Ázsiában a bundázásra szakosodott bűnözők már teljesen tönkretették a bajnokságokat. Kínában, Malajziában és más országokban is annyi mérkőzést lezsíroztak, hogy az már nevetséges, szégyenletesen rossz vicc. Erről mindenki tud, ezért a drukkerek elkezdtek érdeklődni az európai labdarúgás iránt, már a magyar csapatok eredményeit is követik, és fogadnak is a magyar meccsekre."