Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Détári Lajos, az Olimpiakosz korábbi futballistája is a jelenleg betöltetlen görög szövetségi kapitányi poszt jelöltjei között van. A Ferencvárostól történő 2012 augusztusi távozása óta munka nélkül álló Détári nem tagadta, hogy tárgyal a görögökkel. 

"Már nyáron is felmerült a nevem a szövetségi kapitányi tisztséggel kapcsolatban. Akkor a megegyezés elmaradt, hiszen a görög szövetség elnöke néhány nappal korábban szóban már elkötelezte magát Claudio Ranierivel. Mivel őt a Feröer elleni hazai fiaskó után menesztették, így ismét előtérbe kerülhetett az én nevem is - nyilatkozta Détári a Kisalfold.hu-nak.

A lap emlékeztet, hogy Christoph Daum és Giovanni Trapatoni neve is felmerült a görög válogatott szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban.

"Természetesen tudom, hogy ők is a jelöltek listáján vannak, sőt, még az is felmerült, hogy esetleg az olasz mesterrel együtt irányíthatnánk a görög nemzeti csapatot. Nyelvi gondjaink biztos nem lennének - mondta Détári, aki korábban az Origónak azt mondta, annak idején két hét alatt tanult meg olaszul.

Détári Lajos egy ideje munkanélküli Forrás: MTI/Máthé Zoltán

"A görögök január végére ígértek előrelépést, de az országban uralkodó belpolitikai helyzet sok mindenre kihatással lehet, így bizonytalan a végkifejlet - idézi a lap Détárit. Az edző egyébként nem pánikol, biztos benne, hogy lesz munkája.

"Most is van több ajánlatom, amiket azonban a görög lehetőség miatt nem zártunk le. Ezekben az esetekben is a január végi napok lehetnek a sorsdöntőek. Egyébként aki ismeri az eddigi edzői pályafutásomat, az tudja, hogy soha nem kilincselek azért, hogy az élvonalban edzősködjek."